Koronavírus: amikor valaki 178 napot tölt kórházban

A napokban elhagyhatta a kórházat az a brit férfi, akit 178 napig kezeltek koronavírus-fertőzés okozta szövődmények miatt.

Egy 55 éves brit férfi 178 napig feküdt kórházban koronavírus-fertőzés miatt fellépő szövődmények miatt. Stuart Tyrer novemberben került be és a napokban engedték haza - számolt be róla a bbc.com.

koronavírus felépülés
Sokaknak kell megküzdenie a COVID-19 okozta szövődményekkel. Képünk illusztráció. Fotó: Getty Images

A férfit kezelő Shropshire megyei kórház közölte: a bent töltött idő alatt Tyrer-nek két stroke-ja is volt, és fennáll a veszélye, hogy a betegség következtében elveszíti néhány lábujját. A férfi kiengedésekor - búcsúztatóján a kórház dolgozói is részt vettek - elmondta: úgy érzi, mintha csak tegnap érkezett volna. Közben pedig lemaradt a karácsonyról, kihagyta a húsvéti ünnepeket, de "szerencsére a júniusban esedékes születésnapját már otthonában töltheti". Felépülése azonban a kórházi tartózkodással nem ért véget, otthon lábadozik tovább.

A kórházi ellátásra szoruló COVID-19-cel küzdő betegek mintegy két százalékánál alakul ki stroke, az érintettek harmada pedig belehal a szélütésbe - derült ki egy új kutatásból. A koronavírus nemcsak tüdőgyulladást okoz, hanem további szerveket, így a májat, a szívet, a beleket és az agyat is károsíthatja. Részletek!

Nehezen, de legyőzte a COVID-19-et

A férfi azt is elmesélte, hogy feleségének sem volt egyszerű ez a fél év. Egyszer például azzal hívták fel a kórházból, nem valószínű, hogy férje életben marad. Arról a bbc. com nem számolt be, hogy Tyrer jelenleg milyen egészségügyi állapotban van, és mi maradt hátra a vírusfertőzés után. Annyi viszont kiderült, hogy még mindig csak mankóval tud járni, a kórházból sem saját lábán távozott, hanem székkel gurították ki az autóhoz. A kórház annyit közölt, hogy Tyrer felépülése "csoda", és nagyon örülnek, hogy végre eljutott odáig, hogy hazaengedhessék.

Egy helyi lap viszont elárult néhány részletet is. A férfi tíz éve dolgozott egy brit kutatási és mentési egység önkénteseként, amikor novemberben elkapta a koronavírust. Tüdőgyulladása lett és tüdejében vérrög keletkezett. Decemberben már intenzív terápiás ellátásra szorult, január elején pedig lélegeztetőgépre került, de állapota annyira leromlott, hogy egy időre mesterséges kómába helyezték.

Ahogy arról korábban írtunk, a koronavírus-fertőzésen átesett emberek egy része még hónapokkal gyógyulása után is hátramaradó tünetekkel, hosszú COVID -dal küzd. Egy friss kutatás szerint a súlyos állapotban kórházba kerülő betegek egyharmadánál egy évvel a fertőzés lezajlása után is kimutathatók a tüdőt ért károsodások.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra