Így válnak gyilkossá a baktériumok

A mikrobák legnagyobb része a bélrendszerünkben található, ahol alapvetően hozzájárulnak a tápanyagok lebontásához. Néha azonban e békés szimbióták megvadulnak, és elpusztítanák az élőhelyükként szolgáló testet.

A világon mindenhol komoly gondot okoznak a kórházi fertőzések. Európában 37 ezerre tehető azok száma, akik kórházi fertőzés miatt kerültek súlyos állapotba. A prognózisok szerint 2020-ra már többen fognak meghalni bakteriális fertőzések, mint daganatos megbetegedések miatt. A hivatalos adatokból pedig az olvasható ki, hogy az elmúlt hét évben ötszörösére emelkedett a kórházi fertőzések száma Magyarországon, ráadásul a halálesetek 15 százaléka hozható összefüggésbe a kórházban szerzett fertőzésekkel.

korházi fertőzés
A kórházi fertőzések eredete néha komoly fejtörést okoz az orvosoknak. Fotó: 123rf

Függetlenül attól, hogy a kórházi fertőzések megelőzése érdekében milyen intézkedéseket lehet vagy szükséges tenni, az orvosoknak meg kell érteniük e fertőzések természetét, amihez az Enterococcus faecalis, egy ártalmatlan béllakó baktérium esete sok segítséget adhat. Ez a mikroba ugyanis olykor egy olyan mutációt hoz létre, amely otthagyja megszokott környezetét, bejut a véráramba, ahol toxinokat termel, és ezzel megölheti a gazdatestet. Sem a jelenség okát, sem annak folyamatát nem ismerték az orvosok. Pedig e kitörések - ha nem is túl gyakran - újra és újra megjelentek a kórházakban. Nemrégiben a Science Translational Medicine folyóiratban jelent meg egy tanulmány, amely magyarázatul szolgál a mikroba kétarcúságára.

Rejtélyes járvány

Az E. faecalis egyik törzse még az 1980-as években a Wisconsini Egyetem Kórházában és Klinikáin számos furcsán tartós fertőzést okozott, s az ismertetett módon, az antibiotikumoknak ellenállva több beteg halálát okozta. A járvány kifulladt, de az eredete rejtély maradt. Az orvosoknak elképzelésük sem volt, hogy a baktérium, amely az emberek többségének bélrendszerében megtalálható, hogyan vált egyszerre életveszélyes fenyegetéssé? Szerencsére Mark Huycke, az egyetem orvosa úgy gondolta, hogy érdemes a mintákat lefagyasztani, hogy később ismét elemezni lehessen őket a megoldás érdekében - írja a The Atlantic magazin.

"Nagyszerű, hogy néha a mikrobiológusok nem dobják ki a dolgokat" - mondta Daria Van Tyne, a Pittsburghi Egyetemen fertőző betegségekkel foglalkozó kutatója, aki az 1980-as évek kitöréséről szóló új tanulmány vezető szerzője. Van Tyne és kollégái 62 fagyasztott mintát vettek elő, hogy megfejtsék a történetüket, hiszen az antibiotikum-rezisztens E. faecalis még mindig sokfelé okoz problémát a kórházakban. Végül részletesen feltárták, hogy az E. faecalis hogyan képes a betegek szervezetében mutálódni, és ártalmatlan bentlakóból a halálos ellenséggé átformálódni.

Először is megállapították, hogy a vizsgált E. faecalis törzs valóban kivételes volt. Olyan képességeket szerzett ugyanis, amelyeket a bélben élő E. faecalis nem tud felmutatni. Képes toxint termelni, több antibiotikummal szemben rezisztens, ellenáll a kórházakban használt különböző fertőtlenítőszereknek , valamint tolerálja a savas pH-értéket. Ez a tolerancia magyarázza Van Tyne szerint, hogy az E. faecalis át tud terjedni egyik betegről a másikra a székletből a szájon át. Ha ugyanis a betegek véletlenül lenyelik a baktériumokat a szennyezett felületek megérintése után, a kórokozók képesek átjutni a savas gyomron, mielőtt elérnék a kedvenc környezetüket a belekben.

Specifikus géneket használnak

Azt gondolhatnánk, hogy ezzel még nem történt meg a baj, hiszen E. faecalis baktériumok egyébként is élnek a bélben . Csakhogy ez a törzs tovább fejlődött minden olyan személyben, akit meg tudott fertőzni. A nagyon súlyos betegeknél a baktériumok átszivároghattak a bélből a véráramba. Egy ilyen változás azonban a kórokozóknak - amelyek a bélben lévő körülményekhez alkalmazkodtak - komoly kihívást jelent. Ahhoz, hogy a véráramban is képesek legyenek megélni, és ott jelentős fertőzést okozhassanak, alaposan meg kellett változniuk.

E változások ezen felül is meglepő tulajdonságokat mutattak. Nem minden beteg E. faecalis-ának volt azonos a mutációja. A baktériumok különböző mutációkat mutatnak, de sokat ugyanazon a helyen. Ez azt jelenti, hogy a bélre optimalizálódott E. faecalis a különböző betegekben függetlenül fejlődik, hogy megfertőzze a vérüket. Minden alkalommal ugyanazt a stratégiát és ugyanazt a génkészletet használja, de kissé eltérő változatokat kifejlesztve. Ma már a tudósok génszekvenálással képesek ezt az evolúciót újra és újra megnézni az egyes betegek vérében.

A multirezisztens kórokozók (MRK) olyan baktériumok, amelyek a legtöbb antibiotikumra nem reagálnak. Az általuk kiváltott, különböző kórházi fertőzések nehezen vagy egyáltalán nem gyógyíthatók. Az ilyen eseteket a kórházaknak kötelező jelenteniük a központi nyilvántartás számára. Az MRK-fertőzések gyakorisága az elmúlt években folyamatosan nőtt. Magyarországon 2017-ben 25,1 fertőzés jutott 10 ezer kibocsátott betegre, s közel 5000-en kaptak el multirezisztens baktériumok okozta fertőzést. Részletek!

Az 1980-as években megismert E. faecalis okozta fertőzésekben érintett betegek kórtörténete sajnálatosan elveszett. De hasonló folyamatot más jóindulatú baktériumok esetében is ki lehet mutatni, ahol a betegek kórtörténete is jól dokumentált. Van Tyne ezért most egy olyan tanulmányon dolgozik a Pittsburghi Egyetem kórházi központjának orvosaival, amely a Klebsiella pneumoniae baktériumot vizsgálja. Ez az ártalmatlan mikroba a bőrön és a bélben él, de néha tüdőfertőzést okozhat. Ebben az esetben már össze tudják hasonlítani a különböző minták genomjait, hogy kiderüljön, melyek okoznak betegséget, és melyek halálosak.

A bélbaktériumok szemszögéből a vér halálos megfertőzése nem jó üzlet, hiszen a gazdatest elpusztulása a mikroorganizmusnak is a véget jelenti, hacsak nem képes még valakit megfertőzni. Évtizedeken át a bélben élni megfelelőbb volna a számukra. De egyetlen kórokozó sem gondol a holnapra. Az E. faecalis fajra egy ilyen járvány nem gyakorol különösebb hatást, a megfertőzött emberek azonban nagyon szerencsétlenek, hogy egy ennyire halálos baktériumvonal útjába kerültek.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra