Sötétben láthatunk egy szemcseppel

Nagy port kavart amerikai biohackerek egy új kísérlete, amely során sikerült szemcseppet készíteni az éjjellátó szemüveg mintájára.

A Science for the Masses csoport egyik önkéntes kutatója, Gabriel Licina képes volt ennek hatására több órán át látni a sötétben. Az ehhez szükséges szemcsepp egy sós oldat, amelyben inzulin, illetve klorin-e6 (Ce6) található: ez utóbbi egy olyan anyag, amely mélyvízi halakban található és a fényérzékelési képességet javítja.

A csoport elmondása szerint a Ce6-oldatot három dózisnyi 50 mikroliteres adagban cseppentették mikropipettával Licina kötőhártyazsákjába, ahonnan az felszívódott a retinába. Ennek hatására a szemek pár másodpercig teljesen feketévé váltak, írják a kutatók, amelyre Licina úgy emlékszik vissza, hogy zöldes-feketés színek mosódtak el látómezejében egy rövid ideig, utána viszont ugyanúgy látott nappali fényben, ahogyan előtte.

A biztonság kedvéért azonban fekete kontaktlencsét helyezett szemeire, ugyanis nagy esélye volt annak, hogy fényérzékelése erősödik. Egy óra elteltével, állítja a Science for the Masses beszámolója, Licina látása jelentősen javulni kezdett alacsony fényviszonyok között is.

Mit jelent, ha szürke foltot látok magam előtt?

Társaival ekkor két kísérletet is elvégeztek. Először négy, szemcseppet nem kapott társával együtt egy sötét szobába kellett beülniük, ahol különféle jeleket mutattak nekik a sötétben - ekkor csak Licina volt képes meglátni és azonosítani a szimbólumokat, négy társa semmit sem látott a sötétben. Ezt követően pedig egy ligetbe vitték ki ötüket, ahol nagyobb távolságban futottak el előttük kutatótársaik.

Az új szemcsepp lehetővé tenné a sötétben látást?

Licina mintegy 50 méteres távolságban is 100 százalékos pontossággal vette észre az elfutó embereket, míg szemcseppet nem kapott társai csak az esetek egyharmadában láttak bármit is. A kutató látása alvás után visszaállt normálisra és 20 nap elteltével is arról számolt be, hogy semmilyen káros mellékhatást nem tapasztal.

Míg a "szemcseppet" többször és többféleképpen is tesztelni kell, az első eredmények után elmondható, hogy ezen megoldással rossz fényviszonyok mellett is igen jól lehet látni a sötétben. A csoport azonban fontosnak tartja megjegyezni: nem szeretnék, ha biológiai, kémiai és orvosi szakértelem nélkül bárki utánozná őket, hiszen saját látásával játszik és azt veszélyezteti.

Forrás: www.dailymail.co.uk

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire borult lesz az ég, de hajnalban az északnyugati, északi részeken már szakadozhat, csökkenhet a felhőzet. A csapadékzóna kelet, délkelet felé fokozatosan elhagyja az országot. Az északi szélvédett völgyekben párássá válhat a levegő. A délkeleti tájakon mérséklődik a légmozgás, majd hajnalban az Észak-Dunántúlon elkezd megélénkülni az északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 2 és 7 fok között alakul, de a szélárnyékos, kevésbé felhős északi völgyekben 0 fok körüli értéket is mérhetünk. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra