35 éves az első hazai immunológia tanszék

Budapest, 2008. február 1. (MTI) - Jubileumi ülést tartottak az Eötvös Loránd Tudományegyetemen pénteken abból az alkalomból, hogy 35 éve tanulmányozzák a szervezet normális és kóros védekező reakcióit önálló tanszéki keretben.

Gergely János akadémikus vezetésével Gödön kezdte meg működését az immunológiai tanszék, melyet húsz évig irányított a nemzetközi hírű tudós. "Ez idő alatt a tanszéken folyó kutatómunka mérték és mérce lett a nemzetközi immunológiában" - méltatta a kezdeteket Hudecz Ferenc, az ELTE rektora.

Az immunológia még ma is kevéssé ismert tudományág a szélesebb közönség előtt, holott mindannyiunk életét meghatározza immunrendszerünk működési módja. A védőoltás, vagy a vércsoport meghatározás, mint immunológiai folyamat az egészséges emberek előtt is ismert. Kóros esetben pedig autoimmun betegség, allergia alakulhat ki, mely szintén egyre több embert érint. Ma már a daganatos betegségek ellen is felvehetik immunterápiával a harcot az orvosok.

Az immunrendszer alapvető feladata, hogy védelmet nyújtson a különféle kórokozók (vírusok, baktériumok, gombák és paraziták) ellen. Ezekben a folyamatokban a vér különböző sejtjei és a nyiroksejtek vesznek részt főként. A kialakuló immunválasz a szervezet számára idegen, vagy káros elemeket elpusztítja. Az öröklötten hiányos immunrendszerrel születő emberek védtelenek a fertőzések ellen, míg a túlzott immunválasz a szervezet saját szöveteinek megtámadásához, autoimmun kórképekhez vezet. Szervátültetés esetén csökkenteni kell az immunválaszt, míg tumorok esetében serkenteni.

Erdei Anna, aki tizenöt éve vezeti az immunológiai tanszéket elmondta, hogy kutatási témáik lényegében az immunológia valamennyi területét lefedik, az immunrendszer minden részével foglalkoznak. 2001-ben "áthajózott" a tanszék Gödről az ELTE új lágymányosi épületébe, azóta jobb műszerezettséggel itt működik tovább - emlékezett Erdei Anna.

A Magyar Tudományos Akadémiával közös Immunológiai Kutatócsoport is itt tevékenykedik, a közös munkának számos publikáció, tudományos konferencia az eredménye.

A tanszék oktatási tevékenységének színvonalát a százat meghaladó diplomamunka és a 17 itt szerzett PhD fokozat is jelzi, ahogy az innen kikerülő immunológusok szakmai elismertsége is. Két tankönyv, az Immunbiológia és az Immunobiológiai módszerek is ebben a tudományos műhelyben készült.

A tanszék kutatói számos együttműködést alakítottak ki Magyarországon és külföldön is, melyek egy része pályázati konzorciumokban ölt testet. Az elmúlt öt évben 480 millió forinthoz jutott a tanszék pályázatok révén - tudta meg Erdei Annától az MTI.

A jövőről szólva Erdei hangsúlyozta, hogy az immunológia egyre rangosabb tudományággá válik, melyet az is példáz, hogy a Nature által összeállított tízes szaklap-toplistában négy immunológiai tárgyú.

Magyarországon is fejlődés előtt áll a tudományterület, ugyanis jövő évtől az ELTÉ-n önálló immunológus szak (mesterképzés, MSc) indulhat, melyet a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság is támogat - tudta meg az MTI.

(MTI-Panoráma)

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra