Nyáron ezért hordjunk sötétebb ruhát

Kevésbé ismert tény, de a napsugárzás ártalmait a megfelelő színű ruházattal is enyhíthetjük.

A napsütés és leégés okozta daganatos megbetegedések Magyarországon is egyre több embert veszélyeztetnek, ráadásul a problémát csak szűrővizsgálaton fedezhetik fel időben. Wikonkál Norbert, a Semmelweis Egyetem Bőr-Nemikórtani és Bőronkológiai Klinikájának egyetemi tanára a napozás és túlzott szolárium veszélyeire is felhívta a figyelmet. A megfelelő fényvédelem különösen fontos lehet a nyári hónapok alatt!

Nagy baj lehet, ha viszket az anyajegy A melanoma a bőr rosszindulatú daganata, amely gyakran a már meglévő anyajegyből indul, ezért rendkívül fontos a szűrés. Egy érintett mesél arról, mi történt vele, amikor gyanús anyajegyet találtak a bőrén. Kattintson !

A szakember szerint évente legalább egy alkalommal javasolt részt venni egy szűrésen , az emberekben azonban még nem tudatosult a napsütés okozta, bőrön megjelenő elváltozások komolysága - fűzte hozzá. A statisztikák szerint minden harmadik felnőttnél élete során legalább egyszer kialakul bazalioma, amely egy rosszindulatú bőrdaganat, de nem képez áttéteket. A bőrön jelentkező második leggyakoribb elváltozás a laphámrák, ez elsősorban a napsütésben dolgozókat fenyegeti és áttétet is okozhat. A legritkább, de legveszélyesebb bőrdaganat a melanóma, amely pigmentsejtekből indul ki, jellegzetesen nagyon sötét, fekete színű.

A gyerekek bőre különösen érzékeny a napsugarakra
A gyerekek bőre különösen érzékeny a napsugarakra

Fontos a megfelelő öltözet is

A daganatok elkerüléséhez fontos a megfelelő nyári öltözet kiválasztása, a fehér ruhák például áteresztik az UV-sugárzást, ezért érdemes sötétebb színeket hordani - tette hozzá Wikonkál Norbert. A megfelelő ruházat mellett természetesen a fényvédelem is elengedhetetlen: bőrtípusunk ismeretében érdemes olyan széles spektrumú napozókrémeket választani, amelyek megbízható homogén védelmet nyújtanak UVA és UVB sugarak ellen. Ezek a készítmények megakadályozzák a bőr idő előtti öregedését és a napérzékenység tüneteinek kialakulását, hatékonyan óvják a bőrt a leégéstől, és ezáltal a napsugárzás hosszabb távú ártalmaitól.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra