Parkinson: fehérje segíthet az agyban

Egy friss tanulmány azt állítja, hogy ha az emberi agyba beültetnek egy implantátumot, amely egy rágcsálókísérletben az epilepsziás rohamok ellen hatásos fehérjét pumpált az idegszövetbe, akkor a Parkinson-kór is kezelhető lesz.

Nem olyan régen számolt be róla a JNeurosci idegtudományi folyóirat , hogy egy kísérleti implantátum jelentősen csökkenti az epilepsziás patkányok rohamait. A patkányok agyába beültetett eszköz mesterségesen átalakított humán ARPE-19 sejteket tartalmaz. Ezek egy gliaeredetű növekedési faktor (GDNF) néven ismert fehérjét állítanak elő, amely a legújabb kutatások szerint segíthet az epileptikus aktivitás elnyomásában azzal, hogy korlátozza a sejthalált a hippokampuszban.

kezek
Vége lehet a kézremegésnek. A fehérjekezelések áttörést hozhatnak a Parkinson-kór ellen (Fotó: 123rf)

A vizsgálatban az implantátum közvetlenül az állatok hippokampuszába szállította a GDNF -et. Ennek eredményeként a rohamok 75 százalékkal csökkentek két héten belül, és három hónap múltán már 93 százalékkal ritkábban fordultak elő, mint a kiinduláskor. Még a készülék eltávolítása után is fennállt a hatás, ami arra utal, hogy a kezelés módosította a betegség előrehaladásának módját. Feljegyezték azt is, hogy a patkányok kevesebb szorongásos tünetet mutattak és jobban teljesítettek egy objektumfelismerő feladatnál, ami azt jelenti, hogy javultak a kognitív funkcióik.

A csodálatos GDNF

Egy friss tanulmány pedig azt állítja, hogy a GDNF hatásos lehet a Parkinson-kór ellen is. A kutatás során összesen 41, Parkinson-kórban szenvedő alany kapott az agyába telepített konvekciós továbbítórendszert. Egy robottechnológiával támogatott idegsebészeti alkalmazás segítségével négy csövet helyeznek be az agyba. Az egyes csövek nyitott vége az agy másik területéig nyúlik, ahol a betegség a dopamintermelő sejtek halálát okozza. Mind a négy cső egy koponyára szerelt külső adagolóhoz csatlakozott, amelyet az egyik fül mögé helyeztek el.

A rákövetkező kettős vakpróba során az önkéntesek négy hetente egy alkalommal kaptak infúziót kilenc hónapon át a csatlakozáson keresztül. A vizsgálatba bevontak felét azonban a kontroll érdekében csak placebóval kezelték, míg a többieket GDNF-fel. Már korábbi kutatások is igazolták, hogy ez a fehérje segíthet a dopamintermelő agysejtek regenerálásában.

100 százalékos javulás

A PET-es vizsgálatok a kezelést követően 100 százalékos javulást mutattak azok agyában, akik a GDNF-csoporthoz tartoztak. Velük szemben a placebocsoportban az agyi vizsgálat nem mutatott változást. Az önkéntesek egyikében sem csökkentek ugyanakkor a Parkinson-kór tünetei. Ennek az lehet az oka, hogy a biológiai javulás megjelenése és a tünetek súlyosságának csökkenése között időnek kell eltelnie.

A Parkinson-kór vagy epilepszia kezelésére alkalmas, vezeték nélküli idegstimulátort fejlesztettek ki amerikai kutatók a Berkeley Egyetemen. Az eszköz (WAND) képes elektromos hullámokkal ösztönözni az agyat. Ehhez automatikusan figyeli az agy elektromos aktivitását, és akkor kezd dolgozni, ha hibát észlel. Részletek!

Ezután az összes vizsgálatba bevont személyt további kilenc hónapig GDNF-fel kezelték. A kezelési időszak végére mindkét csoport tagjainál a tünetek mérsékelt vagy akár nagy mértékű javulását tapasztalták, méghozzá kevés mellékhatással , ami arra utal, hogy a technika biztonságos. A széles körben alkalmazható terápia kialakításához a tervek szerint egy kiterjedtebb tanulmányt fognak lefolytatni, amelyben már nagyobb mennyiségű fehérjét adagolnak a betegek agyába.

Szakértők úgy vélik, hogy a Parkinson-kór gyógyításában használt agyszkennelésben és sebészeti technikát is alkalmazó növekedésifaktor -kezelésekben viszonylag nagy előrelépést sikerült tenni. Ez pedig azt jelenti, hogy esélyünk van helyreállítani azokat a dopamintermelő agysejteket, amelyeket a betegség elpusztít - írja a New Atlas magazin .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra