Rákot okozhat a sok tekerés

Hatszor nagyobb a prosztatarák kialakulásának esélye azoknál a férfiaknál, akik hetente kilenc óránál többet töltenek kerékpáron.

A brit Daily Mail online kiadása egy, a University College of London kutatására hivatkozik, amely a maga nemében a legnagyobb kaliberű vizsgálat volt a kerékpározás egészségügyi hatásaival kapcsolatban. A brit egyetem összesen 5200 biciklistát vizsgált meg, hogy adatokat gyűjtsön egészségi állapotukról. A kutatók szerint azok a középkorú férfiak, aki hetente kilenc óránál többet bicikliznek, hatszor nagyobb kockázatnak vannak kitéve a prosztata daganatos betegedését illetően.

A vizsgálat emellett eloszlatott egy fontos tévhitet is: nincs összefüggés a biciklizés és a meddőség, illetve a merevedési problémák között. A kerékpározást emellett a hererákkal is összefüggésbe hozták, nem kis részben a korábbi hétszeres Tour de France-győztes, a doppingbotrányba belebukott Lance Armstrong miatt, akit meg is operáltak a daganatos betegség miatt.

A prosztatarákkal kapcsolatban azonban korábban még nem állapítottak meg hasonló összefüggést. A kutatók figyelmeztettek arra, hogy a statisztikából következő észrevételek (a vizsgálatban mintegy 2000 ötven évnél idősebb férfi vett részt) nem jelent még egyértelmű bizonyítékot rá, hogy a kerékpározás prosztatarákot okoz.

Nagyon sokat kell bicikliznie, hogy prosztatarákja legyen

A szakértők feltételezése szerint ez összefüggésben állhat azzal, hogy a sokat bicikliző férfiak egészségtudatosabbak, ezért gyakrabban járnak szűrővizsgálatokra is. Ennek ellenére a kutatás nem támasztotta alá, hogy a biciklisták többet járnának orvoshoz, mint bárki más. A kutatók hangsúlyozták, nem kizárható, hogy a bicikliülés prosztatára gyakorolt nyomása lehet a daganatos megbetegedés kiváltó oka.

A vizsgálat fontosságát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a kerékpározás népszerűsége mennyit nőtt az elmúlt két évtizedben. Csak Nagy-Britanniában több mint 950 millió kilométerrel tekertek többet 2012-ben mint 1993-ban. Ráadásul ennek a távnak a 80 százalékát férfiak tették meg.

Dr. Mark Hamer, a kutatás vezetője arra figyelmeztetett, hogy a vizsgálati minta nem volt elég széles, így további kutatásokra lehet szükség a perdöntő bizonyítékok megszerzéséhez. "A jelenlegi kutatás olyan kerékpárosokat vizsgált, akik nagyon sok időt töltenek a biciklin" - tette hozzá. "Azt sem szabad elhallgatni, hogy a diabétesz , a szívbetegségek és a stroke megelőzése terén."

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra