Nők ezreinek életét mentheti meg egy új kúra (3)

1

A brit rákkutató központ szakemberei azt tapasztalták, hogy 17 százalékkal csökkent a halálozási arány, ha a (Magyarországon is használt) tamoxifen két-hároméves szedése után két év erejéig átállnak az aromasinra. A referenciacsoport olyan nőkből állt, akik csak tamoxifent szedtek.A kutatás adatait hétfőn tették közzé a The Lancet orvosi szaklap internetes kiadásában. Ebből az is kiderült, hogy a gyógyszert váltó csoportban 25 százalékkal ritkábban tért vissza a rák az ötéves kezelést követő három évben.A rákkutató központ igazgatója elmondta: a tamoxifen önmagában is sok ezer nő életét mentette meg, de a legutóbbi eredményeik azt mutatják, hogy még hatékonyabbá tehetik a kezelést, ha először tamoxifent, majd aromasint használnak.Ez az első olyan kombinált hormonkezelés, ahol jobb volt az eredmény, mint ha egyedül tamoxifent használtunk volna - tette hozzá Charles Coombes.Az ellenálló sejtek is pusztulnakAz együttes használat másik előnye, hogy ezzel elkerülhetők a tamoxifen hosszú ideig történő alkalmazásának mellékhatása, a méhrák és a mélyvénás trombózis.A kutatók úgy vélik, hogy a két gyógyszer együtt azért hatékonyabb, mert az aromasin exemasztán hatóanyaga azokat a rákos sejteket is elpusztítja, amelyek a tamoxifenre rezisztenssé váltak.A szakemberek továbbra is nyomon követik a vizsgálatban résztvevő nőket, hogy megtudhassák, mennyire hosszú távú a kedvező hatás.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra