Új módon deríthető ki, elhíztunk-e

Ha valaki túlsúlyos, vagy elhízott, az többnyire első látásra is kiderül. A mérték pontos meghatározása viszont fontos az orvosoknak, és az érintetteknek is. Egy új index, a RFM átvenné a régi BMI helyét.

Elhízásban mi magyarok igazán otthon vagyunk, vagy pontosabban az elhízás van otthon nálunk, ugyanis a magyar Európa legelhízottabb nemzete , és világszinten is a negyedikek vagyunk. Legalább is ez a Magyar Elhízástudományi Társaság álláspontja, amelyet a társaság az OECD jelentésére hivatkozva alakított ki. Három felnőtt magyarból kettőnek kisebb-nagyobb testsúlyproblémája van. Az országos tápláltságiállapot-vizsgálat 2009-es és 2014-es adataiból pedig az is kiderült, hogy terjed az elhízás, egyre több túlsúlyosból lesz elhízott, valamint az elhízás is egyre nagyobb mértékű.

derék
A karcsú derék elégedettséggel tölt el. A mérés azonban az elhízottaknak a legfontosabb (Fotó: 123rf)

Ráadásul átlagosan minden negyedik gyermek is túlsúlyos vagy elhízott. A legóvatosabb becslés szerint is hazánkban ma körülbelül 20 ezer súlyosan elhízott gyermek él. Az elhízás, különösen, ha nagymértékű, már gyermekkorban is növeli számos krónikus megbetegedés kockázatát, így a cukorbetegségét 4,5-5,5-szeresére, de a magas vérnyomás és a depresszió előfordulása is gyakoribb.

Miért jobb az RFM a testzsír mérésére?

Magyarországon a legelterjedtebb mérési módszer a testtömeg-index, vagy BMI kiszámítása , amely az adott személy magasságágának négyzete, osztva a súlyával. A mutató értéke informál róla, hogy valaki sovány, normális, túlsúlyos vagy elhízott. A BMI-t gyakran kritizálják amiatt, hogy nem veszi figyelembe a nemek közötti különbségeket, és nem tesz különbséget a csonttömeg, az izomtömeg és a felesleges zsír között. Ezért a Los Angeles-i Cedars-Sinai Orvosi Központ kutatói egy olyan képlettel álltak elő, amely szerintük pontosabb képet ad a testzsírról.

Ellentétben a BMI-vel, amely mérleget és mérőszalagot kíván, a Cedars-Sinai-ban kifejlesztett formulához csak mérőszalag kell. A relatív zsírtömeg-index vagy RFM ( relative fat mass ) esetében a testmagasság és a derék körméretének arányát méterben kell kiszámítani, amit 20-al meg kell szorozni, mielőtt kivonjuk a nemek közötti különbségeket jellemző számból. Tehát a képlet a következőképpen néz ki:

Férfiak: 64 - (20 x magasság / derékméret méterben) = RFM

NŐK: 76 - (20 x magasság / derékméret méterben) = RFM

Deréktájékon van a lényeg

A felesleges zsírt gyakran a derék körül tároljuk, sok orvos ezért úgy gondolja, hogy a derékméret mérése értékes mutatója a súlyhoz kapcsolódó egészségi problémák kockázatának. Az amerikai járványügyi központ, a CDC munkatársai egy 12 ezer felnőttet érintő egészségi és táplálkozási felmérésben nyert adatok alapján több mint 300 a testzsír becslésére szolgáló képletet vizsgáltak át. Miután kiszámították 3500 beteg RFM-jét, az adatokat összehasonlították a betegek DXA (vagy DEXA , azaz kettős energiájú röntgensugár abszorpciometria) eredményeivel. A DXA vizsgálatokat a csontsűrűség mérésére használják, és a testszövet, a csont, az izom és a zsír mérésének pontos módja. A vizsgált képletek közül az RFM felelt meg legjobban a DXA vizsgálatok eredményeinek.

A legnagyobb problémát nem feltétlenül a látható zsír, hanem a létfontosságú belső szervek közt tartalékolt szövetek közti, úgynevezett viszcerális zsír jelenti. Minél magasabb ennek az aránya, annál inkább veszélyeztettek vagyunk a szív- és érrendszeri megbetegedések tekintetében. Ennek megállapításához már speciális műszerre van szükség, mellyel az átlagember csak az ezzel foglalkozó szakemberek rendelőiben találkozik. Részletek!

A tanulmány vezetőjét a New Atlas magazin idézi. Orison Woolcott szerint az RFM már bizonyította, hogy jobb a testzsír mérésére, mint a jelenleg (az orvosok által és a tudományban is) széles körben használt indexek, beleértve a BMI-t is. De azt még meg kell vizsgálni széleskörű és hosszú ideig tartó vizsgálatokkal, hogy a súlyos elhízással kapcsolatos egészségügyi problémákkal összefüggésben a testzsír százalékos aránya mikor normális vagy rendellenes.

Itt az RFM és a BMI index is kiszámítható.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra