Már öt nap kialvatlanságtól megváltozunk

Ha valaki nem alszik jól, hamarosan rosszabb színben fogja látni a világot - állítja egy új kutatás. A koronavírus-járvány miatt ez most különösen aktuális, hiszen az új helyzettel járó stressz ronthat az alvásminőségen, és ez még sötétebb gondolatokhoz vezethet.

A Journal of Sleep Research folyóirat egy új tanulmányt tett közzé, amelyben olasz kutatók megállapítják, hogy az addigi gondolataink megváltozásához elég annyi, ha kevesebb mint öt órát töltünk éjszakai alvással öt egymást követő napon. Ezzel szemben a megfelelő alvás - ami körülbelül 7-9 óra a felnőttek esetében - nem csak növeli a pozitív hangulat esélyét, hanem hozzájárul a memória javításához és a jobb fizikai teljesítményhez is.

alvásmegvonás
Ha keveset alszunk, nem csak az ásítások jönnek, hanem a negatív gondolatok is - Fotó: Getty Imeges

A tanulmányban 42-en vettek részt, akiket a kutatók két héten át figyeltek. A jelentkezők a vizsgálat előtt megerősítették, hogy általában hét-nyolc órát alszanak éjszaka. A résztvevők nem szenvedhettek hangulati vagy szorongási rendellenességektől, alvászavaroktól vagy álmatlanságtól. A vizsgálatokat sikeresen teljesítők reakcióit először öt rendszeres éjszakai alvás után rögzítették.

Összesen 90 képet mutattak nekik (amelyek között voltak kellemes, semleges és kellemetlen felvételek is), közben figyelték, hogy a látottak milyen hatást váltanak ki belőlük. Ezután öt egymást követő éjszaka korlátozták az alvásmennyiségüket, majd ismét tesztelték a résztvevők reakcióit.

Kevés alvás, komor elme

Az alváskorlátozás után azt tapasztalták, hogy a résztvevőkön egyre jobban eluralkodott a negatív hangulat, és (érthető módon) csökkent az alanyok ébersége is. Megfigyelték azt is, hogy a résztvevők sokkal negatívabbnak értékelték a kellemes és semleges képeket.

Az alvás általános szükségletünk, ez nem vitás. Korábbi tanulmányok már rámutattak, hogy a rossz minőségű vagy lerövidült alvás súlyos kognitív és élettani következményekkel jár. A mostani kutatás pedig azt tárta fel, hogy a kevés alvás nyomában rögtön megjelennek az érzelmi hatások is.

"Úgy tűnik, hogy az alvás kritikus szerepet játszik az érzelmi folyamatok különböző összetevőiben, mind az érzelmi memóriában és érzelmi reakcióképességben is. Az alvásveszteség mindkettőt érintheti, nem csak azáltal, hogy az emberek általában rosszabbul érzik magukat, hanem negatív érzelmi ítéleteket hoznak" - mondta Daniela Tempesta, a tanulmány vezető szerzője, a L'Aquila-i Egyetem kutatója.

Jó alvás, jó érzelmi reakciókészség

Miért számít az alvás időtartama? Tempesta szerint a rövidebb időtartam gyakran kevesebb REM-alvást eredményez, amely az álmok megtapasztalásának időszaka. Ez az alvási szakasz leginkább az éjszaka második felében fordul elő. Fontos agyi régiók, például az amygdala és a hippokampusz - amelyek a memória és az érzelmek szempontjából is döntő jelentőségűek - ilyenkor dolgozzák fel a korábban megszerzett érzelmi emlékeket, és tárolják el őket hosszú távra. Ez a folyamat lerövidítheti az érzelmi reakcióképességet, amikor ébren vagyunk. Ez azt jelenti, hogy amikor eleget alszunk - azaz éjszakánként körülbelül hét-kilenc órát -, nem csak a pozitív érzések esélyét növeljük meg, de segítséget kapunk az emlékezéshez is.

A Földön mindent - a növényeket, állatokat, embereket - ez a belső óra irányít, ami 24 órás ciklusokban követi a fény és a sötétség változásának ritmusát. Az embereknél ez a belső ritmus a nap folyamán különböző tevékenységeket készít elő - ébredést, evést, alvást - azáltal, hogy szabályozza a hormonszinteket, a testhőmérsékletet vagy az anyagcserét. Testünk belső órája nemcsak reagál a Nap mozgására, hanem előre számít is rá. A belső ritmusunk tehát azt diktálja, hogy éjszaka aludjunk. Erről sokáig csak annyit tudtunk, hogy este ágyba fekszünk, elalszunk, és reggel felkelünk. A tudomány azonban feltárta, hogy az alvásnak különféle fázisai vannak, amelyek meghatározott sorrendben követik egymást. Részletek!

Noha a vizsgálatot a koronavírus-járvány előtt végezték el, az alvásszakértők már most aggódnak az alvási nehézségek hatása miatt, mivel a COVID-19 valószínűleg hozzájárul a szorongással kapcsolatos alvási problémák szaporodásához. A Chicagói Egyetem szakértői nemrégiben megállapították , hogy az alvás elengedhetetlen az immunrendszer és az agy jó működéséhez, valamint a pozitív hangulathoz és a szükséges energiához.

A járvány miatt tehát még fontosabb lett, hogy eleget és jól aludjunk. Ennek érdekében különösen figyelnünk kell most azokra a tényezőkre, amelyek befolyásolhatják az alvásunkat. Mozogjunk rendszeresen például, de, ha tehetjük, reggel edzünk és ne lefekvés előtt. Délután már kerüljük a kávét fogyasztását, nagyjából mindig ugyanakkor menjünk aludni, a lefekvéshez alakítsunk ki a napot lezáró, az alvásra rávezető rítusokat.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra