Túlélünk-e más európaiakat?

Tudjuk persze, hogy a Magyarországon élő emberek egészsége lehetne jobb is, de a helyzetet csak akkor látjuk tisztán, ha más népekkel is összemérjük magunkat. Ez következik.

Az Európai Unió statisztikai hivatala elkészítette a régiók helyzetét bemutató évkönyvét, ebben pedig bő teret szentelt az egészségi és egészségügyi helyzetnek is. A szakemberek a következő főbb megállapításokat tették a statisztikai adatok vizsgálata alapján.

eészségstatisztika
A számok tömören vallanak az egészségünkről. Érdemes időnként ellenőrizni, hogy merre tartunk

  • Mind a 32 régió, ahol az ischaemiás szívbetegségek miatti halálozás mutatója elérte a 270-et 100 ezer lakosonként, a balti államokban vagy a közép-kelet-európai térségben találhatóak (2011-2013-as adatok szerint).
  • Abból a 6 régióból, ahol a légúti daganatos megbetegedések miatti halálozás a legmagasabb volt az EU-ban, 5 Magyarországon található (2011-2013-as adatok szerint).
  • A 100 ezer lakosra jutó kórházi ágyak száma 2014-ben Németországban volt kimagaslóan a legnagyobb.

Az iparosodott országokban élők várható élettartama 90 év fölé emelkedhet 2030-ra. A londoni Imperial College kutatói 35 ország adatainak elemzése során jutottak az eredményre. Részletek!

  • Az orvosok teljes lakossághoz viszonyított száma a görög főváros régiójában a legmagasabb. Attikiben 2014-ben 870 orvos jutott 100 ezer lakosra, ami 240-nel több mint 2004-ben.
  • Azoknak a 15 évesnél idősebb uniós polgároknak, akik hetente átlagosan legalább 150 percet fordítottak önkéntes, a munkájukkal nem összefüggő testgyakorlásra, több mint fele az északi tagállamok, illetve Ausztria városaiban élt.

Alábbi összeállításunkban olyan könnyen áttekinthető statisztikák lapozhatóak fel, amelyek a magyar helyzetet európai környezetben mutatják meg.

Érdekli, hogyan élnek, mennyire egészségesek más európaiak? Lapozza végig a galériát!

  • A magyarok rövidebb életre számíthatnak, mint az uniós átlag, ami elsősorban az egészségtelen életmódnak és az orvosi szűréseken való gyenge részvételnek köszönhető. Azaz nem vigyázunk eléggé az egészségünkre, és nem törekszünk arra sem eléggé, hogy a súlyos betegségek minél előbb kiderüljenek.
  • A gyakorló orvosok száma összességében nem kevés a lakosság számához képest. De egyes szakmákban, kórházakban vagy például körzetekben jelentős orvoshiány mutatkozik. És ahol nincs orvos, rövidebb ideig élnek az emberek.
  • A kórházi ágyak száma önmagában nem mond el mindent az ellátás színvonaláról. Magyarországon például nagyon sok volt az ágy, de a kórházak felszereltsége és a betegek elhelyezésének színvonala sokfelé alacsony. A kevesebb ággyal jó ellátást nyújtó és a betegeket ezért gyorsabban forgatni képes intézmények többet érnek.
  • Az ischaemiás szívbetegségek miatti halálozás magas aránya a helytelen életvitel, a sok stressz, a rossz táplálkozás és a kevés mozgás következménye. Saját helyzete javításáért mindenki aktívan cselekedhet.
  • A légúti daganatos megbetegedésekben az unióban a legrosszabbul állunk. A legjobb az lenne, ha mindenki azonnal abbahagyná a dohányzást. Ez segítség nélkül nehéz, így az államra, a civil szervezetekre, a munkahelyekre, a családra és a barátokra is fontos szerep vár, hogy fokozatosan megszabaduljunk e tehertől.
  • Sajnálatosan sokan dohányoznak Magyarországon. A lakosság mintegy negyede gyújt rá rendszeresen.
  • A súlyos betegségek kialakulásához jelentősen hozzájárul a túlsúly vagy az elhízás. Európai összehasonlításban ebben sem állunk valami jól. Ezen csak az étkezési szokások átalakítása és a nagyobb fizikai aktivitás segíthet.
  • Szintén a súlyos betegségek kockázati tényezői közé tartozik az alkoholfogyasztás. A legújabb kutatások szerint már a legkisebb mennyiségű alkohol is károsítja a szervezetet. Hát még a rendszeres fogyasztás! Szerencsére ebben jobban állunk az uniós átlagnál.
  • Azt gondolnánk, hogy ott fogyasztanak sok zöldséget és gyümölcsöt, ahol sok a napsütés és a friss termények nagyobb mennyiségben elérhetőek. De a statisztikák mást mutatnak: a britek kedvelik leginkább az egészséges növényi táplálékot. És mi nem vagyunk britek.
  • Nem világos, hogy az időjárás okozza-e, de ahol rosszabb az időjárás (például az északi tájakon és a hegyes vidékeken), többet mozognak az emberek az egészségük védelme érdekében, mint ahol több a napsütés és kevesebb a hó. Ez akár azt is megmagyarázhatja, hogy ebben a statisztikában miért a középmezőnyben foglalunk helyet.

Hirdetés

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+14, +19 °C
Minimum:
+7, +12 °C

Hazánkban kedden délelőtt a ködfoltok feloszlanak, változóan felhős lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag