Megelőzné a rákot? Ezt a 10 dolgot kerülje el

Dohányzás, gyorséttermi ételek, túlsúly - a rák egyes rizikófaktorait sokan ismerik. Léteznek azonban olyan veszélyforrások is, amelyekre soha nem gondoltunk volna.

Lehet a krém, amelyet reggelente az arcunkra kenünk, egy forrón elfogyasztott étel, ital, de egy rossz szokás is vezetés közben. Néhány hétköznapi viselkedésforma mögött olyan veszély leselkedik, amelyet alig ismerünk: megsokszorozzák a rákos megbetegedések kockázatát - írja a német Focus Online. A lap szerint az alábbiakat érdemes elkerülni.

1. Ablak mellett ülni a repülőn

A legtöbb embernek örömet okoz, hiszen felszálláskor és landoláskor is felülről lehet gyönyörködni a tájban. Szívesen nézegetjük a sugárzóan kék eget is a vattaszerű felhőréteg fölött. De aki gyakran repül és közben az ablaknál ül, bőrkárosodásnak teszi ki magát. Az ablaküveg ugyan távol tartja az UV-B sugarakat, amelyek napégést okozhatnak, de az UV-A sugarak 47 százalékát átengedi. Ezek felelősek a bőr öregedéséért, illetve bőrrákot is okozhatnak. Az UV sugárzás a DNS-t is károsíthatja. Ha a sérült sejtek nem halnak el, bőrrák fejlődhet ki belőlük.

Tipp: fényvédő nélkül soha ne üljünk a repülőn az ablaknál!

2. Zsebre vágni az összes pénztári bizonylatot

Sok kassza és pénztárgép úgynevezett thermo papírra nyomtatja a nyugtákat és számlákat. Ezekben megtalálható egy biszfenol A nevű anyag, röviden BPA, amelyet az Európai Unió "különösen aggasztónak" minősített. Károsítja ugyanis a magzatok agyának fejlődését, de összefüggésben állhat a férfi meddőséggel, valamint daganatos és szívbetegségek kialakulásával is. Minden alkalommal, amikor megfogjuk a thermo papírt, a bőrön keresztül BPA jut a szervezetünkbe, és hosszú távon felhalmozódik benne. 2020-ban az egész unióban érvénybe lép a BPA-t tartalmazó thermo papír tilalma.

Tipp: addig is ne tartsuk sokáig a kezünkben a thermo papírra nyomtatott bizonylatokat, és ne engedjük, hogy gyermekeink ezekkel játsszanak.

3. Túl forró italokat fogyasztani

Sokan úgy szeretik a levest vagy a teát, ha még gőzölög. De aki 65 Celsius-foknál melegebb folyadékot iszik, veszélybe sodorja a nyelőcsövét. Ez ugyanis ingerli a szöveteket, és idővel károsítja a sejteket, amiből ismételten rákos megbetegedés alakulhat ki.

Tipp: hagyjuk, hogy kihűljön kicsit az italunk, ételünk, mielőtt megisszuk, illetve megesszük.

Rákos megbetegedést is kockáztat, aki túl forrón issza a teát.
Rákos megbetegedést is kockáztat, aki túl forrón issza a teát. Fotó: 123rf

4. A délutáni csúcsforgalomban lehúzott ablakkal utazni

Amíg nincsenek tiszta autók vagy nem vezetnek be közlekedési korlátozásokat a nagyvárosokban, számolni kell a kipufogógázok által okozott kockázatokkal - elsősorban a tüdőrákkal. Ezt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) már évekkel ezelőtt megállapította. Különösen a hivatásos teherautósofőrök veszélyeztetettek, valamint azok, akik az utcán végzik a munkájukat. De a mindennapos utazások alkalmával az utasok is beszívják a folyamatos fékezés-indítás következtében levegőbe kerülő kipufogógázokat.

Tipp: ne húzzuk le az ablakot, ha araszolva haladunk a dugóban!

5. Közösülés során elfelejteni a gumióvszert

Aki monogám kapcsolatban él, nem valószínű, hogy megfertőződik a rákot okozó humán papillómavírussal. A vírus terjedésének legnagyobb kockázata az, ha valaki sűrűn cseréli a partnereit, és nem is védekezik. A leggyakrabban méhnyakrákhoz vezet, ami több évvel azután alakul ki, hogy a vírus megtámadja a szervezetünket. Bizonyos HPV-típusok más nemi szervi daganatokat is kiválthatnak.

Tipp: ha a fiatalok még az aktív nemi életük megkezdése előtt oltást kapnak, megakadályozhatják a fertőzés kialakulását. Egyébként pedig a kondom jelent bizonyos fokú védelmet.

A HPV-fertőzés tüneteiről és kezeléséről korábbi cikkünkben olvashat.

<br /> 6. Ásványi olajokat tartalmazó kozmetikumok használata

Az olajok ápolják a bőrt, de ásványi olajokat nem volna szabad használni. Mégis sok kozmetikai termék tartalmazza ezeket - a krémektől a szájápolókig. Főleg akkor, ha az összetevők között azt olvassuk, hogy "paraffin" vagy "petrolatum". Az egészségünk szempontjából az aromás szénhidrogének csoportja jelenti a legnagyobb kockázatot, mert ezek megváltoztatják a sejtek örökítőanyagát, és daganatos megbetegedést is kiválthatnak.

Tipp: natúr kozmetikumokkal biztosra mehetünk! Ezek mindig mentesek az ásványi anyagoktól!

7. Egy - vagy két, három... söröcske munka után

Aki alkoholt iszik, nemcsak a májráknak teszi ki magát, hanem száj-, garat- és mellráknak is. A kockázat nem meglepő módon az alkohol mennyiségének növelésével egyre nagyobb. Mégsem létezik úgynevezett biztonságos alsó határ, főleg ami a mell- és májrákot illeti. Ezek kialakulásánál ugyanis feltehetően olyan anyagok is fontos szerepet játszanak, amelyek az alkohol lebontásakor keletkeznek a szervezetben.

Tipp: aki nem tud vagy akar lemondani a vacsorához fogyasztott pohár sörről vagy borról, legalább arra ügyeljen, hogy tartson mértéket. Ez férfiaknál fél liter sör vagy 2,5 deciliter bor, nőknél pedig ennek a fele.

8. Steaket fogyasztani csirke helyett

Nem lehet kizárólag egy-egy élelmiszertípust felelőssé tenni a daganatok kialakulásáért. A vörös húsok azonban kivételt képeznek. Azok az emberek, akik sok disznó-, bárány- és marhahúst, illetve virslit, kolbászt esznek, sokkal nagyobb arányban lesznek gyomor- vagy bélrákosak. A szárnyashúsra és halra ez nem vonatkozik. A Nemzetközi Rákkutató Ügynökség (IARC) a vörös húst a "az ember számára valószínűleg karcinogénnek", azaz rákkeltőnek minősítette. A feldolgozott húsok pedig ugyanabba a kategóriába tartoznak, mint a dohányáruk.

Tipp: érdemes a hamburgerek és a felvágottak közül azokat választani, amelyek szárnyasból készültek.

Többet szeretne tudni a vörös húsokról? Korábbi cikkünkben további információkat is olvashat.

9. Éjszaka is az okostelefont bámulni

Vizsgálatok összefüggést mutattak ki a melatonin alacsony szintje és a rák kockázata között. Az alváshoz szükséges hormonok termelését megakadályozza, ha fény tör át az éjszakai sötétségen. A lesötétített szobákban sokszor az okostelefonok vagy tabletek világítanak. Nemcsak az elalvást és az ébredést késleltetik, hanem rendszeresen megtörik az alvási ritmust is, ezáltal krónikus alvászavarokhoz vezetnek - ez pedig a daganatok egyik fontos rizikója.

Tipp: a legjobb, ha az okostelefont nem az ágyunk mellett tartjuk, éjszakára pedig kikapcsoljuk.

Az okostelefon alvászavarokat okozhat.
Az okostelefon alvászavarokat okozhat. fotó: 123rf

10. Elodázni az orvosi vizsgálatokat

Nem lesz rákos senki csak ezért, mert nem megy orvoshoz. De a rendszeres szűrővizsgálatok segíthetnek abban, hogy egy esetleges tumort időben felfedezzünk. A béltükrözéssel vagy a méhnyak sejtjeiből történő mintavétellel megelőzhetjük, hogy a burjánzó sejtekből súlyos rákbetegség alakuljon ki.

Tipp: járjunk rendszeresen szűrésekre!

A Német Rákkutató Centrum (DKFZ) legfrissebb adatai szerint egyébként Németországban a rákos megbetegedések egyharmada vezethető vissza olyan kockázati tényezőkre, amelyek egyébként elkerülhetőek lennének.

Forrás: focus.de

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra