Prosztatarák: csak ez menthet életet

Egyértelmű tünetek hiányában a rendszeres szűrés segítheti a prosztatarák minél korábbi felfedezését, amely nagyban javítja a beteg gyógyulási esélyeit.

Az életkor előrehaladtával növekszik a férfiaknál a prosztatarák kialakulásának veszélye - mondta el az InfoRádiónak a Péterfy Sándor Utcai Kórház Urológiai Osztályának osztályvezető főorvosa. Buzogány István hozzátette, 50 éves kortól mindenképpen ajánlott a szűréseken való rendszeres részvétel, ha pedig valakinek a családjában előfordult már a daganatos betegség, 45 éves korától kezdje el kivizsgáltatni magát.

A szűrésprogram egyik legfőbb eszköze a PSA-vizsgálat. Ennek során a vérben lévő prosztata specifikus antigén szintjét határozzák meg, amelyet a daganatos sejtek nagyobb mértékben állítanak elő, mint a prosztata egészséges sejtjei. A biztosabb eredmény ezen túlmenően végbélen keresztül történő prosztatatapintásos vizsgálattal érhető el. Ha valakinél ezek után felmerül a prosztatarák gyanúja, további vizsgálatoknak vetik alá.

A PSA vérvétel általi meghatározásáról részletesen olvashat ide kattintva.

A nők kísérjék el párjukat!

Korai felismeréssel jól gyógyítható a prosztatarák - hangsúlyozta a Magyar Rákellenes Liga elnöke. Bittner Nóra rámutatott, a magyar férfiak szűrésen való részvételi aránya igen alacsony. Ehhez képest a nők szűrése magasan kiemelkedik, még úgy is, hogy az is csak 45 százalék azemlőrákesetében.

A prosztatarák veszélye egy egyszerű vizsgálattal is kiszűrhető
A prosztatarák veszélye egyszerű vizsgálattal kiszűrhető

Ezért próbáljuk a nőket mint a család egészségőreit is arra ösztönözni, hogy ha bármiféle fájdalmat vagy vizeletfolyási akadályt, bármiféle panaszt megtudnak a család férfitagjaitól, akkor vigyék el őket urológushoz, és ne hagyják annyiban a dolgot - hangsúlyozta a Magyar Rákellenes Liga elnöke.

Életmentő a gyors felismerés

A betegek túlélési esélyei főként a korai diagnózison múlnak. Ha korán észreveszik a daganatot, és az lokalizált, megoperálható, teljes mértékig eltávolítható a szervezetből, akkor tumormentes lesz a beteg - hívta fel a figyelmet Géczi Lajos, az Országos Onkológiai Intézet osztályvezető főorvosa, a Magyar Onkológus Társaság elnöke.


A korai diagnózis fontosságát kiemelve elmondta, a már áttéteket képező daganat nem gyógyítható a jelenleg elérhető gyógyszerekkel. Hozzátette, bár a beteg életminőségét évekig megfelelő szinten lehet tartani a kezelésekkel, de tumormentessé már nem tehető ilyenkor a páciens.

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
0, +5 °C
Minimum:
-8, -3 °C

Hazánkban kedden délelőtt erősen felhős lesz az ég, csak északkeleten lehet szakadozottabb a felhőzet.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag