Ilyen most a világ egészségi állapota

Az ENSZ 2015-ben meghirdette Fenntartható Fejlődési Céljait, amelyek elérésével 2030-ra sok területen meg lehetne szüntetni a globális egyenlőtlenségeket. De a legutóbbi jelentések szerint a változás nem elég gyors, ami egészségi állapotban is tükröződik.

A WHO Világegészségügyi Statisztikai jelentésében dr. Tedros Adhanom Ghebreyesus, az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója példákat is mondott a sürgősen javításra szoruló területekre. Rámutatott, hogy az öt éven aluli gyermekek halálozási mutatója drámaian javult, de mégis minden egyes napon 15 ezer gyermek hal meg az ötödik születésnapja előtt. Az emberiséget leginkább tizedelő fertőzés, a malária kontrollálásában is óriási előrelépés történt, de a sikerek elveszhetnek, mert a fejlődés megtorpant mindenféle nehézség, de mindenekelőtt a fenntartható és kiszámítható finanszírozás hiánya miatt.

fehér köpeny
A szakemberhiány is hozzájárul, hogy sokan ne jussanak hozzá az egészségügyi ellátásához

Amint azt a Világgazdasági Fórum (WEF) összefoglalója bemutatja, cukorbetegség, rák, szív- és érrendszeri betegségek és krónikus tüdőbetegség miatt 30 és 70 éves kor között a halálozás valószínűsége 4 százalékkal 18 százalékra csökkent 2000 és 2016 között. Az alacsony és a közepes jövedelmű országokban élő felnőttek szembesültek a legmagasabb kockázattal, ami közel kétszerese a magas jövedelmű országokban tapasztalhatónak. A nem fertőző betegségek miatti halálesetek száma azonban mindenhol növekszik a népességnövekedés és az idősödés miatt. A szakképzett személyzet hiánya hátráltatja a szülésen éppen átesett anyák halálozásának csökkentését - különösen a szegényebb országokban. Becslések szerint 2015-ben 303 ezer nő halt meg a terhesség vagy a szülés komplikációi miatt. E halálesetek 99 százaléka az alacsony és közepes jövedelmű országokban volt.

Tízből csak egynek jut egészséges levegő

A városi lakosság több mint fele a WHO által előírt biztonsági szintet legalább 2,5-szer meghaladóan szennyezett levegőt lélegzik be, miközben a becslések azt mutatják, hogy tíz emberből kilenc szennyezett levegőt szív. De talán ennél is fontosabb, hogy a mindenki számára elérhető egyetemes egészségügyi ellátás még mindig messze van. A globális népesség legalább fele nem jut hozzá az alapvető egészségügyi szolgáltatásokhoz. 2010-ben mintegy 808 millió ember, a világ népességének 11,7 százaléka háztartása jövedelmének legalább 10 százalékát egészségügyi szolgáltatásokra fordította, és legalább 97 millió ember zsebbe fizetett az egészségügyi szolgáltatásokért 2010-ben.

Emmanuel Akpakwu, a WEF egészségügyi projektvezetője és Gabriel Seidman, a Boston Consulting Group szakértője az ellentmondásokra hívják fel a figyelmet a világ egészségi állapotát elemző cikkükben . Kifejtik, hogy Norvégia háromszor annyit költ az egészségügyre, mint Görögország, de mindkét országban körülbelül azonos a várható élettartam. Egy szélsőségesnek tekinthető példa szerint pedig az Egyesült Államok több mint ötször annyit költ személyenként egészségügyre, mint Észtország, ezzel együtt mindkét ország polgárai többé-kevésbé ugyanaddig élnek.

A célok és a megvalósítás közötti különbségek egyik oka, hogy az egészségügyi ellátási rendszerek ráfordításai nem feltétlenül tükrözik vissza az ellátás tényleges minőségét vagy a betegek kezelésének kimenetelét. A kórházak megpróbálják maximalizálni az ellátott betegek mennyiségét, míg az egészségbiztosítók célja a költségek minimalizálása, a gyógyszeripari vállalkozásoké pedig ezzel egy időben a lehető legtöbb nyereség elérése - és akkor még ott vannak az akadémikusok is, akik minél több kutatást tennének közzé. Ennek eredményeképpen a beteg elveszik a rendszerben.

Jobb adatok kellenek

A jobb adatok kulcsfontosságú szerepet játszhatnak az eredmények és szolgáltatások javításában - írja Akpakwu és Seidman. A páros azt javasolja, hogy kövessék nyomon és standard módon, nyilvánosan mutassák be, hogy a betegekre nézve milyen kimenetele volt az adott ellátásnak. Kísérletezzenek új szolgáltatásnyújtási rendszerekkel, és gyűjtsék a bizonyítékokat arról, hogy az egyes fizetési modellek közül melyek javítják legjobban az ellátás kimenetelét, illetve csökkentik a költségeket.

A Nők Lapja Egészség és a HáziPatika.com átfogó kutatást készített a magyar emberek életmódjáról, egészségértéséről és általános egészségi állapotáról. A Nagy Egészségteszt többek között arra adott választ, hogy olvasóink milyen káros szenvedéllyel élnek, milyen mértékben érinti őket a stressz, mennyire változatos az étrendjük, illetve mennyire elégedettek szexuális életükkel. Részletek!

Tedros szerint az ENSZ fenntartható fejlődést szolgáló céljai megvalósítására vett lendületet csak akkor lehet megtartani, ha az egyes országokban megvan a politikai akarat és kapacitás a rendszeres, időszerű és megbízható adatgyűjtésre, a politikai döntésekre és a közegészségügyi beavatkozások irányítására.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra