Az elsősők zöme látásproblémái miatt teljesít rosszabbul az iskolában

A szakértők szerint az iskolakezdéssel kapcsolatos teendők listájára fel kellene vezetni a szemvizsgálatot is. Több tanulmány is kimutatta, hogy a gyerekek 86 százaléka úgy ül be az iskolapadba, hogy soha nem vett részt szemvizsgálaton, márpedig a gyerekek nem tudnak rendesen tanulni, ha nem látnak megfelelően. Az Amerikai Optometrista Szövetség 2009-es felmérése szerint, mely a szem és a látás egészségével kapcsolatos ismereteket hivatott megállapítani, a válaszadók 88 százaléka nem tudta, hogy minden negyedik diák látása károsodott.

"Mivel a gyermekek látása sűrűn változhat, a rendszeres szem- és látásvizsgálat fontos tényezője lehet az iskolai teljesítménynek" - mondta Dr. Michael Early optometrista, az AOA látás- és tanulási specialistája sajtóközleményükben. "Sajnos a legtöbb szülő nem keresi fel a szemorvost a tanév eleji vizsgálatok során."

A felmérés szerint a szülők 58 százaléka nem vitte szemorvoshoz gyermekét 3 éves kora előtt. Az AOA javaslata szerint az első látogatás a szemésznél 6 hónapos kor körül történjen. Átfogó vizsgálat szükséges 3 éves korban, amit 2 évente meg kell ismételni, hacsak az optometrista máshogy nem javasolja. Korábbi tanulmányok felfedték, hogy a gyerekek 60 százalékának akad gondja a tanulással, amit okozhat akár fel nem derített látászavar is, melyet gyakran figyelemzavarként és hiperaktivitásként diagnosztizálnak - tévesen.

Minél korábban ismerik fel és kezdik kezelni a látásproblémákat, annál nagyobb esélye van a sikeres gyógyulásnak. Két vizsgálat között az alábbi jelek adhatnak okot a gyanakvásra:

Nem tudja, hol folytassa az olvasást, kerüli a közeli munkát, sokat dörzsölgeti a szemét, gyakori fejfájásra panaszkodik, elfordítja vagy félrebillenti a fejét, miközben néz valamit, gyakran ismétel olvasás és írás közben, az ujjával követi a szöveget olvasás során, egyszerű szavakat elront vagy kihagy olvasáskor, folyamatosan rosszabbul teljesít a képességeihez mérten, kínlódik a házi feladattal, kancsalít olvasás vagy tévénézés közben, viselkedészavarai vannak, vagy túl közel tartja az arcához az olvasnivalót.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra