Pfizer-vakcina: jó hír a 65 év felettieknek

Nagyon hatékony a Pfizer és a Moderna vakcinája a 65 év felettieknél - ez derül ki a CDC új tanulmányából.

Ahogy egyre több embert oltanak be világszerte, úgy érkeznek a legújabb eredmények a vakcinák hatékonyságáról, gyakorlatban tapasztalt egészségügyi hatásairól, mellékhatásairól. Most éppen a Pfizer-BioNTech és a Moderna oltóanyagáról érkeztek jó hírek: a CDC friss tanulmánya szerint 94 százalékos hatékonysággal akadályozzák meg a 65 év felettieknél a nagyon súlyos, kórházi kezeléssel járó megbetegedést - írja a The New York Times.

idős emberek oltása
Az idős emberek koruknál fogva veszélyeztetettebbek. Fotó: Getty Images

Biztató eredmények

Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) közlése szerint a 94 százalékos hatékonyságot a tanulmányba bevont, 65 éves vagy annál idősebb, teljesen beoltott embereknél tapasztalták, vagyis azoknál, akik az említett vakcinák valamelyikéből megkapták mind a két dózist, és már megszerezték a szükséges védettséget .

Az Oxfordi Egyetem összehasonlító kutatások keretében vizsgálta a két vakcinát, és érdekes eredményekre jutott. A Pfizer-BioNTech-vakcina például erősebb immunválaszt generál, de az AstraZeneca oltóanyaga által kiváltott védelem hosszabb ideig állhat fenn. Részletek!

"A koronavírus elleni vakcinák rendkívül hatékonyak, és ezek a valós eredmények megerősítik a klinikai vizsgálatok során tapasztalt előnyöket, vagyis képesek megakadályozni, hogy a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévők kórházi kezelésre szoruljanak" - magyarázta Rochelle Walensky, a CDC igazgatja. A 65 év felettieknél a legnagyobb a kórházi ellátást igénylő, súlyos megbetegedés, és a betegség okozta halálozás kockázata.

A CDC tanulmánya 417 beteg adatain alapul, akik január 1. és március 26. között kerültek kórházba. Az érintettek körülbelül fele 75 éves vagy annál idősebb volt.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra