Koronavírus: akkor is kell az oltás, ha már átestünk a fertőzésen?

Sokan úgy vélik, hogyha már elkapták a koronavírust, nem kell beoltatniuk magukat, mert egy jó darabig nincsenek kitéve az újrafertőződés veszélyének. Ez azonban a szakemberek szerint nem ennyire egyszerű.

Aktuális és sokakat érintő kérdésre hívta fel a figyelmet egy videóban John Whyte, a WebMD főorvosa. Az oldalon közzétett rövid összefoglalóban Whyte elmondta: aki már túl van a koronavírus-fertőzésen, annak is érdemes beoltatnia magát, mert ugyan kialakul a természetes immunvédelem a SARS-CoV-2 vírus ellen, ám ennek mértéke változó. Függ attól, hogy valaki tünetmentesen vészelte-e át a fertőzést, vagy enyhe, közepesen súlyos, esetleg súlyos tüneteket okozott nála a betegség. Előbbiek esetén ugyanis lényegesen kevesebb antitest termelődik a szervezetben, mint a súlyos lefolyású megbetegedést követően - tette hozzá Whyte. Az immunvédelem erősségét az is befolyásolja, hogy mennyi idő telt el a fertőzés óta, a természetes immunitás nyújtotta védelem ugyanis viszonylag gyorsan gyengülni kezd.

COVID-19 elleni oltás
A szakemberek továbbra is mindenkit oltásra buzdítanak. Fotó: Getty Images

Whyte arra is rámutatott: az sem mindegy, hogy ki melyik koronavírus-változatot kapta el. A delta variáns ugyanis jóval agresszívebb, mint a korábbi változatok. Becslések szerint legalább kétszer fertőzőképesebb, mint a világot letaroló brit mutáns , ezért gyorsabban terjed, ráadásul az eddigi eredmények arra utalnak, hogy súlyosabb lefolyású betegséget okozhat. Vagyis aki korábban már átesett a fertőzésen, nem feltétlenül bír megfelelő védettséggel a delta variáns ellen.

Egyre több adat érkezik arról, hogy a különböző vakcinák milyen hatékonysággal védenek az új koronavírus delta variánsa ellen. Egy, még szakmailag nem lektorált kanadai tanulmány a Pfizer-BioNTech vakcina hatékonyságát 87 százalékosra, egy skóciai kutatás pedig 79 százalékosra becsülte 14 nappal a második dózis beadása után.

Mesterséges vs. természetes immunitás

"A vakcinák sokkal tartósabb és erősebb immunválaszt generálnak. Hatásukra több antitest termelődik, mint azután, ha valaki a vírust kapja el. Emellett tovább jelenthetnek védettséget. Míg a természetes immunitás csak néhány hónapig, a vakcinák nyújtotta immunvédelem hat hónapig tarthat" - magyarázta Whyte. Egy másik lényeges adat, ami véleménye szerint aggodalomra adhat okot, az, hogy akik átestek a fertőzésen, és nem kaptak védőoltást, több mint kétszer nagyobb valószínűséggel fertőződnek újra. Ezért a maximális védelem érdekében mindenkinek érdemes beoltatnia magát - hangsúlyozta. Még a teljesen beoltottak sincsenek tökéletes biztonságban, a delta variánssal szemben ugyanis kimutathatóan csökken az egyes oltóanyagok hatékonysága (ld. keretes írásunkat), ez ugyanis eredményesebben képes kicselezni az immunvédelmet, mint például a brit változat.

A hatékonyságot nagyban befolyásolják az egyes variánsok

A Pfizer-BioNTech-vakcina gyártójának vizsgálatai alapján az oltóanyag hatékonysága hat hónappal a második részoltás beadása után kezd csökkenni, ami ez esetben azt jelenti, hogy 96 százalék helyett "már csak" 84 százalékban előzi meg a koronavírus-fertőzést. A súlyos és a kórházi kezelést igénylő megbetegedésekkel szemben azonban továbbra is ugyanolyan hatásos marad. A delta variánssal szemben azonban jóval rosszabbul teljesít.

Ahogy arról korábban írtunk , a júliusi izraeli eredmények arra utalnak, hogy a Pfizer-vakcina a vírusfertőzést a korábban közölt 64 helyett már csak 39 százalékos hatékonysággal előzi meg. Eközben a Public Health England (PHE) angliai eseteken alapuló vizsgálata szerint az oltóanyag - két dózis után - 80 százalékos hatékonyságúnak bizonyult a delta variáns okozta fertőzések megelőzésében.

A Pfizer kérésére az Amerikai Élelmiszer és Gyógyszerügyi Hatóság (FDA) a napokban zöld utat adott a harmadik, emlékeztető oltásnak az Egyesült Államokban, ami szeptember 20-tól válik hozzáférhető mindenki számára. Azoknak ajánlják, akik legalább nyolc hónapja kapták meg a Pfizer-BioNTech-vakcina második részoltását.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra