+15° - +30°
Kettős front

Így előzhető meg a zöld hályog!

A kutatók a széles körben alkalmazott koleszterincsökkentő sztatinok újabb lehetséges előnyét felfedezték fel.

Az új kutatásból az derül ki, hogy azokban a magas koleszterinszinttel rendelkező idős emberek, akik két évig szedtek sztatint, 8 százalékkal csökkent a leggyakoribb nyílt zugú zöld hályog kockázata.
Az általában 60 éven felül jelentkező zöldhályog akár vaksághoz is vezethet. Az eredetileg a magas koleszterin kezelésére kifejlesztett sztatinok, például az atorvastatin és a simvastatin hatásait korábban már számos más rendellenességgel, így az iszkémiás stroke-kal, az Alzheimer-kórral és a szklerózis multiplexszel kapcsolatban is vizsgálták.

Az Ophthalmology októberi kiadásában megjelent kutatás vezetője, dr. Joshua Stein, a Michigani Egyetem Kellogg Szemészeti Központjának kutatója munkatársaival korábbi vizsgálatukban kimutatták, hogy azokban a metabolikus szindrómában (a cukorbetegséggel és szívbetegséggel összefüggő tünetek együttese) szenvedő betegekben, akiknek egyik meghatározó tünete a magas koleszterinszint volt, alacsonyabb a zöldhályog kockázata, mint azokban, akiknek a magas koleszterin nem tartozott a tüneteik közé.

Mostani kutatásukban arra próbáltak választ adni, hogy a magas koleszterinszint, vagy a magas koleszterinszint kezelése állhat a zöld hályog csökkent kockázata mögött. A több mint 500 ezer 60 éven felüli, magas koleszterinszinttel rendelkező személy adatainak vizsgálata azt mutatta, hogy a sztatint szedőkben a sztatinszedés minden hónapjára a zöld hályog 0,3 százalékos csökkenése esik. Azok a betegek, akik egy évig folyamatosan szedtek sztatint, a kockázat 4-5 százalékos csökkenését tapasztalhatták a sztatint nem szedőkhöz képest.

A kutatók úgy vélik, hogy a hatás hátterében a sztatinok központi idegrendszerre gyakorolt hatása állhat, mivel a zöldhályog a látóideget és a retina idegrostjait egyaránt érinti. A sztatinok a véráramlást befolyásoló egyik enzim aktivitását is fokozzák, ami a szembe irányuló véráram serkentését eredményezheti. Esetleg az is elképzelhető, hogy a sztatinok csökkentik a szeműri nyomást, melynek magas szintje a zöldhályog egyik fő kockázati tényezője.

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
+23, +30 °C
Minimum:
+15, +20 °C

Hazánkban szerdán délelőtt erősen felhős vagy borult lesz az ég, sokfelé várható eső, záporeső, zivatar.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag