Rákbetegek nyilatkoznak az egészségügyről

A daganatos emberek szemszögéből mutatná be az egészségügy helyzetét a Gyógyulj Velünk Egyesület, amely anonim betegsztorikat vár.

Feltérképezné a Gyógyulj Velünk Egyesület, miként élik meg, hogyan látják az egészségügy helyzetét, az orvosok és ápolók munkáját, a terápiákhoz való hozzájutást mindazok, akik ma kezelésekre, kontrollokra járnak az országban. Ezzel nem céljuk egy-egy kórházi osztályt kiemelni, dicsérni, vagy pellengérre állítani, hanem átfogó képet szeretnének kapni, hogyan ítélik meg ma a saját ellátásukat a daganatos betegek - írja a Medical Online .

Az ország legtöbb kórházában hónapokig hánykódik az egészségügyi rendszerben a daganatgyanúval beutalt beteg, mire a megfelelő diagnózist felállítják, és a kezelést megkezdhetik. A Kaposi Mór Oktató Kórház egy éve indította el saját fejlesztésű programját, amelynek köszönhetően az eddigi idő töredéke alatt elindulhat a gyógykezelés. A programról bővebben az alábbi cikkünkben írtunk!

Kritikát és dicséretet egyaránt várnak

Kalotay Gábor, a Gyógyulj Velünk Egyesület elnöke hangsúlyozta: mivel a betegek általában kiszolgáltatottak, rászorulnak a segítségre és jóindulatra, ezért ritkán mernek kritikát megfogalmazni. Ezzel szemben egy független betegszervezet bátran jelezheti a főorvosoknak és a kórházak menedzsmentjének, hogy hol, miben látnak a betegek problémát vagy épp követendő, jó gyakorlatot. Ennek érdekében a betegektől, illetve hozzátartozóiktól pozitív, illetve negatív kritikáit és javaslatait egyaránt várják, amelyeket az egyesület a megfelelő fórumok felé továbbít majd, természetesen anonim módon.

Betegtörténeteket vár az egyesület
Betegtörténeteket vár az egyesület

A rákbetegek és családtatok leveleit a hazai egészségügyi ellátásról a tapasztalat@gyve.hu e-mail címre vagy postán a Gyógyulj Velünk Egyesületnek címezve (1141 Budapest, Álmos vezér u. 44. I/5.) küldhetők el. A betegszervezet a levélírók számára garantálja a névtelenséget.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra