A víz jobb, de más sem káros

Ha nem a bennük lévő sok cukor, akkor a mesterséges édesítőszerek miatt keltenek bennünk rossz érzést az üdítőitalok. De kell-e emiatt tartanunk a ráktól, a cukorbetegségtől vagy másféle bajtól?

Tavaly Magyarországon fejenként 84,2 liter szénsavas üdítőitalt fogyasztottunk , és ez órási növekedés ahhoz képest, hogy 2012-ben ez a szám még csak 50,3 liter volt - a Magyar Ásványvíz, Gyümölcsé és Üdítőital Szövetség (MAGYÜSZ) adatai szerint. A magyar fogyasztók 29 százaléka a cukormentes, 27 százaléka a cukros, 21 százaléka a csökkentett cukortartalmú üdítőket preferálja, 23 százalék számára pedig nem jelent választási szempontot az édesítés jellege.

kóla
A víz biztosan jobb, mint a mesterséges édesítővel készült italok. De azok sem károsak. Fotó: 123rf

Ugyanakkor a fogyasztók meglehetősen magas arányban mutattak tudatosságot abban, hogy az élelmiszer kiválasztásakor megnézik annak tartósítószer- és cukortartalmát. Sőt, az idősebbek körében (akik a fiatalabb korosztályokhoz mérve többet foglalkoznak az egészségi állapotukkal) ez az arány emelkedik. Pedig az átlag sem alacsony. Az üdítőitalok esetében a vásárlók 77 százaléka nézi meg a címkét , és a 73 százalékuknál játszik szerepet a tartósítószer, 66 százalékuknál a cukor. Mindegy, hogy ez a komoly figyelem az egészségtudatosság vagy az összeesküvéselméletekben való hit miatt alakult ki. Utóbbiakat egyébként bőségesen táplálják a különféle információk, amelyek jelentős része azonban csak a neten vagy szájhagyomány útján keringő álhír.

Hiányzó bizonyítékok

A fogyasztási adatok trendjét nézve azonban hiába riogatják az embereket akár azzal, hogy a sok cukor komolyan árt az egészségüknek (ami történetesen igaz), vagy a mesterséges édesítőszerektől megbetegedhetnek (ami valószínűleg nem igaz). Utóbbiak hosszútávú hatásait vizsgálva egy korábbi kanadai kutatás eredményei azonban arra figyelmeztetnek, hogy például a keringési rendszernek nem használnak. Azok a mostanában terjedő hírek azonban nem állják meg a helyüket, hogy a szénsavas üdítők kikészítenék a bél mikrobiomját.

Egy közelmúltban végzett tanulmány során - amelynek ismertetését a Molecules című tudományos folyóirat közölte - a tudósok baktériumokat tettek ki mesterséges édesítőszereknek, hogy megfigyeljék, mi történik. Amikor már elég magas volt a szer koncentrációja a baktériumok többsége a "stressz" jeleit mutatta, amit a kutatók úgy értelmeztek, hogy ez a mesterséges édesítőszerek "mérgező hatása" miatt következett be. Ezt aztán a média egy része úgy tálalta, hogy a mesterséges édesítőszerek rosszak az emberi egészségre, pedig erről szó sincs - írja a Medium magazin .

Az édesítőszerekkel folytatott korábbi kísérletek már világosan megmutatták, hogy nem minden kísérleti állatoktól származó laboratóriumi eredmény alkalmazható az embereknél. Jó példa erre az első tömegesen bevezetett és mindmáig használt mesterséges édesítőszer, a szacharin esete . Az 1970-es években felmerült a gyanú, hogy a szacharin veszélyes lehet, mert egy kísérletben Na-ciklamáttal keverve patkányokban hólyagrákot okozott. De aztán az amerikai élelmiszer- és gyógyszerhatóság (FDA) 2001-ben emberi használatra biztonságosnak minősítette, illetve 2010-ben kinyilvánította, hogy a környezetre is ártalmatlan.

Más a labor és más a való élet

A most előkerült tanulmány helyzete is hasonló, hiszen csak az E. Coli baktériumot használták a vizsgálatokhoz, miközben a humán mikrobiomban legalább 35 ezer különböző fajú baktérium él a bélben, így általános következtetést értelmetlen levonni. Ráadásul az E. Coli is csak akkor kezdett el reagálni az aszpartámra, amikor a koncentrációt 4 gramm/literre emelték, ami a nyolcszorosa a diétás kólában alkalmazottnak. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy a baktérium és a mesterséges édesítőszer találkozása nagyon más a laboratóriumi körülmények között, mint a gyomorba jutó üdítő hatása.

Még a szacharin miatti aggodalmak idején, egy japán kutatócsoport (1970-1994 között) 21 majomnak a születésétől fogva testsúly-kilogrammonként 100, illetve 500 nátrium-ciklamátot adott heti öt alkalommal, 24 éven keresztül. A kísérlet végén még élő 14 majmot, és a kontrollcsoportban lévő 16 másikat elaltatták, majd részletes boncolást végeztek. Egyetlen esetben sem találtak sem here-, sem hólyagrákot, bár más daganatos megbetegedés a hosszú kísérlet alatt előfordult. Minden körülményt mérlegelve az eredmények arra utaltak, hogy a főemlősöknek biztonsággal adható a nátrium-ciklamát.

Az intenzív édesítőszerek fő jellemzője, hogy édesítőerejük a cukorénál jóval nagyobb, így sokkal kisebb mennyiség is elegendő belőlük az édes íz eléréséhez. Találunk köztük természetes (taumatin) és mesterséges (például szacharin, aszpartám) eredetűeket. Megjelenési formájuk lehet tabletta, por vagy folyadék. Felhasználásuk az élelmiszeriparban igen széleskörű. A legtöbb édesítőszer elérhető mint asztali édesítő, emellett leggyakrabban üdítők, instant italporok, desszertek, tejtermékek, gyümölcskonzervek, dzsemek, sütőipari termékek alkotói lehetnek. Részletek!

Szintén ezt a problémát elemezve 2016-ban egy kutatócsoport szisztematikusan áttekintette az összes elérhető tanulmányt, amely arról szólt, hogy a mesterséges érdesítőszereknek van-e valamilyen kézzelfogható hatásuk az emberi bélrendszerre. Arra jutottak, hogy nincs igazán meggyőző bizonyíték arra vonatkozóna, hogyan hatnak ezek az anyagok a szervezetünkre. A mesterségesen édesített italok valószínűleg nem olyan jók a szervezetünknek, mint a víz, de ettől még nincs okunk azt hinni, hogy veszélyesek volnának az egészségre, ha nem visszük túlzásba a fogyasztásukat.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra