"A fájdalom a női lét része"

Négy-öt évig is kilincselhetnek a magyar betegek az orvosnál, mire sikerül diagnosztizálni náluk az endometriózist, külföldön ráadásul ez még hosszabb folyamat. Salamon Adrienn sokáig szenvedett a betegség miatt, alapítványán keresztül most másokon segít.

Hónapról hónapra visszatérő menstruációs fájdalmai miatt két évig járt különböző orvosokhoz Salamon Adrienn, egyértelmű magyarázatot azonban sokáig nem adtak a panaszaira. A tünetek azonban egyre súlyosabbá váltak, már állandó hasmenéssel, véres széklettel küzdött, mikor diagnosztizálták nála az endometriózist . A betegség a petevezetékét és egy 15 cm-es bélszakaszát érintette, valamint összenövéseket okozott a kismedencéjében. A gyógyulás érdekében egy 7,5 órás műtétre volt szüksége, majd 6 hónapos injekciós kezelést kapott, amivel ideiglenesen leállították a menstruációját.

Kálváriája után Adrienn azon kezdett dolgozni, hogy minél több nő megismerhesse a betegséget, és merjenek beszélni a még mindig tabunak számító panaszokról. 2009-ben még egyedül, majd később a Női Egészségért Alapítványt megalapítása után, mára már egy csapattal látott munkához: rendezvényeket, felvilágosító előadásokat szerveznek, támogató közösséget biztosítanak az érintetteknek, bemutatják az általuk javasolt terápiás lehetőségeket, mindezt neves szakértők támogatása mellett. Az Egészséghősök pályázat tavalyi jelöltjével beszélgettünk.

Mi az endometriózis? Endometriózis alatt azt értjük, amikor a méh nyálkahártyasejtjei nem a méhben, hanem valahol máshol, a méh üregén kívül jelennek meg. Ezek a sejtek egyrészt gyulladást okoznak maguk körül, másrészt körülöttük összenövések, letapadások alakulnak ki, amelyek krónikus fájdalmat okozhatnak. A betegségről további részleteket az alábbi cikkünkben olvashat!

Évek telnek el a diagnózisig

"Az első tüneteim 2007-ben kezdődtek, szinte minden átmenet nélkül fájdalmas menstruációs görcsök jelentkeztek, pedig soha ezelőtt nem volt ilyen problémám. Több orvosnál is jártam a panaszaimmal, ők azonban annyival elintézték a dolgot, hogy ez van, a fájdalom együtt jár a női léttel, majd hogyha szülök, akkor el fog múlni" - mesélte Salamon Adrienn. Több alkalommal a fájdalmai már olyan mértékűre fokozódtak, hogy kórházba kellett szállítani. Nagyjából két évvel az első tünetek után sikerült csak felállítani a diagnózist: endometriózis okozza a panaszokat, ami ráadásul már a beleket is érintette. Erre a véres széklet is utalt, amely panasz mögött az orvosok eddig aranyeret sejtettek. Két hónap múlva kapott időpontot egy műtétre, ekkorra már olyan rossz állapotban volt, hogy nem is volt kérdés, vállalja-e a hosszú és bonyolult beavatkozást.

Mivel a médiában dolgozott, Adrienn fontosnak tartotta, hogy mások figyelmét is felhívja a betegségre. "Készíttettem egy weboldalt, és évente egy rendezvényt is megszerveztem, munka mellett sajnos nem tudtam kellő időt és energiát fordítani rá. Látszott azonban, hogy a probléma rengeteg nőt érint, a sok megkeresés és egyre több feladat miatt pedig 2014-ben úgy döntöttem, hogy alapító társaimmal elindítjuk a Női Egészségért Alapítványt, ahol már egy kisebb csapattal, szakmai támogatás mellett végezhetjük a lakossági edukációt" - mondta el Adrienn. A felvilágosító rendezvényeken, előadásokon túl fontosnak tartják a kormányzat felé is képviselni a betegek érdekeit. Egyik nagy győzelmüknek tartják, hogy a Női Ligával karöltve adókedvezményt harcolhattak ki az endometriózisban, mellrák, méhnyak- és petefészekrákban szenvedők számára 2019. január elsejétől, a döntéshozók pedig a hererákban és prosztatarákban szenvedőket is bevették a kedvezményezettek körébe.

A betegeknek sokszor évekig kell kilincselni az orvosoknál. Fotó: 123rf
A betegeknek sokszor évekig kell kilincselni az orvosoknál. Fotó: 123rf

Nagyjából 200 ezer magyar nőt érinthet a betegség, viszont csupán a töredékük van tisztában az érintettségével. A kétéves diagnózissal Adrienn még jól is járt, Magyarországon átlagosan 4,5 év kell a betegség felismeréséhez, a környező országokban még ennél is több, 8-10 év múlik el az első panaszoktól a felismerésig. Az orvosok dolgát az is megnehezíti, hogy még mindig viszonylag kevés dolgot tudunk az endometriózisról. Kialakulásának pontos okát nem ismerik, és a diagnózist is csak laporoszkópiás műtéttel állíthatják fel biztosan.

"A fájdalmas menstruációra még mindig egy természetes dologként tekintenek az emberek, amit ki kell bírni minden nőnek. Beszélni sem illik az ilyenről, ahogy az endometriózis másik jellegzetes tüneteiről, a fájdalmas szexuális együttlétről , illetve a meddőségről sem. Ezekre a kellemetlen panaszokra párkapcsolatok mennek rá, pedig egy műtéttel akár teljesen panaszmentessé tehetnék a betegeket" - hangsúlyozta Adrienn. Példának egy fiatal nőt hozott fel, aki meddőség miatt járta az orvosokat már hosszú ideje, és az ő javaslatára vállalta végül a műtétet, ami igazolta az endometriózis gyanúját. Három évük, rengeteg pénzük és energiájuk ráment, mire kiderítették, hogy miért nem sikerül teherbe esnie, és elkezdhették a kezeléseket .

A menstruáció során rendszeresen visszatérő fájdalom mögött az esetek felében az endometriózis áll, így ezzel a tünettel mindenképpen javasolt felkeresni az alapítványt, vagy a betegségre szakosodott specialisták egyikét. Szintén árulkodó jel lehet a szexuális együttlétkor tapasztalt fájdalom, illetve olyan, általánosabb tünetek is társulhatnak a betegséghez, mint a visszatérő végtagfájdalom, szúró érzés a rekeszizomban, illetve menzesz alatt a véres vizelet és széklet. Az endometriózis specialisták sokszor már egy tapintásos vizsgálattal is felismerhetik a betegség okozta csomót a hüvelyfalon, így pedig elkerülhető a hosszú, akár évekig húzódó vizsgálati folyamat, és nem utolsósorban a rengeteg fájdalom.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra