Javítja a látást a videojáték

Az éleslátást, valamint az úgynevezett lusta, vagy tompa szem szindrómás beteg állapotát is javítják a videojátékok felnőttkorban.

A California Egyetem kutatásából kiderült, hogy a videojátékozással eltöltött idő felnőtt korban nem csak kikapcsolódásnak, hanem orvosi kezelésnek is kiváló lehet. Negyven óra videojátékozás után a kutatásban részt vevők éleslátása és 3D-s mélységélesség-érzékelése ugyanis sokat javult. "Ez az első olyan tanulmány, ami rámutatott arra, hogy a videojáték hasznos terápia lehet a homályos látás, és az amblyopia, azaz az úgynevezett lusta szem szindróma kezelésére" - mondta el a kutatás vezetője, Dr. Roger Li.

Az amblyopia egy agyi rendellenesség, amelynek következtében az egyik szem látása kevésbé fejlődik ki. Főként gyermekkorban előforduló állapot, lusta szemnek is szokták nevezni. Száz gyerekből körülbelül kettőt-hármat érint, és az egyik leggyakoribb oka a fiatal-és felnőttkori látásproblémáknak. Amíg azonban gyermekkorban ez az állapot jól kezelhető - a jó szem letakarása során az agy rákényszerül, hogy a rossz szemet használja - addig felnőttkorban kevés módszer hatásos. Ráadásul az orvosok többnyire csak 8 éves korukig kezelik a betegeket, mivel széles körben elterjedt az a nézet, hogy később már nem hatásos a terápia.

"Az új eredmények nagyon biztatóak, jelenleg ugyanis nincs elfogadott kezelési módszer a felnőttkori amblyopiának" - hozzá Dr. Roger Li.

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra