Önkéntesekkel kutatnák az áttétes mellrák titkát

A mellrák legsúlyosabb, testszerte áttéteket képező típusának molekuláris és genetikai okait kutatják amerikai tudósok a lehető legtöbb önként jelentkező beteg bevonásával. A projekt hatalmas adatbázist épít a betegségről annak reményében, hogy a gyógyítás új, hatékonyabb módjait fedezik fel. Egy év alatt több mint 2600 páciens jelentkezett a kutatásra.

A betegek adatainak tanulmányozásától a tudósok a jobb gyógymódok mellett azt várják, hogy a betegséggel kapcsolatos fontos kérdésekre is választ kapnak, például, hogy mi az egyedi az olyan rákban, amelyik agyi áttétet képez. Azt is meg szeretnék válaszolni, mi az oka, hogy néhány nő mégis túléli a legsúlyosabb mellrákot.

A páciensek online jelentkeznek, a postán kapott tesztcsőben elküldik a nyálmintájukat, aminek alapján elvégzik a genetikai tesztet, valamint engedélyezik, hogy felhasználják szövetmintáikat és más egészségi adataikat. A projekt kutatói a közösségi hálón keresztül tartják a kapcsolatot az önkéntesekkel, és rendszeresen meghívják őket abba a cambridge-i laborba, ahol mintáikat vizsgálják.

A mellrák legsúlyosabb, testszerte áttéteket képező típusának molekuláris és genetikai okait kutatják

Az áttétes mellrákot kutató projekt (Metastatic Breast Cancer Project), amelyet tavalyoktóberben indított a Harvard Egyetem, a Dana Farber Rákkutató Intézet és a Massachusettsi Műszaki Egyetem Broad Intézete, mára több mint 2600 önkéntest toborzott, ami szinte példátlan az orvosi kutatások történetében.


Több mint 200 ezer nőnél állapítanak meg mellrákot évente az Egyesült Államokban, legtöbbjüknél még a daganat korai, jó eséllyel gyógyítható stádiumában. Van azonban évente 6 százalék, vagyis mintegy 15 ezer beteg, akinél a diagnózis idejére már áttétek alakultak ki, a kór átterjedt más testrészekre. A korai stádiumban diagnosztizált betegek mintegy 30 százalékánál a betegség újra megjelenik a test más részeiben. Az áttétes mellrákos betegek átlagos túlélési ideje körülbelül három év.

A mellrák érzékeny téma: gyakorisága folyamatosan nő, a kockázati tényezőit és a lehetséges óvintézkedéseket tekintve ugyanakkor előfordulnak ellentmondások is. Részletek! 

Egy mellrákellenes csoportokból álló szövetség 2014-es felmérése szerint az állami és nonprofit mellrákkutatásokra fordított pénznek csak mintegy 10 százalékát költötték az áttétes melldaganat tanulmányozására. "Ez egy alig kutatott terület. Nem tudjuk többek között, hogyan változik meg a daganat. Ugyanolyan-e az összetétele, mint eleinte? A rákos sejteknek más a molekuláris profilja, mint azoknak, amelyekkel a daganat a mellben elkezdődött? - mondta Mark Hurlbert, a Mellrákkutatási Alapítvány munkatársa.

Forrás: MTI

Értékelje a cikket!

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
40-hez közel nem ördögtől való a szépségtablettaArcfiatalítás

40-hez közel nem ördögtől való a szépségtablettaA kollagén és a hyaluronsav természetesen is jelen van a szervezetünkben, ám az idő múlásával egyenes arányosan csökken a mennyisége. És mindez látható is lesz előbb vagy utóbb: megereszkedik, vízhiányossá és ráncossá válik a bőr.

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+27, +32 °C
Minimum:
+16, +21 °C

Hazánkban hétfon délelőtt gyengén vagy közepsen felhős lesz az ég, elvétve lehet csapadék.

Egészséget befolyásoló hatások:
erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag