A gyógytornászok az egészségügy szürke eminenciásai: csendben, fegyelmezetten végzik munkájukat. Ám 2020 áprilisában arra kaptak lehetőséget, hogy felélesszék a tévétorna intézményét, és otthonuk falai közé rekedt emberek százezreihez szólva, sokakat inspiráljanak aktív testmozgásra. Egyikük Ruzsík Nikoletta, aki olykor rendhagyó foglalkozásokat - mesébe szőtte az elvégzendő mozdulatsorokat - is tartott. Vajon gondolta-e bárki, miközben megtanultuk tőle, hogyan kerüljük el a kerti munkák közben a derékfájás kialakulását, hogy ez a mosolygós gyógytornász a Mozogj Otthon adásain kívül tetőtől-talpig beöltözve COVID-19-betegekkel is dolgozik? Pedig ő és kollégái országszerte koronavírus-fertőzöttek százait, sőt ezreit segítették a gyorsabb gyógyuláshoz, a súlyos szövődmények elkerüléséhez. Biztosak vagyunk abban, hogy kék szeme akkor is úgy csillogott a maszk felett, mint amikor a járvány miatt rendhagyó módon megtartott díjátadónkon átvette a HáziPatika.com Egészséghősök szerkesztőségi különdíját. Ennek apropóján beszélgettünk vele.
HáziPatika.com: Miért éppen a gyógytornász szakmát választotta, és hogyan vezetett karrierje a kórtermektől a tévétornáig?
Ruzsík Nikoletta: Teljesen véletlenül kerültem a pályára. A felvidéki Párkányból származom, ott jártam iskolába, majd a komáromi Selye János Gimnáziumba mentem tovább, ahol még továbbra sem volt világos számomra, hogy mi szeretnék lenni. Csak annyit tudtam, hogy emberekkel szeretnék foglalkozni. A tanári és az egészségügyi pálya érdekelt, végül anyukám vetette fel, legyek gyógytornász. Kicsit utánanéztem és úgy éreztem, ezt tudnám csinálni. Mai fejjel visszanézve, fogalmam sem volt a pályáról. De szerencsére hamar kiderült, hogy a helyemen vagyok. Még csak a Semmelweis Egyetem Egészségügyi karának másodéves gyógytornász hallgatója voltam, amikor elkezdtem későbbi munkahelyemen, az esztergomi Vaszary Kolos Kórház Mozgásszervi Rehabilitációs Osztályán önkénteskedni. Később a gyakorlatomat is ott töltöttem, majd pont akkor szabadult fel egy hely, amikor végeztem, így kerültem Dr. Élő György szárnyai alá, akinek nagyon sokat köszönhetek.
Az osztályon igen színes "beteganyaggal" dolgozhattam az amputáltaktól, a stroke-betegeken át a Parkinson-kóros vagy protézisműtött emberekig. Nagyon jó alapot adott és remek csapat tagja lehettem. De leginkább a gerincproblémák szakterülete érdekelt, hiszen azok mára népbetegséggé váltak. Elég csak most megnézni a hétköznapokat, home office, online tanulás, eleve is ülő életmódot folytatunk, minden oda vezet, hogy gerincproblémánk legyen. Így 2017-ben fájó szívvel ott hagytam az osztályt és elkezdtem a munkát a Budai Egészségközpont szakkórházában az Országos Gerincgyógyászati Központban. Nagy váltás volt. A pandémia beköszöntéig főleg gerincproblémás betegekkel, néha egy-egy sport- vagy protézisműtöttel foglalkoztam. De számomra, számunkra a munka nemcsak arról szól, hogy megtornáztatjuk az embereket, hanem, hogy megértessük velük testük működését, megtanítsuk, hogyan, miért alakult ki a problémájuk és, hogy saját maguk mit tudnak tenni ellene. Hiszen, ha valaki egy konzervatív kezelésre érkezik hozzánk, akkor közösen elkezdjük a munkát, megmutatom az utat, megadom a kezdő lökést, de a folytatáshoz már nem minden esetben tudom fogni a páciensek kezét, ezért is fontos nem csak a torna, de az edukáció is.
Visszatérve a pandémiára, amikor márciusban egyre közelebb került a vírus, elkezdődtek a lezárások, prevenciós igazgatónk Dr. Somhegyi Annamária fejéből pattant ki az ötlet: mindenki otthonába szorult, valahogy meg kellene szólítani az embereket, megmozgatni őket, leginkább az online felületeket ritkábban használó idősebb korosztályt. Ezután megkereste a köztévét, hogy mit szólnának egy ilyen műsorhoz, ők pedig nyitottak voltak az ötletre. Akkoriban tudtuk meg, hogy akut ellátásra lesz csak módunk, le kell állítani a kezeléseket és COVID-kórházzá alakultunk, amikor is a vezető gyógytornász, Fehér Katalin szólt, hogy lenne egy ilyen lehetőség, kinek van kedve. Hárman jelentkeztünk rá Stréda Ágnes és Havasi Lilla kolléganőimmel, később pedig Jancsó Dóra is csatlakozott hozzánk.
HáziPatika.com: A tévétornának a rendszerváltás előtt nagy hagyományai voltak. 1974-ben került adásba az első rész, 1989-ben az utolsó. 30 év kihagyás után élesztették újra ezt a műfajt, mik voltak a legnagyobb kihívások a Mozogj Otthon című műsor készítése közben?
Kínos gondok végbéltájékon: mennyit tudunk róluk?
Hotel Caramell Premium Resort****superior nyereményjáték
R. N.: Talán a kezdetek. Egy csütörtöki napon tudtuk meg, hogy van egy ilyen lehetőség, pénteken konkretizáltuk a dolgokat, akkor állítottuk össze a tematikát, hétfőn pedig már kezdődött a forgatás. Azt azonban még megelőzte 12-13 órányi szombati és vasárnapi megfeszített munka, míg összeállítottuk az egyes adásokat. Tíz percbe kellett beleférnünk, ami nem sok idő, ezért úgy kellett dozírozzuk a gyakorlatokat, hogy adjunk is vele, és ne is legyen kevés. Úgy kellett összeállítanunk a tornát, hogy korosztálytól függetlenül bárki elvégezhesse. Számoltunk azzal is, hogy valakinek kisebb, valakinek nagyobb hely áll rendelkezésére, illetve tekintettel a nehezebben mozgókra, próbáltuk minimalizálni a fekvő gyakorlatokat. Aztán kiderült, ellentétben a mindennapi munkánkkal, amikor instruáljuk a pácienseket, most mi magunk végezzük majd a tornát. Vasárnap este pedig az is kiderült, hogy a műsornak lesz egyfajta edukációs jellege is, így még ki kellett találni az egyes gyakorlatok közötti összekötő szövegeket is.
Mindezek ellenére az egész nagyon jó élmény volt. A forgatáson mindenki nagyon kedves és segítőkész volt, értették, hogy amatőrök és tapasztalatlanok vagyunk még a kamera előtt, de szerencsére nagyon jó hangulatban telt a munka. Maradt pár emlékezetes pillanat, mint például az én gátizom-tornám. A gátizmok tornáztatását bemutatni nehéz, ilyenkor mindig érzékeltetni szoktuk valahogy, mit is csináljunk, így amikor azt mutattam, hogy megfeszítjük a gátizmokat, mint mikor felszippantjuk a spagettit, akkor a stáb röhögőgörcsben tört ki és nehéz volt a kamera túl oldalán komolynak maradni. Végül az első sorozatban 30 részt velünk, 50-et a Sportkórházban dolgozó kollégákkal forgattak, majd a nyáron újabb 52 részre kértek fel minket, akkor csatlakozott hozzánk Dóri.
HáziPatika.com: Milyen visszajelzéseket kapott?
R. N.: Az emberek ismerték a tévétornát, így eleve szeretettel is fogadták. De, míg azt gondoltuk, leginkább az idős korosztályt fogjuk megszólítani, kiderült sokkal többeket értünk el. Bár nem kaptunk pontos számokat, de állítólag többen nézték, mint a filmeket, ezt tükrözték a kapott visszajelzéseink, illetve most is ismétlik az adásokat.
Volt olyan, hogy a nyáron egy szórakozóhelyen léptek oda hozzám, hogy felismertek a tévéből. Az egyik salsa órám után pedig azzal jött oda egy hölgy, hogy, ugye a "mozogj otthon" a jelszó? Elmondta, milyen hálás, mert derékfájdalmakkal küzdött, de nekünk köszönhetően gond nélkül végig tudta dolgozni a home office-t. A dentálhigiénikusom mesélte, a serdülőkorba lépő unokaöccse minden nap nézte és végezte a gyakorlatokat velünk együtt. Egy volt páciensem pedig rám írt, hogy a három gyereke imádja ezeket a "másfajta" meséket, nézik és tornáznak.
HáziPatika.com: Hogyan tudta összehozni a forgatásokat a COVID-osztályos munkával?
R. N.: A sors jó rendezőnek bizonyult. Amikor elkezdtünk forgatni, akkor - bár már folytak a lezárások és átalakítások COVID-kórházzá - még nem csöppentünk bele a dolgok sűrűjébe, így mi tudtunk a forgatásra koncentrálni. A forgatás követően pedig kivettem a részem a pandémiából gyógytornászként tetőtől-talpig beöltözve. Utána kaptuk a következő felkérést és nyár elején megint forgattunk, majd azt követően visszatértem a rendes hétköznapi munkavégzéshez. A második hullám során ismét bekerültem a COVID-osztályra. Egy rövid időt gyógytornászként, de amikor arra volt szükség, akkor segédápolóként vettem ki a részem a munkából. Akik nálunk feküdtek, nagyon különböző helyekről érkeztek intézetünkbe. A többségre azonban az volt a jellemző, hogy elesett volt, egyedül, távol a családjától, kiszakítva a megszokott közegéből, hirtelen találta magát egy új helyen, ahol belőlünk legfeljebb a szemünket látták az arcpajzs mögött. Ezért a szakmai munka mellett ennek a helyzetnek az emberi oldalát is próbáltuk megfogni. Ha valaki rosszul volt, annak legfeljebb telefonon tudott segíteni a család, de valójában mi voltunk ott, akik támogatni tudtuk, néhány kedves szót mondani, bátorítani. Emellett igyekeztünk a COVID-szövődmények elkerülésére fókuszálva dolgozni velük. Mobilizáltuk őket, légzőtornát végeztünk, nyilván figyelve a véroxigénszintre. Ez egy nagyon összetett folyamat, ráadásul a COVID-19 egy nagyon széles spektrumú tüneteket mutató betegség, mindenkinél egyénileg kell felmérni, hogy mit bír, milyen ütemben lehet vele haladni.
HáziPatika.com: Sokan estek át úgy a COVID-19-en vagy küzdenek jelenleg is a betegséggel, hogy nem kerültek/kerülnek kórházba, így nagy valószínűséggel gyógytornásszal sem találkoznak. Sőt, a szakemberek szerint a fertőzésből lábadozók akár 10 százalékánál is kialakulhat a poszt vírusos fáradtság szindróma (PVFS). Nekik mit tanácsol?
R. N.: Mivel intézetünknek nem a COVID-rehabilitáció a fő profilja, így az én kezeim alatt nem fordult még meg poszt fáradtság szindrómás páciens. Tudom azonban, hogy fizikailag, érzelmileg, szociális és kognitív működésében is károsíthatja a fertőzötteket a COVID-19. Ha valaki súlyos izomgyengeséget tapasztal; ízületi merevséggel küzd; rendkívüli fáradtságot érez, ami már a napi feladatainak ellátását is befolyásolja; nyelészavarokkal küzd; nehezére esik a beszéd; rossz a közérzete - ezek mind jelezhetik a PFVS-t. Ilyenkor a gyógytornászok egy orvos vezette csapat részeként segíthetnek. Nagyon fontos a betegség során is az, hogy ne hagyjuk el magunkat, a korai rehabilitáció már akkor elkezdődik. Az elsődleges, hogy mobilizáljuk a pácienst, természetesen állandó monitorozás mellett. Hiszen mit csinál a fáradékonyság? Behúz minket az ágyba. Ha azonban sokáig, hetekig, hónapokig fekszünk, annak súlyos szövődményei lesznek. Romlik a keringés, a légzésfunkció, izomtömeg-vesztéssel is jár, leépül a szervezet és legyengülünk. Fontos tehát, hogy a kezdetektől próbáljunk mozogni, üljünk ki az ágy szélére. Hosszú fekvés után előfordul, hogy valaki felül és azt érzi, szédül, megijed, hogy rosszul van és visszafekszik. Mi azonban ilyenkor azt szoktuk mondani, erőltetni kell, hogy minél többet legyünk függőlegesen, mert csak így szokik vissza a szervezet és áll helyre a vérnyomás. Mindig vegyük figyelembe saját határainkat, ha tegnap előtt 15 percet bírtam ülni, ma próbáljak meg kicsit többet. A légzőtorna is fontos, és ha lehet, fokozatosan kössük össze nagy mozgásokkal, például karemelésekkel, ezzel növelhető a tüdő kapacitása és fokozatosan legyűrhető az állandó fáradtságérzés. Meg kell találni az egyensúlyt a pihenés és az aktivitás között, de a cél, hogy a beteg idővel vissza tudjon térni a mindennapi életéhez.
Megjegyezném a megelőzés legalább ennyire fontos, mert ha valaki jó állapotban van, könnyebben regenerálódik, ezért lenne fontos, hogy minden nap mozogjunk. Persze ezt is fokozatosan kell elérni. Mindenkinek azt tanácsolom, ha bármilyen tünetet is tapasztal a felsoroltak közül, forduljon bátran gyógytornászhoz, kérjen segítséget. Sőt, tünetek sem szükségesek, preventív módon is lehet hozzánk fordulni, hiszen a cél, egészségben élni és maradni.
HáziPatika.com: Nyilván, aki nap mint nap fertőzöttekkel dolgozik, minden óvintézkedést betart. De mi az még, amit megtesz saját egészsége megőrzése érdekében? Az oltást például már megkapta?
R. N.: A COVID-osztályon természetesen tetőtől-talpig beöltözve dolgozunk - furcsának tűnhet, de ott vagyunk a legnagyobb biztonságban. Nagyobb esélyem van bármit elkapni a villamoson, ezért is tartok be minden óvintézkedést. Nem nyúlok az arcomhoz, maszkot hordok, mindig kezet mosok, betartom az összes szükséges előírást. Vitaminokkal is erősítem magam, illetve igyekszem otthon tornázni és jógázni, illetve már az oltást is megkaptam. A járvány előtt szívesen jártam csoportos jógaórákra és táncoltam is, ami most szintén szünetel. De néha otthon is bekapcsolom a zenét, hiszen nemcsak a testnek tesz jót a ritmikus mozgás, a léleknek is használ a zene. Régen néptáncoltam, a Párkány melletti Kisgyarmatról származik a családom, ami a hét kurtaszoknyás falu egyike. Az elmúlt években pedig a salsa lett az új szerelem, felér egy kardioedzéssel.
HáziPatika.com: Mi lesz az első dolog, amit megtesz majd, ha véget ér a járvány?
R. N.: Tavasszal még mondtam volna, hogy irány haza és egy hatalmas séta a kiskutyámmal, kiülnék a Duna partra nézni az esztergomi bazilikát. Szerencsére most nem olyan durvák a lezárások, így meg tudom látogatni a családot. De ha túl leszünk a járványon és újra megengedett lesz, akkor biztos, hogy ellátogatok színházba, koncertre. Az egyik nagy baráti társaságommal biztosan elmegyünk vacsorázni, utána pedig csatlakozok a másikhoz és hajnalig salsázunk.
Legjobban: