Így hat szerveinkre a gyulladás - infografika

Ha bármely külső vagy belső ok miatt szövetkárosodás fenyegeti a szervezetünket, akkor erre válaszul beindul a gyulladási folyamat. Ennek feladata, hogy megszüntesse a károsító hatást és visszaállítsa az eredeti állapotot - de legalábbis a működést.

Hogy kialakuljon a gyulladás, a szervezetnek egyszerre többféle elhárítórendszerét is aktiválnia kell. Egyszerre dolgozik az immunrendszer sejtes és ellenanyagos immunitási rendszere, a gyulladáscsökkentő anyagok felszaporodásáért felelő és a véralvadási rendszer. A gyulladás nagyon összetett folyamat, amelynek eredményeként az érintett területen felszaporodnak az adott gyulladásra jellemző sejtek (legtöbbször fehérvérsejtek).

gyulladás
A gyulladást valamilyen belső vagy külső ártalom indítja be, amelyet a szervezet meg akar szüntetni

A gyulladást az immunrendszer aktiválódása váltja ki, ezt viszont több dolog is riaszthatja. Többnyire valamilyen kórokozó ellen indul hadba a szervezet, de a védekező és helyreállító folyamat lehet valamilyen sérülés, belső vagy külső ártalom következménye is. Még az is előfordulhat, hogy a szervezet "idegen/barát" felismerőrendszere megzavarodik, és saját maga ellen fordul, vagyis kialakul valamilyen autoimmun betegség.

A gyulladás fő tünete maga a láz, továbbá esetenként a fájdalom , és tapintható duzzanat is megjelenik; a gyulladt terület meleg tapintatú, valamint az adott terület vagy szerv funkciója károsodik. A gyulladás jelei laboratóriumi vérelemzéssel is kimutathatóak.

Infografikánk összefoglalja, hogy a gyulladás hogyan hat az egyes szerveinkre.

gyulladás infografika

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra