A prosztatarák nem halálos - időseknél

A hetvenes éveikben járóknak vagy idősebbeknek nem kell tartaniuk a korai stádiumban lévő prosztataráktól, és kezelésre sincs feltétlenül szükségük, mert a statisztikák szerint ebben a korban a betegség az esetek több mint 90 százalékában nem halálos - mutatták ki amerikai kutatók.

E kutatási eredmény alátámasztja az a széles körben vallott nézetet, hogy a prosztatarák ritkán halálos idős korban. Többnyire a betegek valami másba halnak bele - mutatott rá Grace Lu-Yao, a New Jersey-i Rákkutató Intézet munkatársa. Több mint kilencezer beteget vizsgáltak, akiknek a prosztatarákja kezdeti vagy enyhe stádiumban volt, és nem terjedt tovább, és mint kiderült, csupán 3-7 százalékuk halt bele a betegségbe tíz év elteltével.

"Mivel a prosztatarák különböző kezelései jelentős mellékhatásokkal járnak, kutatásunk eredménye segít annak eldöntésében, hogy mi a legjobb terápia, s mi az, ami kerülendő, nehogy káros egészségügyi következményei legyenek" - mondta Lu-Yao a legutóbbi onkológiai tanácskozáson Amerikában. A kutató hangsúlyozta, hogy akik nem vállalják a kezelést, azoknál gondosan ellenőrizni szükséges, hogy prosztatarákjuk nem terjed-e és nem válik-e agresszívvé.

Az orvosok körében állandó vita, hogy mikor kell és kell-e egyáltalán a prosztatarákos betegeket kezelni, mivel a betegség többnyire lassú lefolyású. Megfelelő tesztekkel 6-13 évvel a tünetek megjelenése (például a prosztata megnagyobbodása) előtt kimutatható a prosztatarák.

A tanácskozáson ismertetett másik kutatás eredménye szerint a sugárterápia megmentheti azon betegek életét, akiknek eltávolították ugyan a daganatos prosztatáját, de a betegség újból megjelent. A radioterápia több mint hatvan százalékkal csökkentette az efféle prosztatarákban szenvedők halálozási kockázatát - mutatott rá a Johns Hopkins Egészségügyi Egyetem munkacsoportja.

A prosztatarák a másik legfőbb halálos daganatos betegség a tüdőrák után, és az Egyesült Államokban csak idén 218 ezer férfi esetében várható a diagnózisa. Világszerte 782 ezer férfinál várható a prosztatarák megállapítása, és feltehetően 254 ezren fognak belehalni.

STOP

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra