Legyőzte a leukémia Hangya Petit

Negyvenhét éves korában elhunyt Hankó Péter, aki Hangya Peti néven írt blogot a leukémiával folytatott küzdelméről. Szabadszájú bejegyzéseivel számos sorstársába öntött lelket.

A 47 éves, kétgyerekes szentendrei családapa a leOKémia blog indításának napján, február 26-án vonult kórházba, ahol egy hónapig tartózkodott. A leukémiát már korábban, 2015 áprilisában diagnosztizálták nála, sokáig azonban az alternatív gyógyászatban bízott, csak akkor fordult szakorvoshoz, amikor az állapota tovább romlott. A nyáron sikeres csontvelő-transzplantáción esett át, de néhány nappal később fertőzés támadta meg a tüdejét és az intenzív osztályra került, ahol több hétig mesterséges altatásban tartották. Halálhírét a blogger Facebook-oldalán jelentette be felesége - tájékoztatott a Nol.hu.
"Én, Hankó Péter esküszöm, hogy amíg élek addig meg nem halok. Addig meg haláli jó bulikat csinálok. Néha halálra zabálom magam. Esetleg hullarészeg leszek, vagy félholtra röhögöm magam. Belehalok, ha kikap a csapatom és halálosan szeretem a feleségem" - írta egy júniusi bejegyzésében Hankó Péter. Hangya Peti álnévvel kezdetben csak saját és ismerősei szórakoztatására kezdett blogolásba, majd marketing- és PR-szakemberként hasznot is kívánt húzni a hirtelen jött ismeretségből. Azonban nem magáért, hanem a többi betegért tette mindezt.
A 47 éves, kétgyerekes szentendrei családapa másfél évig küzdött a betegségével

A 47 éves, kétgyerekes szentendrei családapa másfél évig küzdött a betegségével (Fotó: Facebook)

Úgy döntött, hogy amint a blogja eléri az 50 ezres letöltést, forintosítja a látogatószámot, és a pénzből megsegíti a "szemközt lakó kis kopasz kollégákat", azaz a Szent László Kórház gyermekhematológiai és őssejt-transzplantációs osztályának betegeit. A gyerekeknek először játékokat szeretett volna venni, majd úgy döntött, hasznosabban költi el a pénzt, és gyűjtést szervezett a kemoterápiás kezeléshez szükséges, speciális pumpákra. Négy darabot is sikerült vásárolni a befolyt összegből - írja a Nol.hu egy korábbi cikkében.

A leukémia a csontvelői eredetű sejtekből kiinduló kórós sejtburjánzás, amit régebben a vér rákjának is neveztek - ám ez az elnevezés nem pontos. Ennek oka az, hogy a kóros burjánzás nem a vérben, hanem részben a csontvelőben, részben pedig a nyirokrendszerhez kötött szervekben történik. A betegségről bővebben az alábbi cikkünkben olvashat!

A leOKÉmia blogban Hankó szabadszájú, káromkodásoktól sem mentes bejegyzéseivel intett be a hazai egészségügynek, a nyárspolgárság gondtalan életfelfogásának, és egyben erőt is öntött sorstársaiba, akik ugyanezen az úton kénytelenek végigmenni. Utolsó bejegyzése júliusban született.
Forrás: Nol.hu

Értékelje a cikket!

Hogy érzed magad? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapotod?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzed most magad fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzed magad?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Influenzatérkép

november 25. - december 01.
Influenzás tünetekkel
orvoshoz fordulók száma:
6 190
  • 0-14 évesek
  • 15-34 évesek
  • 35-59 évesek
  • 60 év felettiek

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+1, +6 °C
Minimum:
-5, +1 °C

Hazánkban szerdán délelőtt a Dunántúlon és a főváros térségében gyengén felhős, másutt közepesen felhős lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag