Látók a nem látókért

Az Ofotért adománygyűjtő gömbök elhelyezésével segíti a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségét. A gömbök az Ofotért két üzletében kapnak helyet 2008. augusztus 1-től.

A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége 19 ezer tagjával hazánk egyik legnagyobb civil szervezete. Tevékenységeinek sikeres folytatásához - például az ország egyetlen Braille-nyomdájának és hangos könyvtárának fenntartásához - várja a céljaival egyetértő emberek segítségét. A szövetség, mely idén ünnepli fennállásának 90. évfordulóját, kiemelten közhasznú szervezetként működik, az adományok felhasználásáról folyamatosan beszámol.

Az Ofotért a Szövetséggel együttműködése a látás megőrzésének fontosságára hívja fel a figyelmet, összhangban az Ofotért által idén elindított "Fókuszban a látás" egészségügyi ismeretterjesztő program célkitűzéseivel.

Ugyanakkor az adománygyűjtő gömbök kihelyezésével kifejezésre juttatja azt is, hogy bár sok embertársunk sikeresen megtanul látás nélkül élni, rászorulnak támogatásunkra. Néha ez a támogatás nem több egy apró szívességnél, például az úton való átkelésben nyújtott segítségnél, máskor adományainkkal járulunk hozzá a látássérültek életkörülményeinek javításához.

A vezető vaksági okok között első négy helyezett, sorrendben az időskori macula degeneráció, a cukorbetegség szemészeti szövődményei, a rövidlátóság és a zöld hályog. Ezek megelőzése csak rendszeres szűréssel lehetséges, hiszen a látás romlása fokozatos, így gyakran csak túl későn vesszük észre a bajt.

Az adománygyűjtő gömbök pontos helye:

Budapest, V. kerület, Bajcsy Zs. út 16.

Budapest, XI. kerület, Bartók Béla út 60.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra