Lézerrel pusztítják a rákos sejteket

Hatékonyan képes megtalálni és elpusztítani a melanoma véráramba kerülő sejtjeit egy új lézeres berendezés. Az eszköz így nem csupán a diagnosztika területén hozhat áttörést, de segíthet megakadályozni az áttétképződést is.

Az immár klinikai vizsgálatok során tesztelt lézer mintegy ezerszer érzékenyebb azoknál a diagnosztikai módszereknél, amelyeket jelenleg alkalmaznak az orvoslásban a tumorsejtek kimutatására a vérből - olvasható a Science Translational Medicine című folyóiratban megjelent tanulmányban. "A rosszindulatú daganatok terjedésének ellenőrzésére általában laborvizsgálatot végeznek az orvosok, gyakran azonban ezek a tesztek akkor is negatív eredményt hoznak, ha a tumorsejtek valójában már jelen vannak a vérmintában. Amikor pedig pozitív az eredmény, rendszerint már igen magas a rákos sejtek koncentrációja, ami egyben azt is jelenti, hogy a rák valószínűleg átterjedt más szervekre, ezáltal kevés az esély a sikeres kezelésre és a gyógyulásra" - mutatott rá dr. Vlagyimir Zsarov, az Arkansasi Orvostudományi Egyetem kutatója, a tanulmány vezető szerzője.

Jelentősen csökkentheti a kemoterápia mellékhatásait egy új eljárás, amihez az alapötletet az olajfinomításból vették a kutatók. Részletek itt.

A szakember és kollégái a probléma megoldására már évekkel ezelőtt előálltak egy alternatív, noninvazív módszer ötletével. A kutatás-fejlesztés mostanra igen előrehaladott stádiumban jár, hiszen a laboratóriumi és állatkísérleteket követően a közelmúltban megkezdődtek a klinikai, tehát emberek bevonásával végzett vizsgálatok is. A Cytophone névre keresztelt technológia alapja, hogy a bőrön kívülről pulzáló lézerfényt juttat a vérerekbe. Ott felmelegíti a tumorsejteket, miközben a többi sejtre és szövetre nincs kihatással. Ennek oka, hogy a véráramban egyedül a melanomából származó sejtek tartalmaznak melanint, azt a sötét pigmentet, amely képes elnyelni és hőenergiává alakítani a fényt. Az eszköz ezt követően ultrahangos technikával azonosítja a felmelegedés által kibocsátott apró hullámokat.

Az új eszköz áttörést hozhat a melanoma áttétképzésének prevenciójában
Az új eszköz áttörést hozhat a melanoma áttétképzésének prevenciójában. Fotó: istock

Ígéretes kísérleti eredmények

A klinikai kísérletek első fázisába 28 világos bőrszínű, melanomás beteget, valamint 19 egészséges önkéntest vontak be a kutatók. A lézert a kezükre irányították, az így kapott eredmények pedig egészen bámulatosak: a berendezés a 28 betegből 27-nél képes volt megtalálni a vérben keringő tumorsejteket, míg az egészséges résztvevők egyikénél sem adott álpozitív eredményt. Ugyancsak fontos, hogy az alkalmazása nem jelentett egészségügyi kockázatot, illetve nem voltak mellékhatásai. Bár melanint az egészséges bőrsejtek is tartalmaznak, ugyanakkor a lézerfény nagy területen érte a bőrfelszínt, így koncentráltabb formában csak a vérerekben és a keringő tumorsejtekben jelent meg. Magyarul mondva a bőr nem szenvedett kárt a beavatkozás nyomán.

Váratlan, de mindenképpen örömteli eredményként a kutatók azt is felfedezték, hogy a kezelést követően csökkent a betegek érhálózatában keringő tumorsejtek száma. Mint azt dr. Zsarov kifejtette, viszonylag alacsony energiát használtak, mivel a céljuk csupán a diagnosztizálás volt. Mégis, a lézersugár még ezen az alacsony energiaszinten is képes volt elpusztítani a rákos sejtek egy részét. Ez a hatás annak köszönhető egyébként, hogy amint a melanin elnyeli a hőt, a körülötte lévő folyadék lassan felforr, ezáltal gőzbuborék képződik a tumorsejteken belül, ami aztán kipukkanva mechanikai sérülést, illetve az érintett sejtek pusztulását idézi elő.

Más daganatoknál is működhet

"A tumorsejtek elpusztítása révén segíthetünk megelőzni az áttétek képződését" - hangsúlyozta a kutató, hozzátéve, hogy reményei szerint további kutatásokkal optimalizálni tudják majd az eszköz működését, ezáltal még több kóros sejtet iktathatnak ki anélkül, hogy a többi szövetben kár esne. Bár az eddigi eredmények kétségkívül ígéretesek, azért egyelőre bőven akadnak még kérdőjelek is. Nem tesztelték még például sötétebb bőrű embereken a berendezést, akik bőrében magasabb a melaninszint.

Ezzel együtt a tudósok bíznak abban, hogy a technológiát képesek lesznek idővel más daganattípusokra is kiterjeszteni. Mivel ekkor már nem számíthatnak a melaninra, muszáj lesz olyan markereket vagy molekulákat találniuk, amelyeket megcélozhatnak a lézerrel. Az emlőrák esetében már találtak is erre megoldást, ami jól működik laboratóriumi körülmények között.

Forrás: livescience.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra