A felelőtlenség miatt kapott erőre a járvány Európában?

Észa-Macedónia egészségügyi minisztere felelőtlennek nevezte az állampolgárokat, és hangsúlyozta, csak maszkviseléssel, gyakori kézmosással, és a szükséges távolság betartásával előzhető meg a koronavírus-fertőzés továbbterjedése.

Észak-Macedóniában 24 óra alatt 141 új koronavírus-fertőzöttet és 1 halálesetet regisztráltak. A járványügyi szakértők a pandémia kitörésekor mindössze kétezer fertőzöttre számítottak, március közepe óta azonban több mint tizenkétezren kapták el a SARS-CoV-2 vírust az országban. 529-en bele is haltak a COVID-19 szövődményeibe.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Európa, koronavírus járványhelyzet, koronavírus fertőzöttek száma, koronavírus halottak száma, koronavírus felelőtlenség
Hatszor többen fertőződtek meg eddig, mint várták. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

A nyaralás is nagy kockázatokat rejt

A holland egészségügyi hatóság jelentése szerint az elmúlt hét folyamán 4036 koronavírusos esetet regisztráltak, ami az azt megelőző hét adataihoz képest 56 százalékos növekedést jelent. Az adatok alapján míg egész júliusban 4660 új fertőzöttet jegyeztek fel, addig augusztus első tíz napjában már 4715 COVID-beteget találtak. Július elején a teszteltek 0,6 százaléka, két hete a 2,3 százaléka, a múlt héten pedig a 3,6 százaléka bizonyult fertőzöttnek.

A hatóság arra is felhívta a figyelmet, hogy a legtöbb friss fertőzött a Hollandiába visszatérők közül kerül ki. A múlt hét folyamán 408 hazatérő nyaraló vírustesztje bizonyult pozitívnak, ami az összes tesztelt 43 százalékát teszi ki. A legtöbb, 91 friss fertőzött Franciaországban nyaralt, amelyet Spanyolország (64), Németország (41), Belgium (35), Málta (30) és Törökország (30) követ. A listán emellett az Olaszországból, a Dél-Amerikához tartozó Aruba szigetéről, az Ausztriából, a Görögországból, a Lengyelországból, az Egyesült Királyságból, a Horvátországból és a Szerbiából hazatérő fertőzöttek szerepelnek - tették. A holland kormány ezért valószínűleg fontolóra veszi az új korlátozások bevezetését az új típusú koronavírus terjedésének lassítására.

Koronavírus: karantén vagy kötelező teszt vár ránk a szomszédban - olvassa el a részleteket!

Kiderült az is, hogy a múlt héten feljegyzett új fertőzöttek egynegyede a húszas éveiben jár. Hollandia egyébként már több mint 61 ezer igazolt fertőzöttről és 6182 halottról számolt be a koronavírus-járvány kezdete óta. Jelenleg mintegy 32 ezer aktív fertőzöttet tartanak nyilván az országban. A vírus szaporodási rátája 1,3-ra emelkedett, ami azt jelenti, hogy 100 fertőzött 130 embernek adja tovább a kórt. Ez a szám egy hete még 1,2 volt. A legfertőzöttebb régiónak továbbra is Rotterdam és Amszterdam, valamint a hozzájuk tartozó tartományok számítanak. Ezeken a területeken a teszten átesettek 6, illetve 9 százaléka bizonyult vírushordozónak.

Van, ahol magas az áldozatok áltagéletkora

Montenegróban keddre 3696-ról 3748-ra emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma. Az utóbbi 24 órában 3 áldozata volt a koronavírus-járványnak, így a halottak száma 71-re nőtt. Az elhunytak átlagéletkora az Adria-parti országban egyébként 69 év, és a legtöbben valamilyen krónikus betegségben - például diabéteszben, szívbetegségben vagy rákban - is szenvedtek - közölte a boncolásokat végző orvosok jelentése alapján az ország közegészségügyi intézete.

Közben Koszovóban megrohamozták a magánlaboratóriumokat a koronavírustesztre váró emberek. Főként azok szeretnének tesztet végeztetni, akik külföldre utaznának nyaralni. Az elmúlt nap alatt 10419-ről 10590-re nőtt az azonosított koronavírusos betegek száma, a halottak száma pedig 13-mal 354-re emelkedett.

Zárva lesznek éjszaka a bárok és éttermek a görög szigeteken - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra