Génhibás spermium idős korban?

Az idősebb korban nemző férfiak spermái nagyobb eséllyel lesznek genetikailag hibásak - állapították meg a Karolinska Intézet kutatói. 29 éves kortól emelkedik a kockázata, hogy az apa gyermeke skizofréniától, autizmustól vagy bipoláris zavartól szenved majd.

A kutatók elmondása szerint a férfiak egész felnőtt életükben termelnek spermát, a nőkkel ellentétben, akik összes petesejtjükkel együtt születnek; a sperma létrejöttéhez ezen kívül DNS másolásra van szükség, amely hibás is lehet, főként a férfiak korosodásával. A svéd kutatók szerint, mivel a nők már születésükkor rendelkeznek összes petesejtjükkel, a DNS másolási hibák száma nem emelkedik az anyai életkorral.

A bipoláris zavar úgy tűnik, öröklődő kórkép, így a kutatók 13 428 bipoláris beteget azonosítottak svéd adatbázisokból és a közülük véletlenszerűen kiválasztottak mindegyikéhez öt egészséges kontrollszemélyt nemben és életkorban illesztve.

Figyelembe vettek olyan tényezőket, mint az érintett személy anyjának életkora, testvérek száma, társadalomgazdasági státusz és a családban korábban előforduló pszichiátriai betegségek. Egyértelmű összefüggést találtak a bipoláris zavar ás az apa életkora között, és minél idősebb az érintett apja, annál nagyobb a valószínűsége, hogy az érintett bipoláris zavarban szenved.

A kutatócsoport, melynek vezetője Dr. Emma M. Frans, azt találta, hogy az 55 évesnél idősebb apák gyermekeinél 1,37-szer nagyobb valószínűséggel diagnosztizálnak bipoláris zavart, a 20-24 évesek apák gyermekeihez képest. A százból egy embert érintő bipoláris zavar pontos okait eddig nem sikerült tisztázni. A bipoláris zavarban szenvedők súlyos depresszió és mánia között ingadoznak, melyek közt viszonylag nyugodt időszakok vannak.

Ez a kórkép egy összetett és súlyos hangulatzavar, egy legyengítő állapot, amely mind a betegre, mind annak családjára nehéz csapást mér. A betegek életének minden részét érinti, fokozza az öngyilkosság kockázatát, és a családban előforduló pszichotikus zavarokon kívül csupán kevés rizikótényezőjét sikerült eddig azonosítani.

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
Mikor nincs rendben a hüvely?Intim gondok

Mikor nincs rendben a hüvely?A legtöbb nő találkozik élete során valamilyen, a hüvelyt érintő problémával

Betegség, amely minden nőt érinthetInkontinencia

Betegség, amely minden nőt érinthetFőleg szülés után érinti a nőket, de bárkinél felléphet

Végbélvérzés: aranyér vagy daganat?Végbélvérzés

Végbélvérzés: aranyér vagy daganat?Mindenki megrémül, ha a vécépapíron vért vesz észre

"Ha rákja van, nem fog meghalni azonnal"Beteghang

"Ha rákja van, nem fog meghalni azonnal"Brjeska Dóránál 2013 őszén diagnosztizáltak áttétes mellrákot

A nátha gyógynövényes kezeléseNátha

A nátha gyógynövényes kezeléseNagyon sok gyógynövény van, amelyet bevethetünk, hogy felvegyük a harcot

60 felett így kell sportolniSport

60 felett így kell sportolniBár csökken az állóképesség és az izomerő, mégis fontos, hogy továbbra is sportoljunk

Otthoni megoldások orrfolyásraOrrfolyás

Otthoni megoldások orrfolyásraA jelenség oka a hideg, a megfázás, illetve az influenzavírusok

Nagy baj lehet, ha viszket az anyajegyAnyajegy

Nagy baj lehet, ha viszket az anyajegyMiért fontos a rendszeres szűrés?

Foglalj orvost!
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
-1, +6 °C
Minimum:
-4, +1 °C

Hazánkban pénteken délelőtt erősen felhős, borult lesz az ég, a keleti és északkeleti tájakat leszámítva többfelé lehet csapadék.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag