Így gyógyul a tüdő a COVID-19 után

Tudjuk, hogy a COVID-19 számos szervet megtámad, de a legnagyobb veszélyben a tüdő van, amelyben komoly károkat okozhat. Korábbi orvosi vélemények szerint ez a későbbiekben súlyos teherként nehezedhet az egészségügyre a maradandó károsodások miatt. Holland kutatók azonban azt tapasztalták, hogy a legtöbb beteg tüdeje jobban gyógyul, mint remélték.

A COVID-19-en átesett, súlyosan megbetegedő emberek tüdőszövete a legtöbb esetben jól gyógyul - ez derült ki a nijmegeni Radboud egyetemi orvosi központ által végzett tanulmányból , amelyet a Clinical Infectious Diseases című folyóirat közölt. A holland kutatók az adatokból arra a következtetésre jutottak, hogy akiket háziorvos utalt be, nem épültek fel olyan jól, mint azok a betegek, akiket a kórház intenzív osztályára vettek fel.

COVID-19 tüdő
A COVID-19 súlyosan károsíthatja a tüdőt, ami szerencsére képes jól regenerálódni. Fotó: Getty Images

A Bram van den Borst tüdőgyógyász vezetésével végzett vizsgálatban 124 olyan beteg vett részt, akik felépültek az akut COVID-19 fertőzésből. Mindnyájan kapcsolatban voltak a Radboud egyetemi orvosi központ koronavírusos betegeket utókezelő klinikájával. A pácienseket CT-vizsgálat, tüdőfunkció-teszt és egyéb ellenőrző módszerek segítségével vizsgálták. Három hónap elteltével az adatokból kiderült, hogy a betegek tüdőszövete jól gyógyul. A visszamaradt károsodás általában korlátozott mértékű volt, és leggyakrabban az intenzív osztályon kezelt betegeknél volt megfigyelhető - írja a SciTechDaily tudományos portál.

Három hónap után a leggyakoribb panasz a fáradtság, a légszomj és a mellkasi fájdalom volt. Sok ember még mindig tapasztal nehézségeket a mindennapi életében, valamint életminősége romlásáról számolt be. Bram van den Borst kifejtette: "A betegek regenerálódása nagyon hasonlított az akut tüdőgyulladás vagy az akut légzési distressz szindróma (ARDS) utáni gyógyulásra, ahol a folyadék felhalmozódik a tüdőben. Felépülni egy ilyen súlyos állapotból általában szintén hosszú időt vesz igénybe. Biztató látni, hogy a COVID-19 fertőzésen átesett emberek tüdeje ilyen gyorsan gyógyul" - mondta el a tüdőgyógyász.

A beutaltak nem gyógyulnak olyan jól, mint a felvett betegek

A vizsgálat során a betegeket három kategóriába sorolták. Egy csoportot az intenzív osztályra felvett betegekből képeztek, egyet azokból, akiket kórházi ápolási osztályra vettek fel, egy csoportot pedig azokból, akik otthon maradhattak, de tartós tüneteket tapasztaltak, ami végül indokolta, hogy háziorvosuk kórházba utalja őket. A tanulmány felmérte, hogy a betegek hogyan teljesítettek három hónap elteltével. Kiderült, hogy azok gyógyultak a legrosszabbul, akiket a háziorvosuk utókezelő klinikára irányított. Természetesen e csoport tagjait tartós tüneteik miatt utalták be.

COVID-19 utókezelés holland módra

"Úgy tűnik, hogy van egy világosan elkülönülő alcsoportja azoknak a betegeknek, akiknél kezdetben enyhe, később pedig hosszú távú panaszok jelentkeztek" - mondta Bram van den Borst. A tüdőgyógyász szerint feltűnő, hogy alig találtak rendellenességeket ezeknek a betegeknek a tüdejében. Figyelembe véve a panaszok változatosságát és súlyosságát, valamint az alcsoport ésszerű méretét, további kutatásokra van szükség a kezelési lehetőségek megvizsgálására - állapította meg.

A koronavírus-fertőzés - függetlenül attól, hogy enyhe vagy súlyosabb tüneteket okoz-e - sok betegnél elhúzódó panaszokkal jár, amelyek még a felépülést követően is fennállnak. Egyesek még a gyógyulás utáni hetekben is erőteljes fáradtságra panaszkodnak, de a szaglás- és ízérzékelés elvesztése is lehet hosszú távú probléma. Gyakori továbbá, hogy a légúti tünetek csak nagyon lassan múlnak el, tehát a betegeknél sokáig megmarad a légszomj és a köhögés is. Részletek!

A Radboud egyetemi orvosi központ a koronavírus-fertőzésen átesett betegek utókezelő klinikáját azoknak a betegeknek az érdekében hozta létre, akinél a koronavírus-fertőzés következtében hosszú távú panaszok jelentkeznek a köhögéstől, fáradtságtól és légszomjtól kezdve a szorongásig. Emellett fizikai korlátokkal is szembesülniük kell a betegség utóhatásai miatt. Az utógondozó klinikán végzett átfogó elemzések segítenek meghatározni a betegek ellátási igényeit és az azt követő lépéseket.

Azok a páciensek, akiket a Radboud egyetemi orvosi központba vettek fel koronavírus-fertőzéssel, meghívást kapnak az utókezelő klinikára. Azok pedig, akik estek át a COVID-19-en, és még mindig tüneteket tapasztalnak, beutalót kaphatnak háziorvosuktól, hogy felkeressék az utógondozó klinikát is.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra