Kritikus dolog derült ki a vérnyomásról

A molekuláris biológiai kutatások jelentős mértékben segítik az orvostudomány fejlődését. Nemrégiben egy kutatásnak először sikerült feltárnia egy olyan membráncsatorna háromdimenziós szerkezetét, amely kritikus a vérnyomás szabályozásában.

Első alkalommal sikerült bemutatni az emberi epiteliális nátriumcsatornát azóta, hogy 1993-ban expressziós klónozással először izolálták és bizonyították a létezését. Isabelle Baconguis és Sigrid Noreng, az Oregoni Egészség- és Orvostudományi Egyetem (OHSU) Vollum Intézetének kutatói kifejtették az eLife folyóiratban közzétett tanulmányukban, hogy a felfedezés kiindulópontja lehet jobb kezelések kifejlesztésének olyan betegségek esetén, amelyek összefüggésben vannak a csatorna működésével. Sőt úgy vélik, hogy eredményeik határozottan előre fogják mozdítani a fejlődést ezen a területen.

ENaC
Ki gondolná, hogy ez a színes karfiol lehet az oka, ha rossz a vérnyomásunk?

A csatorna a szervezet egészében lehetővé teszi a nátriumionok felszívódását a szövetekbe, beleértve a vesét is. Azaz jelentős hatással van az emberi egészség szempontjából kulcsfontosságú nátriumegyensúly, vértérfogat és vérnyomás szabályozására. "Enélkül már a tengereket sem tudtuk volna elhagyni" - idézi a phys.org tudományos portál Richard Posertet, a tanulmány társszerzőjét.

Miért fontos az epiteliális nátriumcsatorna?

Az epiteliális nátriumcsatorna (röviden ENaC) diszfunkciója súlyos hipertónia kialakulásához vezethet, mint például Liddle-szindróma vagy újszülöttkori sóvesztés esetében. A felfedezés a csatorna sajátos felépítésével kapcsolatos biofizikai problémák megoldását teszi lehetővé, ami végső soron új gyógyszerek kifejlesztéséhez vezethet. Ezek javítják az olyan betegségek kezelését, mint a súlyos magasvérnyomás , a szívelégtelenség és a nefrózis szindróma. "Nincsenek olyan gyógyszerek, amelyek kifejezetten ezt a fehérjét célozzák. A csatorna szerkezetének felfedezése nagyon fontos lesz az új és jobb vérnyomáscsökkentők kifejlesztésében" - mondta Noreng.

A felfedezés annak köszönhető, hogy az OHSU működésbe állított egy új típusú (krio-EM) elektronmikroszkópot, amely lehetővé teszi a tudósok számára, hogy a biológiai molekulákat atomi szinten ábrázolják és természetes állapotukban lássák. Azaz nem kell a képzeletükre hagyatkozni egy-egy bonyolult anyag esetében, hanem a szó valóságos értelmében szemügyre vehetik azt.

A krio-EM vizsgálatok jelentősége

Már 30 évvel ezelőtt rájöttek a tudósok, hogy a biológiai makromolekulák atomi szintű vizsgálatához fenn kell tartaniuk azok natív állapotát, amelyben működőképességük és funkcionalitásuk zavartalan és szerkezeti formájuk is sértetlen. Ezt pedig akkor érhetik el, ha alaposan lehűtik őket. Ez hozta létre a mélyhűtött, azaz kriogén elektronmikroszkópos (krio-EM) technológiát. A krio-EM (amelyért 2017-ben Nobel-díjat is adtak ) ma már igen hatékony eszköz a biológiai makromolekuláris struktúrák vizsgálatában, beleértve a változásokat követő dinamikus elemzéseket fejlett képfeldolgozó algoritmusok alkalmazásával. Ha e módszerhez egyedi részecskeelemzést és elektrontomográfiát is hozzákapcsolnak, akkor a technológia még szélesebb körben alkalmazható.

A Wellcome Image Awards gyűjti össze a világ valószínűleg legjobb egészségtudományi képeit. A versenyen tudósok, klinikusok, művészek és fotóriporterek indulnak abban a reményben, hogy bekerülnek a díjazottak közé, ami ebben a műfajban a legnagyobb elismerésnek számít. A képkészítésre alkalmazott technikák igen változatosak, hiszen rajzokkal, festményekkel ugyanúgy lehet indulni, mint valós léptékű és mikroszkópos fotókkal, röntgen- vagy MR-felvételekkel. Részletek!

A krio-EM megfelelő technika a sugárérzékeny anyagok, például a biológiai makromolekulák vagy a könnyű atomok megjelenítésére. A biológiai molekulák szerkezete általában sértetlen marad e módszer alkalmazása közben, amikor a mintákat a biomolekulákat tartalmazó oldat gyorsfagyasztásával hozzák létre, és a nagy vákuumban és alacsony (-123 és -148 Celsius fok közötti) hőmérsékleten működő elektronmikroszkópba töltik. Ezen a hőmérsékleten kiküszöbölhetik az ionizáló sugárzás hatásait, amely így nem képes károsítani a vizsgált molekulákat. Az eredmény olyan képek előállítása, amelyek többek között hozzásegítenek új gyógyszerek - például vérnyomásszabályozók - előállításához.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra