72 ember halt meg hasmenésben Szomáliában

Legalább 72 ember, zömében gyermek halálát okozta ebben a hónapban a Szomália déli részén kitört akut vizes hasmenés járvány.

Az érintettek többsége a háború sújtotta ország déli Shabelle és Bay térségeiből került ki, ahol aszály dúl. "A falubeliek jelentették a vizes hasmenés járvány kitörését, ezért egy csapat élén elmentem az aszálytól sújtott területre" - nyilatkozta Moalim Hussein, a Közép-Shabelle régió kormányzó-helyettese.

Az említett 72-es számot az AFP hírügynökség számította ki a helyi egészségügyi dolgozók és közigazgatási tisztviselők adatai alapján. A szomáliai egészségügyi tisztviselők megerősítették a súlyos járványt, de az áldozatok számát nem mérték fel.

"Naponta többen halnak meg a vizes hasmenéstől, mivel az emberek szennyezett vizet fogyasztanak" - mondta Mustafa Abdirahman Osman egészségügyi dolgozó. "Sokan mások pedig még mindig betegek, és sürgős orvosi segítségre van szükségük."

Ise Moalim Yasir helyi vezető szerint "humanitárius katasztrófa zajlik." Hussein Amin, egy másik vezető így nyilatkozott: "Nagyon aggódunk, mert semmilyen humanitárius hivatal nem segít rajtunk."

A rendkívül rossz biztonsági körülmények és a segélyszervezetek dolgozói ellen irányuló támadások akadályozzák a segélyezési erőfeszítéseket a háborútól, éhínségtől és betegségektől sújtott több millió szomáliai számára. Az ENSZ becslései szerint mintegy 3,25 millió szomáliainak lenne szüksége humanitárius segélyekre.

Novemberben legalább 60 ember vesztette életét akut hasmenés következtében Szomália középső részén.

Copyright AFP [2009] / Translation Medipress

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra