Váratlan felfedezés. Már a 8. században ismerték a rákot

Ezt a megdöbbentő felfedezést tették egy ősi ír sírhely feltárása során, ahol az is kiderült, az akkori orvosok agyműtéteket is végeztek.

Az IrishCentral weboldal értesülései szerint mintegy 1300 ember földi maradványait ásták ki régészek és kutatók az Erne folyó mentén, Ballyhanna település határában, ahol egy középkori templom romjait fedezték fel.

A kutatók megállapították, hogy az ott nyugvó holtak között volt olyan, akin korábban agysebészeti beavatkozásokat hajtottak végre, illetve volt olyan, akinél utólag cisztás fibrózisban is szenvedett. A leletekre egy autóút építését megelőzően találtak.

"Elképesztő és teljesen váratlan felfedezés volt" - magyarázta Michael MacDonagh, aki az ír közútkezelő a National Roads Authority alkalmazásában dolgozik régészként. "Elképzelhető, hogy, mivel ezt a környéket különösen súlyosan érintette az éhínség, ez a temető egyszerűen elfelejtődött."

Már az ősi ír orvosok végeztek agyműtéteket

Az először 2003-ban felfedezett maradványokat az ír Science Week keretében mutatták be. A leletek közül a leginkább figyelemreméltó egy fiatal nő holtteste. Az i.sz. 800-ból származó koponyán agyműtét egyértelmű jelei láthatóak.

"Tudjuk, hogy túlélte az operációt, ugyanis a koponyán a csont növekedésének nyomai láthatóak, miután lyukat vágtak rajta" - tette hozzá MacDonagh. Egy másik érdekes lelet egy olyan férfié volt,a kinek egy különös rendellenesség miatt összeforrtak a lábszárcsontjai.

"Ez a férfi a harmincas éveiben halt meg, ez egyébként átlagosnak számító élettartam volt akkoriban" - magyarázta a szakember. "Nem tudott járni, ezért valószínűleg mindenhova vinni kellett, viszont formálisan és tiszteletadással temették el, amely sokat elmond arról, hogy a középkori társadalom hogyan bánt a mozgáskorlátozottakkal."

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra