Erektilis diszfunkció: ezt próbálja ki, ha más nem segít

HáziPatika

Férfiak világszerte dollármilliárdokat költenek tablettákra, melyektől az erektilis diszfunkciójuk, azaz tartós merevedési zavaraik megoldását remélik. Ezek azonban a becslések szerint az esetek 30-40 százalékában nem, vagy nem megfelelően használnak.

Szerencsére nem kell elkeserednie azoknak, akik hiába kapkodják a pirulákat, nem áll be a kívánt hatás. A WebMD három szakembert, két urológust és egy endokrinológust kérdezett arról, milyen más lehetőségei vannak az erektilis diszfunkcióval élő férfiaknak. A specialisták öt fontos tippet adtak.

Tartózkodjanak az étrendkiegészítőktől

"Jobb, ha a férfiak óvatosak az étrendkiegészítőkkel. Egyrészt, mert nem túl sok bizonyíték szól a hatékonyságuk mellett, másrészt mert sokszor többet ígérnek, mint amit tudnak. De még a természetes összetevőjű készítmények is veszélyesek lehetnek, mert bizonyos alkotóelemeik nem kívánt mellékhatásokat okozhatnak. Ráadásul, mivel az összetevők többségére nem vonatkozik külön szabályozás, akár toxikusak is lehetnek, vagy olyan döbbenetes anyagokat is tartalmazhatnak, mint a vakolat" - mondta a Utahi Egyetem urológusa, Dr. Alexander W. Pastuszak.

erektilis diszfunkció, merevedési zavar
Ha nem segítenek a pirulák, még mindig van számos lehetőség, amit kipróbálhatnak az erektilis diszfunkcióban szenvedők. Fotó: Getty Images

Csak óvatosan a tesztoszteronterápiával

"A tesztoszteronterápia csak azoknak a férfiaknak működik, akiknél valóban fennáll e hormon hiánya. Akinél normális a tesztoszterontermelés azoknál legfeljebb a placebohatásnak érvényesül a szexuális funkciók javulása terén" - mondta Bradley Anawalt, a Washingtoni Egyetem endokrinológusa, hozzátéve: akinél indokolt a terápia, ott is legalább 3-4 hónap kell, hogy a hatás kézzel fogható legyen. Ám fontos, hogy ne az internetről szerezzük be ehhez a gyógyszert, hanem csak azt, úgy és addig szedjünk, amit az orvosunk felírt. Ám Dr. Anawalt szerint legfeljebb hat hónapig szabad szedni a tesztoszteronpótló készítményeket, és ha addig nem hat, akkor abba kell hagyni.

Könnyen lehet, hogy apotenciazavarlehet a kardiovaszkuláris betegség egyik első jele - részletek itt.

A péniszpumpa hatékony lehet

"A péniszpumpa egy észszerű kezelési lehetőség, ráadásul vény nélkül is kapható. A használat eredménye egy jó erekció, szükséges azonban ennek megtartásához egy olyan elasztikus szalag elhelyezése is a férfi nemi szerven, mely fenntartja a kívánt állapotot" - magyarázta Dr. Pastuszak, hozzátéve: ez a fajta merevedés kissé "hajlékonyabb". Megjegyezte, a legtöbben épp a szalag miatt ódzkodnak ettől a lehetőségtől, mivel az horzsolásokat okozhat, esetleg furcsa érzés lesz vele az orgazmus.

Az injekciók rosszabbul hangzanak, mint amilyenek valójában

"A legtöbb férfi passzolja a tű lehetőségét, azaz amikor közvetlenül a péniszbe fecskendezik a gyógyszert. Ám azok, akik felülemelkednek kétségeiken és félelmeiken, rendre megdöbbennek, milyen hatékony is az eljárás. Az előnyök kétségtelenek, a férfiak 80 százalékának legalább 30 perces, megbízható merevedése van a kezelés következtében" - ismertette az eljárást Dr. Hunter Wessels, aki szintén a Washingtoni Egyetemen dolgozik, csak épp urológusként. Természetesen a szakember kendőzetlenül beszélt az eljárás hátrányairól is: fájdalom, amihez hozzá lehet szokni, a pénisz lehetséges elgörbülése, apró hegek a tűszúrások helyén, a spontán erekció elmaradása, valamint az elhúzódó erekció is a kontrák között van.


Tartós megoldás lehet a péniszimplantátum

Az erektilis diszfunkció kezelésének vélhetően leghatékonyabb módszere az implantátum, mely a betegeknek igény szerinti "spontán" és kemény merevedést ígér. "Az implantátumok mechanikus eszközök, amik akár meg is hibásodhatnak, ennek ellenére is kiváló kezelési lehetőségként jöhetnek szóba. Szinte minden érintett számára járható út ez a kezelés, kivéve, aki nem alkalmas valamilyen okból a műtéti eljárásra, vagy az altatásra" - mondta Dr. Pastuszak, megjegyezve: természetesen ennek az eljárásnak is vannak kockázatai, mint például az implantátum meghibásodása vagy elfertőződése - mindkét esetben újra meg kell műteni az alanyt, hogy kicseréljék vagy megjavítsák az eszközt. Azoknak viszont, akik ezt a módszert választják, tudniuk kell, hogy ha egyszer beültették az implantátumot, többé soha nem lehet természetes merevedésük - húzta alá a szakember.

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
0, +5 °C
Minimum:
-3, +2 °C

Hazánkban szombaton délelőtt borult lesz az ég, helyenként szitálás, ónos szitálás, hószállingózás előfordulhat.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag