Eltűnhet a világból a halálbüntetés

Az Amnesty International legfrissebb éves jelentése szerint 2017-ben kevesebb embert végeztek ki világszerte, mint egy évvel korábban. A halálra ítélt emberek száma is csökkent.

Az Amnesty International tavaly 993 kivégzést rögzített. Bár ez a szám igen magas, 2016-ban az emberi jogi szervezetek még 1032 esetet regisztráltak. Oluwatosin Popoola, aki az Amnesty Internationalnél figyelemmel kíséri a halálbüntetések alakulását, megnevezte a csökkenés okát is. Irán, Szaúd-Arábia és Pakisztán - a világon a legtöbb kivégzést végrehajtó három ország - 2017-ben kevesebb emberen hajtott végre halálos ítéletet. Iránban 11, Pakisztánban 31 százalékkal kevesebb embert küldtek halálba a hivatalos szervek - számolt be a jelentésről a DW .

kötél
Kevesebb halálos ítéletet: nincs gyakorlati haszna, és erkölcstelen is

A változás okai meglehetősen különfélék. "Iránban például a droghasználattal, kábítószerekkel összefüggésbe hozható bűncselekmények kezelésével kapcsolatos igazságügyi reform az egyik ok" - mondta Popoola a DW-nek. A pakisztáni és a szaúd-arábiai csökkenést viszont nehezebb megmagyarázni. Csak a kivégzések számának csökkenése egyértelmű. Az Amnesty International a fentieken túl Egyiptomban is jelentős, 20 százalékos visszaesést tapasztalt.

A szervezet azonban figyelmeztet, hogy ezek a számok nem tárják fel az egész helyzetet. A jelentés ugyanis a minimális számokon alapul, vagyis csak azokat az eseteket veszi figyelembe, amelyek kétség kívül megerősíthetőek. A tavaly kivégzett személyek valódi számát a jelentésben szereplőnél magasabbnak tartják. (2017-ben a világ 23 országában hajtottak végre kivégzéseket.)

Kína külön történet

Az eredmények egy hatalmas vakfoltra is rávilágítanak. Az Amnesty International jelentése leszögezi, hogy Kínában is történtek kivégzések . Ez az ország küldi halálba a legtöbb polgárát az egész világot figyelembe véve, de az esetek nem szerepelnek a jelentés számaiban. "A halálbüntetések valódi mértéke továbbra is ismeretlen, mivel az adatokat titokban tartják" - írja a jelentés, és megállapítja, hogy Kínában valószínűleg több ezer embert végeznek ki évente.

kivégzések

Kína kivételével a világ összes kivégzésének 84 százalékát Iránban, Szaúd-Arábiában, Irakban és Pakisztánban dokumentálták. Popoola szerint az iraki hatóságok "továbbra is a halálbüntetéshez folyamodnak a megtorlás eszközeként". Ez a válasz a fegyveres csoportok - köztük az Iszlám Állam - által elkövetett támadásokra, amelyek után tömeges kivégzésekre került sor több alkalommal is az év során: több tucat férfit végeztek ki például szeptemberben. Számos további országban is végrehajtottak halálos ítéleteket 2017-ben, így Bahreinban, Kuvaitban, az Egyesült Arab Emírségekben és Jordániában.

Pozitív fejlemények a szubszaharai Afrikában

Az egyik pozitív változás az Amnesty szerint, hogy a Szaharától délre fekvő egyes országokban, például Guineában eltörölték a halálbüntetést. Gambia pedig moratóriumot jelentett be a kivégzésekre, és azt ígérte, hogy a következő lépés a halálbüntetés megszüntetése lesz. Popoola szerint a régió jelenleg éppen fordulatot él át a kivégzések gyakorlatának megítélésében és kezelésében.

A legkülönfélébb érzések kerítik hatalmukba azokat, akik percre pontosan tudják, mikor távoznak az élők sorából. Az amerikai livingstoni büntetés-végrehajtó intézetben személyes interjúk keretében beszéltek arról a halálsor lakói, hogy milyen érzéseik vannak a halállal szembenézve, hogyan viselik utolsó heteiket, és miként változott meg nézetük életről és halálról. Részletek!

Globálisan mindent összevéve kevesebb kivégzés várható az elkövetkező időben, hiszen a halálos ítéletek száma is csökkent. Míg 2016-ban több mint 3100 emberre róttak ki halálbüntetést, addig tavaly már csak mintegy 2600-ra. Az Amnesty szerint jelenleg közel 22 ezer fogoly van halálsoron.

A halálbüntetés nem elrettentő

Az emberi jogi szervezet az Egyesült Nemzetek főtitkára, Antonio Guterres idézetével terjesztette elő jelentését: "A halálbüntetés kevés az áldozatok kárpótlására vagy a bűnözés elhárítására." A halálbüntetés nemcsak értelmetlen, de morálisan sem elfogadható. Ezt Ferenc pápa húsvétkor, egy római börtön meglátogatása során le is szögezte: "A büntetés, amely nem nyitott a reményre, nem keresztényi és nem emberi. Ezért a halálbüntetés sem nem emberi, sem nem keresztényi." Popoola szerint nincs olyan hiteles bizonyíték, amely arra utalna, hogy a halálbüntetés erősebben elrettentő, mint a többi ítélet. "Kanadában például a gyilkossági ráta 2016-ra csaknem felére esett 1976-hoz képest, amikor a halálbüntetést eltörölték" - mondta.

Az eltörlés elérhető távolságra került

Popoola szerint az erőfeszítéseknek most arra kell összpontosulniuk, hogy a halálbüntetés eltörlésére törekedjenek azok az országok, amelyek még mindig gyakorolják. Az ilyen államok "azonnal kihirdethetnék a halálbüntetés eltörlését és eltávolíthatnák a foglyokat a halálsorról". A legjobb lenne, ha ezek az országok "haladéktalanul kiiktatnák a törvényeik közül azokat a halálbüntetéssel kapcsolatos rendelkezéseket, amelyek sértik a nemzetközi emberi jogi szabályokat".

Az Amnesty International végső soron kifejtette, hogy a 2017-es statisztikák reményt adnak: "Ezek a fontos fejlemények megerősítik, hogy a világ fordulópontot ért el, és elérhető e teljességgel szörnyű, embertelen és megalázó büntetés eltörlése ."

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Északnyugat felől lassan tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, hajnaltájt már csak a keleti területeken lehet kevés a felhő. Kisebb eső, zápor helyenként fordulhat elő a Dunántúlon. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +7 fok között valószínű, de a hidegre hajlamos, kevésbé felhős helyeken, kiemelten a Nyírségben gyenge fagy is lehet. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra