Rákkeltő lehet az egyik népszerű csoki

Rákkeltő és genetikai károsodást okozó anyagokat tartalmazhat a Kinder csokoládé - áll az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság közleményében.

Számos terméket, közöttük a Kinder csokoládét is visszahívná a boltok polcairól egy német élelmiszer-biztonsági szervezet, a Foodwatch, mivel ásványi olajból előállított aromás szénhidrogéneket találtak benne - közölte a hírt az Independent. A problémás összetevő a kőolaj finomításakor keletkezik.

A tesztek során húsz különböző terméket vizsgált meg a német szervezet, és két másik édesség kapcsán is kifejtették aggályaikat. Visszahívási javaslatukat azonban mind a három esetben elutasították a szervezet közleménye szerint. Vélekedésüket az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság ( European Food Safety ) is osztja, szerintük az ásványi olajból előállított aromás szénhidrogének "vélhetően rákkeltőek és mutagének". A Foodwatch szerint az ügyet a cég megpróbálja eltussolni, a szervezetet képviselő Johannes Heeg nem ajánlja a termékek fogyasztását a benne lévő, problémás összetevő miatt.

Veszélyes lehet a népszerű csokoládé

Velük szemben azonban a Német Cukrászati Ügynökség is kiadott egy közleményt, amelyben kiálltak az aromás szénhidrogén mellett. Szerintük az említett három termék fogyasztása semmilyen egészségügyi károsodással nem jár.

Forrás: HVG

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra