A szegénység így változtatja meg az agyat

A szegénység akkora stresszt okoz a szervezetnek, különösen az agynak, hogy egy idő után nem versenyezhet a tehetősebbekével. De ezen, úgy tűnik, lehet segíteni.

A szegénység az egyik legnagyobb teher bármilyen társadalomban, de az egyik legnagyobb szégyen is a fejlett országok számára. Magyarországon legkevesebb 2,5 millió ember él szegénységben , ebből a helyzetből pedig számos ok miatt igen nehéz kitörniük. Arra talán kevesen gondolnak, hogy ezeknek az embereknek a nehéz helyzetét részben az agyuk okozza. Nem arról van szó, hogy butábbak lennének, mint az átlag, és ezért szegények. Éppen fordítva, a szegénység annyira igénybe veszi az agyukat, hogy már nem marad energiája megtalálni a kitörési utakat. Egy szegények körében folytatott amerikai kutatás és kísérleti program legalább is ezt igazolja.

A szegénység és a limbikus rendszer

A limbikus rendszer az agy része, amely az érzelmek feldolgozását végzi és az érzelmi reakciók kiváltásáért, illetve részben a hosszú távú memóriáért is felel. Amikor valaki szegénységben él - állítja több kutatás is -, akkor a limbikus rendszer folyamatosan félelem- és stresszüzeneteket küld a prefrontális kéregnek, amelynek a problémamegoldás, a célok kitűzése és a feladatok leghatékonyabb végrehajtása a feladata. Csakhogy ez az üzenetáradat túlterheli az agynak ezt a részét, amely egy idő után belefárad.

szegény lány
Szegénységben felnőni és élni kettős teher az agynak. Nehéz ajtót nyitni egy jobb világra

Mindenkinek így működik az agya, társadalmi osztályától és anyagi helyzetétől függetlenül. A túlterhelést számos dolog előidézheti, beleértve egy túlzottan stresszes munkanapot vagy családi vészhelyzetet. A szegénységben élők ugyanakkor a mindenkori stressz terheire még egy külön csomagot is kapnak a nyakukba. Folyamatosan küzdenek vele, hogy elfogadtassák magukat, hogy felkészítsék magukat a találkozásokra a szegényekről alkotott előítéletekkel, ami a mindennapi életükben extra feszültséget vagy akár traumát is okoz.

A tudomány világossá tette, hogy amikor az agy kapacitását ezek az aggodalmak és félelmek kötik le, akkor egyszerűen nem marad "sávszélesség" más dolgokra - írja a The Atlantic . Egy bostoni nonprofit szervezet, az EMPath ettől a megállapítástól indult el, hogy új programot építsen fel a több generáción keresztül öröklődő szegénységből való kitörésre. Nyilvánvaló volt, hogy gyors eredményt nem érhetnek el, ezért éveken át készítettek fel, oktattak, segítettek felnőtteket, hogy olyan módszereket használhassanak, amelyeket már a gyermekeik is átvehetnek, és az agytudomány eredményeit is felhasználva megszabadulhatnak a többgenerációs anyagi depriváltságtól.

Elisabeth Babcock, az EMPath elnök-vezérigazgatója szerint a szegénységben élők mindinkább beleragadnak olyan ördögi körökbe, amelyeket a stressz és a rossz döntéshozatal együtt alakít ki, és más problémákkal együtt megerősíti bennük az elképzelést, hogy nem tudnak javítani saját életükön.

Amiről nem hitték volna, hogy képesek rá

"Amit tehetünk, hogy megpróbálunk olyan komplex, visszacsatolásokat tartalmazó ciklusokat létrehozni, amelyekben az emberek lépéseket tehetnek, és elérhetnek valamit, amiről nem hitték volna, hogy képesek rá, és ettől jobban érzik magukat" - mondta Babcock. Ezek a lépések segítenek nekik több pénzt keresni, megoldani gyermekgondozási problémákat, amelyek javítják a gyerekek viselkedését, vagy egyszerűen megteremtik a saját életük irányításának lehetőségét. Ezek a dolgok csökkentik a stresszt, és mentális kapacitásokat szabadítanak fel további pozitív lépésekre.

Johannes Haushofer (MIT) és Ernst Fehr (Zürichi Egyetem) tanulmánya 25 olyan kutatás eredményét foglalta össze, amelyekben megvizsgálták, hogy a szegénység hogyan vezet a stressz megnövekedéséhez. Az eredmények egyértelmű okozati kapcsolatot mutatnak a szegénység, a pszichológiai állapot és a stressz-szint változása között. Részletek!

Al Race, a Harvard Egyetem fejlődésben lévő gyermekekkel foglalkozó központjának igazgatóhelyettese is megerősítette , hogy a folyamatos stressz és a szegénység valóban megváltoztatja az emberek agyát. Szerinte kétszeres hatást jelent szegénységben felnőni, aztán szegénységben élni. De az agy érintett területei köztudottan igen rugalmasak, ami azt jelenti, hogy megerősödhetnek, és javulhat a teljesítményük felnőttkorban is.

Az EMPath egyik ügyfele, egy többgyermekes anya elmondta, hogy hiába felnőtt, és hiába van agya, pontosan azok az akadályok jelennek meg előtte, amelyeket az agytudomány megjósolt. "Attól függően, hogy mennyire elfoglalt az elméd vagy az életed, hajlamos vagy a dolgokat feketének és fehérnek látni. Két kategóriában gondolkodsz: 'ezt meg kell csinálnom' és 'ha nem tudom teljesen megcsinálni, akkor egyáltalán nem tudom megcsinálni'. Pedig az élet szürke" - mondta.

Átdrótozott agyak

Külső mérések szerint az EMPath programjaiban résztvevő gyerekek 86 százalékánál egy éven belül javulást tapasztaltak a végrehajtó képességekben, a családok szintén 86 százaléka pedig arról számolt be, hogy csökkent a káosz az életükben, és nagyobb rend lett az otthonukban. Egyesekkel sikerült már elérni, hogy a családot eltartó munkához jussanak, de szemben a többi programmal, amely a szegényeket álláshoz akarja juttatni, itt olyan helyhez igyekeznek kötni őket, ahol képesek eltartani magukat és családjukat. Ehhez pedig az kell, hogy "átdrótozzák" és megtanulják használni az agyukat a saját érdekükben.

A korábban már idézett anya szerint ha képesek a család elé célt kitűzni, akkor ez nemcsak az összetartozást erősíti, hanem önmagában is hasznos. Megerősíti ugyanis az embereket, ha megértik, hogy képesek változást elérni, míg ha valamit nem szeretnek, ha valamivel nem boldogok, akkor az nem lehet tartós - így ha egyszerűen bedugják őket egy munkahelyre, akkor ez még nehezen hozhat megoldást. Aki megérti agya működését, és ezért lépésenként kezébe tudja venni az irányítást, annak esélye van, hogy jobb helyzetbe kormányozza az életét.

Forrás: The Atlantic

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra