Szent-Györgyi Albert hagyatéka?

A Nobel-díjas magyar tudós lánya és felesége elvesztése után (mindketten rosszindulatú daganatos betegségben haltak meg) élete hátralévő részét a rákkutatásnak szentelte.

A csodálatos búzacsíra

Szent-Györgyi Albert elmélete szerint a rák gyógyítható, de a gyógyításhoz először az alapjait kell megismernünk.

Meggyőződése volt, hogy a rákellenes szereket a növényekben kell keresni, ezért kutatásait a búzacsíra vizsgálatára fókuszálta. A búza magva 2-4 százalékban tartalmaz csírát, mely a koptatás, az őrlés, a szitálás és rostálás folyamán elkülönül a magbelsőtől. A búzaszem csírája értékes tápanyagforrás. Nagy tápértékű fehérjék, tokoferol és B-vitaminok mellett fontos kinonok találhatók benne, melyek számos létfontosságú élettani folyamatban megtalálhatók, mint például a fotoszintézis, a sejtlégzés és a véralvadás.

Mik azok a kinonok?

Szent-Györgyi Albert élete utolsó kutatási periódusában a kinonok biokémiájával foglalkozva felismerte azoknak számos életfontosságú reakciósorban betöltött szerepét, "mellesleg" pedig elsőként vetette fel a kinonok1 rákellenes hatásának lehetőségét.

Figyelme az úgynevezett peroxidáz típusú növényekre (a búzacsírát is ezek közé sorolta) irányult, melyekben laboratóriumi körülmények között a parafenilén-diamin2 kék színű iminné oxidálódik. Ez a színváltozásnak köszönhetően könnyen megfigyelhető oxidációs reakció számos állati, sőt emberi szövetben is kiváltható. Feltételezte, hogy az oxidációért felelős, általa aszkorbinsav-oxidáznak nevezett enzim ezekben a növényekben a légzési lánc részét képezi, bár a lánc további tagjait nem ismerte. Kísérleteit búzacsírára kiterjesztve megállapította, hogy a parafenilén-diamin elszínezéséért a kinonok és hidrokinonok felelősek.

Kísérletező évek

Mivel ezt a színreakciót rákos szövetekben nem lehet létrehozni, felvetődött, hogy kapcsolat van a sejtek rosszindulatú daganatos átalakulása (malignus transzformáció) és az oxidációért felelős anyagok, a metoxi-szubsztituált benzokinonok, illetve az aszkorbinsav hiánya között, és feltételezte, hogy ezek bevitelével a daganat visszaszorítható.

Az 1970-es években szintetikus metoxikinonokkal folytatta kísérleteit, és laboratóriumi körülmények között igazolta a kinonoknak egy daganattípus, az úgynevezett Ehrlich-féle ascites tumor elleni hatékonyságát, mely hatást az ezekből létrejövő, rövid életidejű, átmeneti anyagcsere-termékek, úgynevezett szabad szemikinon- és aszkorbát-gyökök keletkezésével hozott összefüggésbe. Ezzel egybecseng, hogy kinon alapú tumorellenes készítmények (antracyclinek, például Adriamycin) hatásában is tetten érhető a szemikinon-metabolitok termelése.

Szent-Györgyi 1986-ban bekövetkezett halála után kutatásait Prof. Hidvégi Máté és munkatársai folytatták a Szent-Györgyi számára Fodor Gábor által szintetizált kinonokkal. Céljuk természetes alapú kinon-koncentrátum előállítása volt. 1991-ben, számtalan kinon-forrás és dúsítási eljárás tesztelése után, fermentálás útján sikerült előállítani egy olyan búzacsíra-kivonatot, amely optimális mennyiségben tartalmazott benzokinonokat.

A technológiát sikerült az 1990-es években üzemi méretekre kiterjeszteni, innen számítható a fermentált búzacsíra-kivonat története.

1 Korábban elsősorban festékanyagokként ismert szerves vegyületek
2 Az iparban is használatos vegyület, színezőanyagként pl. a hajfestékekben fordul elő


További információkat a www.daganatok.hu oldalon találhat.

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
+29, +34 °C
Minimum:
+17, +22 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt a megnövekvő felhőzetből több helyen lehet zápor, zivatar.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag