A trombózis első jelei - infografika

Bár kialakulása és lefolyása néma, gyakran vannak olyan panaszok, amelyek mélyvénás trombózisra utalnak, így a beteg azonnal orvosi segítséget kérhet. Ezúttal infografikán is összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat.

A mélyvénás trombózis (MVT) - amely főként a láb mélyben futó vénáit érinti, de a karban is előfordul - tüneteinek hátterében a vénás keringés csökkenése, a pangó vér áll. Gyakorta vannak néma esetek, amikor már csak a tüdőembólia utal az 5-8 évvel korábban lezajlott trombózisra - mondja a Trombózisközpont véralvadási specialistája, dr. Blaskó György professzor .

embólia
A tüdőembólia miattifájdalomolykor nagyon hasonló az infarktusoshoz

A végtagok trombózisánál a jellemző tünetek megléte, illetve erőssége változatos képet mutat, attól függően, hogy hol zárta el a vér útját a vérrög. A főbb tünetek a következők.

Lábduzzanat

Ez az egyik legjellemzőbb panasz mélyvénás trombózis esetén. A vérrögök ugyanis elzárják a váráramlás útját, ami pangást, ödémát okozhat. Ekkor a láb erősen megdagad, és szemmel láthatóan nagy lesz a különbség a két végtag körfogata között, azonos magasságban mérve.

Végtagfájdalom

A trombózis során a legtöbben erőteljes fájdalmat éreznek az adott végtagban, ám az is előfordulhat, hogy csak enyhe izomlázszerű tünet jelentkezik. Sajnos könnyű összekeverni például visszeres fájdalommal, izomlázzal vagy ízületi fájdalommal, ezért, ha megmagyarázhatatlan fájdalmat érez a lábában, például a lábikrában, akkor a biztonság kedvéért forduljon orvoshoz!

Vörösség a véna mentén, vagy akár lila elszíneződés

Mivel a mélyvénás trombózis során a vérrög elzárja a véráramlás útját, az érintett végtagon zúzódás nélkül is elszíneződés figyelhető meg. Ez nem keverhető össze a sérülés miatti kék-zöld foltokkal, ugyanis ez nagyobb területet érint. A meleg tapintású, nagyobb felületen lévő elszíneződést a mélyvénás trombózison kívül okozhatja felületi trombózis is, amely, bár kevésbé veszélyes az előbbinél, könnyen MVT-t eredményezhet, ezért mindenképpen érdemes komolyan venni!

Mellkasi fájdalom

Előfordulhat, hogy a mélyvénás trombózis nem jár semmiféle figyelemfelhívó tünettel, így esetenként a leszakadt vérrög (embólus) okozta tüdőembólia az első jel. Ennek egyik fő tünete az erős mellkasi fájdalom (amely hasonlíthat a szívrohamhoz is), valamint a köhögés, légzési nehézség, súlyosabb esetben vérköpés. "Amennyiben felmerül a tüdőembólia gyanúja, mihamarabb mentőt kell hívni, mert ilyenkor minden perc számít!" - figyelmeztet Blaskó professzor.

Légszomj, szapora pulzus

A tüdőembólia a mellkasi fájdalom mellett légszomjjal és szapora pulzussal is járhat, ugyanis a vérrög megakadályozza a véráramlást, így lelassítja az oxigén áramlását.

Amennyiben kialakult már valakinél mélyvénás trombózis, úgy a jövőben nagyobb eséllyel lép fel ismételten a probléma, így igen fontos szerepe van a prevenciónak. Több vizsgálatot is érdemes elvégeztetni. Részletek!

Mi a teendő, miután bekövetkezett a trombózis? Ha az említett tünetek jelentkeznek, az első lépés mentőt hívni, hogy elhárítsák az életveszélyes állapotot. Ezután nagyon fontos a megfelelő terápia elindítása, hiszen akinél egyszer már kialakult ez az állapot, a későbbiekben már sokkal nagyobb valószínűséggel ismétlődik meg a trombózis.

A kezelőorvos meghatározott ideig véralvadásgátló terápiát és kompressziós harisnya viselését írja elő, valamint különböző vizsgálatokat javasol, hogy kiderüljön, mi is állt a trombózis hátterében. Előfordulhat, hogy trombofília, pitvarfibrilláció vagy valamilyen daganat (pl. mióma) vezetett a vérrög kialakulásához.

embolia

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A keleti tájakon is gomolyosodik a felhőzet. A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, kevés helyen zivatar is lehet. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős, utóbbinál esetleg viharos széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra