Vajon már alkoholista vagyok?

A magyarok sokat isznak, így nem csoda, hogy az alkoholproblémákkal küzdők száma körülbelül egymillió. Ez az elborzasztó szám mindenkit érdekeltté tesz abban, hogy meggyőződjön róla, ártalmasak-e ivási szokásai. Ebben segítünk.

Mivel ilyen sok az alkoholbeteg, a normális ivási szokások nem feltétlenül azt jelentik, hogy még megfelelnek a környezetünkben tapasztalható általános italozási trendnek (ami szintén lehet nagyon ártalmas), hanem hogy biztonságosak, nem veszélyeztetik az egészségünket. A gyanakvást az is megalapozhatja, hogy a 15 évesnél idősebb magyarok mindegyikére közel havi egy liter tiszta szesz jut. Ha 40 százalékos alkoholtartalommal számolunk, akkor ez mintegy 50 felest jelent havonta, illetve közel kettőt naponta (és fejenként). A fiatalok különösen sokat sokat isznak: a lányok a harmadikok, a fiúk az elsők ebben az összevetésben. Ennek ellenére szerencsére az utóbbi két évtizedben, ha lassan is, de csökkent az italozás mértéke. (A WHO tanulmányának 266-ik oldalán további döbbenetes számokat találunk a magyar alkoholizálási szokásokról.)

sör
Nem mindig fér bele még egy sör

Ebből a szempontból szerencsésebbek vagyunk, mint az amerikaiak, akik körében az alkoholisták száma az elmúlt tíz évben 49 százalékkal emelkedett, és a figyelemmel kísért minden népességcsoportban nőtt a fogyasztás. Az ivás terjedését az okozza, hogy az alkohol mindenhol jelen van, és bizonyos tilalmaktól eltekintve (munkakör, autóvezetés stb.) a felnőttek korlátlanul fogyaszthatják. De mint minden drog, a szesz is úgy teszi függővé az embereket, hogy észre sem veszik a határpontot, amelyet átlépve már nem feltétlenül tudnak visszatérni egykori józan önmagukhoz - írja a Popular Science magazin.

Csak másokra vonatkoznak a statisztikák?

A rémes alkoholfogyasztási statisztikákat látva könnyű legyinteni, és arra gondolni, hogy ezek a megállapítások csak más emberekre vonatkoznak, akiknek ivási problémái vannak, de én nem tartozom közéjük. Ami talán igaz, talán nem. Ezért érdemes tudni, hogy milyen szokások jellemzik a problémás alkoholfogyasztót, és kik azok, akik a függőség kialakulásának nagyobb kockázatával néznek szembe, mint mások. Ez teszi lehetővé az önértékelést, amely elkerülhetetlen az alkoholfüggőség felismeréséhez és a szembenézéshez a problémával - ezen keresztül pedig a gyógyuláshoz.

Mivel az alkoholizmus kockázatának több mint 50 százaléka örökölhető, bárki, akinek közeli hozzátartozója - különösen valamelyik szülője - alkoholproblémákkal küzdött, maga is sokkal valószínűbben bajba kerül. De a genetika nem az egyetlen kockázati tényező. A depresszióval és más mentális egészségi állapotokkal élők is nagyobb valószínűséggel támaszkodnak az alkoholra. Ha pedig egy közeli barát vagy partner iszik nagyban, akkor ez könnyen bevonzza azt, akinek megvan rá a hajlama.

Mennyi a normális mennyiségű alkohol?

Mindenki máshogyan reagál az alkoholra, ezért nehéz pontosan meghatározni az elfogadható fogyasztást. Egy nemrégiben megjelent tanulmány például feltárta, hogy az alkoholfogyasztásnak nincs biztonságos szintje , mert a szesz a legkisebb mennyiségben is mérgező, rombolja a szervezetet, és fokozza a kitettséget a súlyos betegségeknek. De az emberi szervezet sokat kibír, így a jelenlegi felfogás szerint nem tekinthető abuzívnak az italozás, ha egy átlagos alkatú férfi egy este nem iszik többet négy italnál (azaz négy felesnél, négy sörnél vagy négy pohár bornál), összfogyasztása pedig hetente legfeljebb 14 ital. A nőknél a limit általában három ital lehet egy este, illetve hét egy teljes héten. Ha valaki rendszeresen áthágja mindkét határt, akkor problémája lehet.

Zacher Gábor toxikológus szerint két sör még rendben van, ha nem követi harmadik. Sokan azonban, főleg ha már lendületben vannak, nem tudnak és gyakran nem is akarnak megállni kettőnél. A Royal College of Psychiatrists kutatói szerint ennek oka, hogy a legtöbben alábecsülik, mennyit isznak, és ez milyen hatással lesz rájuk, illetve azt is, hogy a bevitt mennyiség valójában mennyi alkoholt tartalmaz. Részletek!

Mikor jön el a függőség orvosi szempontból?

Az alkoholproblémát a szakemberek nem számok segítségével határozzák meg, mert számukra ez inkább bizonyos viselkedésmódot jelent. Azaz olyan tüneteket keresnek, amelyek megléte azonosíthatja az alkoholproblémákat. Ezek egy része még kevésbé súlyos, mint az alkoholfüggőség. Mindenesetre ha valaki az alábbi felsorolásból bármelyik kettőt érvényesnek tartja magára, akkor már alkoholproblémái vannak:

- Előfordult már, hogy a tervezettnél többet vagy tovább ivott.

- Többször is előfordult, hogy szerette volna abbahagyni az ivást, vagy meg is próbálta, de nem ment.

- Sok időt töltött italozással, beteg volt emiatt, vagy az utóhatásokkal küzdött.

- Annyira akart inni valamit, hogy semmi egyéb nem érdekelte.

- Az ivás vagy az ivás utóhatása, a miatta kialakult betegség gyakran megzavarta otthoni teendői ellátását, családi életét, problémát okozott a munkahelyén vagy az iskolában.

- Folytatta az ivást, pedig ez problémát okozott a családjával és a baráti kapcsolataiban.

- Abbahagyott vagy redukált fontosnak érzett vagy örömet okozó tevékenységeket az ivás miatt.

- Több mint egyszer került olyan helyzetbe az ivás miatt, amely megnövelte a fizikai sérülés esélyét (például vezetett, úszott, gépeket használt, veszélyes területen járt, vagy nem biztonságos szexbe bonyolódott).

- Akkor is folytatja az ivást, ha depressziósnak érzi magát tőle, szorong, vagy más egészségi problémát okoz vele ezáltal magának, illetve ha korábban emlékezetkiesése volt az elfogyasztott alkohol miatt.

- A korábbiaknál sokkal többet kellett inni a kívánt hatás eléréséhez, vagy a szokásos italmennyiség sokkal kisebb hatással volt, mint korábban.

- Azt tapasztalja, hogy amikor az alkohol hatása elmúlt, olyan elvonási tünetek jelentkeznek, mint az alvási nehézség, a remegés, a nyugtalanság, az émelygés, az izzadás, a heves vagy rendszertelen szívdobogás, netán jelen nem lévő dolgok észlelése.

Két vagy három tünet csak enyhe alkoholfogyasztási rendellenességet jelent, míg hat vagy több már súlyosnak tekinthető. Természetesen ez a lista nem használható az alkoholizmus diagnosztizálására, mert arra csak felkészült szakember képes. De ha az itt felsorolt elemek közül többre is "igen" a válasz, akkor érdemes kikérni egy orvos véleményét.

Nem szabad megfeledkezni róla, hogy az alkohol számos súlyos és potenciálisan halálos betegség forrása minden életkorban, így a túlzott fogyasztás mérséklése vagy a szeszes italok teljes száműzése adott esetben életmentő lehet. Ehhez lehet, hogy életmódváltásra van szükség. Ahhoz pedig - ahogy erről korábban már szó esett - az alkoholzavarok felismerésére, a nyomukban kialakuló problémákkal való szembenézésére és szilárd elhatározásra van szükség, hogy áttérünk a helyes vágányra. Ez sokkal nagyobb feladat, mint letenni a poharat. De nagyon megéri.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra