Veszélyes daganattípus terjed Európában

Egy ritka daganattípus, a retinoblastoma (más néven ideghártya-daganat) előfordulásának európai növekedésére figyelt fel egy nemrégiben publikált átfogó tanulmány. A betegség elsősorban a kisgyermekeket érinti.

A leggyakoribb daganatok gyermekkorban - részletek itt .

Hivatalosan az agydaganatok közé sorolják a retinoblastomát, azt a szemből kiinduló daganatot, ami leggyakrabban a csecsemőknél és 3 éves kor alatti gyermekeknél fordul elő. A statisztikák szerint minden 15-18 ezer csecsemő közül egynél diagnosztizálják ezt a rosszindulatú daganattípust, és a hivatalos álláspont szerint a múlt század óta nem változott ez az arány. Egy átfogó, mintegy 40 európai országra kiterjedő finn tanulmány ugyanakkor arra a megállapításra jutott, hogy a retinoblastoma előfordulása emelkedő tendenciát mutat - olvasható a Medscape portálon . Az Ophthalmology című szakfolyóiratban is közzétett eredmények rámutattak: míg 1990-ben 16700 újszülött közül egynél fordult elő ideghártya-daganat, addig 2014-ben már 12500 csecsemőből egy született ezzel a kórral.

gyerek szem daganat retinoblastoma ideghártya
Az ideghártya-daganat az újszülöttek és a 3 év alatti kisgyermekek körében gyakori. Fotó: Getty Images

Többen örökítik tovább

A szakértők a vizsgálat kezdetén abból a feltételezésből indultak ki, hogy a fejlődő országokban az elérhető modern kezeléseknek köszönhetően a retinoblastoma kezelése is sikeresebbé vált, az érintett kisgyerekek így nagyobb számban élik túl a betegséget. Ez azonban azt is jelenti, hogy felnőttként nagyobb arányban örökíthetik tovább azt, mivel az ideghártya -daganat elsősorban a genetikai örökségre visszavezethetően alakul ki. A hipotézis igazolásához 40 európai országban (Oroszország, Olaszország és Németország kivételével) egy teljes éven keresztül - 2017 januárja és decembere között - dokumentálták a retinoblastomával született gyermekeket. Ez idő alatt 517 esetet jegyeztek fel, ám ezek megoszlása igen vegyes volt: Szlovákiában, Lettországban, Szlovéniában és Észtországban 1-1 beteg csecsemőt, Ukrajnában 34-et, az Egyesült Királyságban 51-et, Spanyolországban 23-at, Franciaországban pedig 49-et diagnosztizáltak. Az adatok összesítése után kiderült, hogy 13915 újszülöttből egyet érint a betegség, azaz 100 ezerből nagyjából minden hetedik kisbaba jön világra ezzel a daganattal.

A retinoblastoma előfordulási aránya Észak-Európában volt a legmagasabb (minden 12907 újszülöttből egy beteg), és Dél-Európában a legalacsonyabb (minden 17177 csecsemőre egy beteg jut). A kutatók ugyanakkor nem találtak érdemi összefüggést az esetek előfordulása és az országok GDP-je között. "Ezek alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy a retinoblastomás esetek általános előfordulásának növekedése kizárólag a családi öröklődéssel magyarázható. Ez a jelenség egész Európában megfigyelhető" - nyilatkozta dr. Andrew W. Stacey, a Washingtoni Egyetem szemész szakorvosa, a tanulmány egyik szerzője.

Miről ismerhető fel a retinoblastoma? Az örökletes betegség kezdeti tünete lehet a kancsalság, valamint az úgynevezett macskaszem-effektus, amikor sárgásfehér visszfény figyelhető meg a pupillákon. Az időben felismert daganat sugárterápiával és lézerkezeléssel gyógyítható.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra