Prosztatarák: van, akit kevésbé veszélyeztet?

A 0-s vércsoportú férfiak körében jelentősen ritkább a prosztatarák - ismertették kutatási eredményeiket japán tudósok egy nemzetközi konferencián.

A prosztatarák a második leghalálosabb daganatos betegség a férfiak körében, és csak az Amerikai Egyesült Államokban évente közel 28 ezer halálesetért felelős.
O-ás vércsoportnál ritkább a prosztatarák

O-ás vércsoportnál ritkább a prosztatarák

A most ismertetett kutatásban dr. Yoshio Ohno és kollégái 555 prosztatarákos beteget tanulmányoztak. A betegek 2004 és 2010 között estek át prosztata-eltávolító műtéten, ennek ellenére 30 százalékuknál a prosztataspecifikus antigén (PSA) szintje folyamatosan emelkedett a műtét után is, vagyis a betegség a prosztata eltávolítása után is visszatért.

Az adatok elemzése során kiderült, hogy a 0-s vércsoportú férfiak között 35 százalékkal ritkább a prosztatarák kiújulása, mint az A-s vércsoportúak között. "Mindenképpen további kutatásokra van szükség, de az eredmények alapján újabb terápiás módszerek kidolgozása sem elképzelhetetlen" - mondta dr. Ohno.

A kutatási eredményeket az Európai Urológiai Társaság stockholmi konferenciáján ismertették.

Fertőzés okozhatja a prosztatarákot Kaliforniai kutatók szerint a prosztatarákot egy közönséges, de alattomosan terjedő fertőzés okozhatja a nemi közösülés során. Ám brit rákkutatók szerint még hiányzik erre a bizonyíték, nem lehet a fertőzés útján terjedő daganatos betegségek közé sorolni a prosztatarákot. További részletekért kattintson!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
, °C
Minimum:
, °C

Egészséget befolyásoló hatások:
N/A

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag