Újabb dolog derült ki a dohányzásról

A legújabb kutatási eredmények szerint az eddig feltételezettnél is súlyosabb következményei vannak, ha egy kismama dohányzik vagy a környezetében cigarettáznak, mivel a magzat génjei úgy módosulnak, hogy annak nyoma az unokákban is felfedezhető - közölte a Magyar Tüdőgyógyász Társaság.

Tudományos bizonyítékok vannak rá, hogy a várandós nőket érő környezeti hatások jelentősen befolyásolják a magzat fejlődését. Kifejezetten negatív a dohányfüst szerepe: hátráltatja az emésztésért felelős szervek, a szív-érrendszer és a tüdők egészséges fejlődését. Ráadásul ez nemcsak közvetlenül a magzatban mutatható ki, hanem az ő gyermekeiben is. Vagyis egy dohányzó, illetve dohányfüstöt elszenvedő nő unokái is "öröklik" a káros hatásokat még akkor is, ha a köztes generáció, tehát a megszületendő gyermek később egyáltalán nem dohányzik - idézi a társaság rákellenes világnap alkalmából kiadott közleménye Horváth Ildikó tüdőgyógyász professzort.

Az unokákra is negatív hatással lehet, ha egy kismama dohányzik
Az unokákra is negatív hatással lehet, ha egy kismama dohányzik

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint több mint 60 millió embert érint a COPD a világon, illetve mintegy 3 millió beteg halálát okozza évente. A betegségről bővebben ide kattintva olvashat.

Magyarországon a tüdőrák a vezető daganatos halálok, ez adja az összes daganatos halálozás egyharmadát. Évente tízezer ember hal meg tüdőrák miatt, Magyarország ebben világelső. A dohányfüst az úgynevezett krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD) vagy más néven tüdőfogyatkozás kialakulásában is jelentős szerepet játszik, mivel a tüdőben lévő légutak fokozatosan és tartósan egyre inkább beszűkülnek, pusztul a tüdő szövete, emiatt pedig egyre nehezebb lesz a kilégzés, és sok betegben később tüdőrák is kialakul.

A betegség leghatékonyabb gyógymódja a korai stádiumban elvégzett operáció. Mivel a tüdőrák gyakran alattomosan, tünetek nélkül növekszik, sokszor csak előrehaladott, már nem operálható stádiumban fedezik fel. Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet ezért indította el speciális tüdőrákszűrő programját , amely jóval modernebb a hagyományos módszereknél, így képes kiszűrni a korábban esetleg nem látott elváltozásokat is.

A rákellenes küzdelem világnapja február 4. annak emlékére, hogy a párizsi első rákellenes világkongresszus résztvevői 2000. február 4-én írták alá a kór elleni világméretű összefogásra felszólító dokumentumot. A világnapon a többi között arra hívták fel a figyelmet, hogy a rák elleni küzdelem nemcsak orvosi feladat, hanem a társadalom közös ügye is.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra