Koronavírus: a rákos betegek is rosszul járnak

Nehéz lenne megmondani, hogy a koronavírus-járvány hányféle módon gyakorol negatív hatást az életünkre, még akkor is, ha nem kapjuk el a COVID-19 betegséget. A legnyilvánvalóbb közösségi és gazdasági károk mellett a krónikus betegségek (így a rák) kezelésének késése, elmaradása komoly terheket ró a társadalmakra, azaz mindenkire.

Az Egyesült Államok Nemzeti Rákintézetének igazgatója, Norman E. Sharpless a Science tudományos folyóiratba írt cikke olyan hatásokra figyelmeztet, amelyek bennünket magyarokat is érintenek. Ahol megjelent a koronavírus-járvány a világon mindenütt korlátozó intézkedéseket hoztak. Ezek a döntések nehéz helyzetet teremtettek, és időnként úgy írják le a hatásukat, hogy a közegészségügyet a gazdaság kárára javítják.

rákvizsgálat
Rákos beteg kórházi vizsgálata a koronavírus-járvány alatt. Sok szűrés és kezelés elmaradt a pandémia miatt - Fotó: Getty Images

Másfelől a koronavírus-fertőzéstől való félelem el is riasztotta az embereket attól, hogy igénybe vegyék az egyéb egészségügyi ellátásokat. Különösen igaz ez a betegségek szűrésére, diagnosztizálására és kezelésére, ha nem a COVID-19-ről van szó. Például a rákos megbetegedések kimenetelére ez a viselkedés komoly hatást gyakorolhat - figyelmeztet Sharpless professzor.

A rák csak a statisztikákból tűnik el

A rák olyan betegségek komplex halmaza, amelynek kimenetelét, lefolyását a diagnózis és a beavatkozás üteme befolyásolja. Általában véve, minél korábban részesül valaki rákkezelésben, annál jobb prognózisra számíthat. Az Egyesült Államokban a világjárvány kezdete óta meredeken visszaesett a diagnosztizált rákos esetek száma , ám nincs ok feltételezni, hogy a rák előfordulása valóban csökkent volna. Azok a rákos esetek, amelyek most hiányoznak a statisztikából, végül fel fognak bukkanni, de egy későbbi szakaszukban, amikor a prognózisuk már rosszabb. Számos kórházban az úgynevezett választható rákkezeléseket és műtétek fontosságát a klinikai kapacitások fenntartása érdekében a COVID-19-es ellátás mögé sorolták. Például egyes betegek kevésbé intenzív kemoterápiát, illetve sugárterápiát kapnak, más pácienseknél pedig az újonnan felfedezett daganat eltávolítását célzó műveletek késnek. Nem kétséges, hogy a COVID-19 járvány késlelteti a diagnózist és az optimálisnál gyengébb ellátást eredményez a rákos betegeknél.

Norman Sharpless azt is megvizsgálta, hogy milyen hatással lehet a pandémia a rákhalálozásra az Egyesült Államokban. A mell- és vastagbélrák együttesen az összes rákos haláleset körülbelül hatodáért felelős az USA-ban. A COVID-19 hatására elmaradó vagy késedelmet szenvedő rákszűrések, illetve kezelések miatt a következő évtizedben csaknem 10 ezer olyan haláleset fog bekövetkezni e két ráktípusban, amire nem került volna sor a járvány nélkül. Ez azt jelenti, hogy ezeknél a tumoroknál a mortalitás nagyjából 1 százalékkal növekszik egy olyan időszakban, amikor e két betegségtípus számláját várhatóan 1 millió haláleset terheli majd. Lehet, hogy a helyzet ennél is rosszabb lesz, hiszen ez egy számítás, visszafogott számítás, amely nem veszi figyelembe a többi rákfajtát, a további nem halálos megbetegedéseket, valamint azt feltételezi, hogy a gondozás csak fokozatosan szakad meg, és csak fél év múlva szűnik meg teljesen. Azzal sem számol, hogy a pandémiára adott válaszok regionálisan eltérnek, azaz ott ezek a hatások kevésbé súlyosak lehetnek, ahol rövidebb vagy kevésbé szigorú a korlátozás.

Példátlan zavar a rákkutatásban

A klinikai ellátáson túl a COVID-19 világjárvány példátlan zavart okozott a rákkutató közösségben is. Sok laboratóriumot bezártak, ami lelassította a rák klinikai vizsgálatait. Számos tudós és klinikus a rákkutatási tevékenységét átalakította annak érdekében, hogy a SARS-CoV-2 rákra gyakorolt hatását vizsgálhassa. "A tudománynak gondoskodnia kell róla, hogy ez a szünet csak átmeneti legyen, mivel a kísérletezés az egyetlen mód, hogy haladást érjünk el a rák elleni új terápiák kidolgozásában. Tekintettel arra a hosszú időszakra, ami a daganat alapkutatása és a rákkezelés változásai között van, a kutatás szüneteltetésének az a következménye, hogy a rákgyógyítás fejlődése évekre lelassul. A klinikai és kutatói közösségek, valamint a kormányzat közös fellépése enyhítheti ezt a potenciálisan jelentős hatást.

Az elmúlt húsz évben közel duplájára emelkedett a rákos megbetegedések száma, 2040-ben pedig várhatóan mintegy 29-37 millió embernél alakul majd ki valamilyen rosszindulatú daganat - olvasható az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelentésében. Az aggasztó számok tudatában még nagyobb súlya van, hogy több mint ezer kutató hosszas munkával megalkotta a daganatos megbetegedések eddigi legösszetettebb profilját, amely szinte teljes képet alkot erről a rendkívül összetett betegségcsoportról. Részletek!

Nyilvánvaló, hogy ha a koronavírus-járvány miatt elmaradnak vagy késnek a vizsgálatok, kezelések és a gondozás, akkor az komoly gondokat okozhat, különösen, hogy a COVID-19 terjedése, a járvány időtartama és jövőbeli csúcsa továbbra sem egyértelmű. A COVID-19-en kívül is vannak életveszélyes betegségek, állapotok (köztük a rák), amelyek hosszú időn át tartó figyelmen kívül hagyásával az egyik közegészségügyi válság sok másikat hívhat életre. Kerüljük el ezt az eredményt- szólít fel Norman E. Sharpless.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra