Koronavírus: nem kell oltás annak, aki már átesett a fertőzésen?

Kutatók még vizsgálják, hogy a fertőzéssel megszerzett természetes immunitás hogyan viszonyul az oltás révén kialakuló védettséghez, de egy friss tanulmány eredményei szerint a koronavírus-fertőzésen átesetteknek nem kell feltétlenül beoltatniuk magukat.

Aki már legyőzte a koronavírus-fertőzést, annak nem feltétlenül előnyös a védőoltás - erre a meglepő eredményre jutottak az ohiói Cleveland Clinic nonprofit tudományos orvosi központ kutatói új tanulmányukban. Ebből többek között az derül ki, hogy gyakorlatilag a nullához közelít a fertőzöttek száma azon egészségügyi dolgozók körében, akik korábban már átestek a COVID-19-en úgy, hogy nem voltak beoltva, vagy akik ugyan be voltak oltva, de elkapták a vírust, illetve akik eddig nem fertőződtek meg, de be voltak oltva - ismerteti a Healthline.

koronavírus elleni oltás
Világszerte egyre nagyobb gondot okoznak az új koronavírus dominánssá váló mutációi. Fotó: Getty Images

A vizsgálatba - ami a 2020 decembere és 2021 májusa közötti időszakra terjedt ki - több mint 52 ezer embert vontak be. Közülük 49659-en megúszták a koronavírus-fertőzést (22777-en be voltak oltva). A 2579 korábban megfertőződött résztvevő több mint fele oltatlan volt. Az eredményeket elemezve a kutatók arra jutottak, hogy a védőoltás jelentősen csökkenti a SARS-CoV-2 kockázatát azoknál, akik korábban még nem kapták el a koronavírust, azoknál viszont nem feltétlenül, akik már átestek a fertőzésen.

Nagyobb az esélye a halálozásnak és a szövődmények kialakulásának, ha a műtétet megelőző hat héten belül gyógyult ki valaki a COVID-19-ből. Részletek!

Természetes fertőzés vs. oltással megszerezhető védettség

Úgy tűnik, hogy utóbbiak számára a koronavírus-fertőzés a védőoltáshoz hasonló immunitást generált, ami korábbi adatok szerint hosszú ideig, akár nyolc hónapig is megmaradhat. Ahogy arra is találtak bizonyítékot, hogy a természetes immunitást megszerzők körében alacsony az újrafertőződést elszenvedők aránya.

Mindezeket figyelembe véve a Healthline által idézett tanulmány szerzői szerint a tömeges vakcináció során azokat kellene előnyben részesíteni, akik eddig semmiféle védettséget nem szerezhettek a vírussal szemben. Különösen, mivel számos országban akadozik a vakcinaellátás, lassan halad az oltási kampány, emiatt pedig rendkívül alacsony az átoltottság. Így vélekedik Monica Gandhi, a San Francisco-i Kaliforniai Egyetem fertőző betegségekkel foglalkozó szakembere is. "Megtartanám a vakcinákat azoknak, akik még nem estek át a fertőzésen. Utána vissza lehetne térni azokra, akik természetes védettséget szereztek, hogy kiderüljön, szükség van-e az immunizálásukra" - nyilatkozta a szakember a Healthline-nak.

Kérdőjelek és feltételezések

Bonyolítja a helyzetet, hogy egyelőre nincsenek adatok arról, hogy a COVID-19 okozta megbetegedés után pontosan meddig tart a természetes védettség. Ahogy arról sem, hogy hány ember szervezete nem termel antitesteket a vírusfertőzést követően, merthogy ilyen is előfordul. Amíg ezek az adatok nem állnak rendelkezésre, egyes fertőző betegségekkel foglalkozó szakemberek szerint az lehet a legjobb megoldás, ha a COVID-19-en átesettek egyetlen részoltást kapnak, ami ráerősíthet a korábban már kialakult immunitásra.

Ezt támaszthatja alá több korábbi tanulmány eredménye, miszerint azok szervezete, akik túl vannak a COVID-19-en és csak egy adag koronavírus elleni oltóanyagot kaptak, legalább olyan erős, vagy még erősebb antitestválaszt generál, mint azoké, akik a fertőzést elkerülve két részoltást kaptak.

A kutatók még vizsgálják, hogy a természetes immunitás hogyan viszonyul az oltással megszerezhető védettséghez. Az adatszerzést nehezíti, hogy látatlanban problémás meghatározni, hogy valaki természetes immunitással rendelkezik-e, mivel az antitestszint idővel csökken, a T-sejtes immunitást pedig jelenleg elég bonyolult mérni. "A fertőzés ráadásul eltérő hatást gyakorol a nőkre, a gyermekekre és az idősekre. Az immunitás hosszát és erősségét is meg kell határoznunk a különböző csoportokban" - indokolta az újabb kutatások szükségességét Spencer Kroll, New Jersey-i belgyógyász szakorvos.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +6 °C

Nyugat felől előbb magasszintű felhőzet érkezik, majd hajnaltól vastagabb felhősávok is az ország fölé sodródnak. Csapadék nem valószínű. A déli szél az Észak-Dunántúlon megélénkülhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 5 és 10 fok között alakul, de a kezdetben derült északkeleti, északi tájakon ennél hidegebb is lehet, a fagyzugos északi völgyekben akár fagypont köré is hűlhet a levegő. Fronthatásra a szombati nap során nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra