Kevesebbet kell majd várni a daganatos vizsgálatokra

A daganatgyanús megbetegedések esetében 14 napról 7 napra csökkentik a nagydiagnosztikai vizsgálatok elvégzéséhez szükséges várakozási időt Budapesten - jelentette be a főpolgármester szerdán sajtótájékoztatón.

Az Eurostat adatai alapján az Európai Unió tagállamai között Magyarországon a legmagasabb a daganatos megbetegedések aránya, és minden negyedik haláleset megelőzhető lenne az országban. Ezért fontos az a megállapodás, amelyről csütörtökön szavazhat a Fővárosi Közgyűlés, és amely biztosítja majd azt a célt, hogy felére csökkentsék a nagydiagnosztikai vizsgálatok esetében a várólistát. A javaslat egy nagyon fontos választási ígéretük végrehajtását szolgálja - mondta Karácsonyi Gergely főpolgármester. Hozzátette, hogy reményeik szerint a célra fordítandó plusz kétmilliárd forintos kiegészítő forrással viszonylag sok ember életét tudják megmenteni.

Egy egyszerű vérvételből 50 különböző daganattípust tudnak kimutatni, mielőtt még bármilyen jelei, tünetei lennének a betegségnek - állítják a kutatók. Részletek itt.

Emlékeztetett arra, hogy a kormánnyal történt megállapodás értelmében egy 50 milliárd forintos egészségügyi csomagot kapott a főváros az atlétikai világbajnokság megrendezéséhez szükséges beruházások támogatásáért cserébe. Az összeg jelentős részét a kerületek a járóbeteg ellátásban használják majd fel, kisebbik részét pedig a daganatos nagydiagnosztikai vizsgálatok várólistáinak megszüntetésére fordítják.

9846 MR-vizsgálatot vásárolnak
Hónapokat is késhet a daganatos betegek kezelése a CT- és MR-vizsgálatok hosszú várólistája miatt. Fotó: Getty Images

7 napon belül elvégzik a vizsgálatot

Havasi Gábor, a főváros egészségügyi tanácsnoka közölte, 2 milliárd forintot szánnak a célra, és az összegből 31 770 CT-, valamint 9846 MR-vizsgálatot vásárolnak. Ez az onkológiai iránydiagnózissal végzett CT-vizsgálatok 88 százalékos, az MR-vizsgálatok 62 százalékos bővülését jelenti. Garantálni fogják, hogy 7 napon belül elvégzik a velük szerződésben álló szolgáltatók a szükséges vizsgálatokat, és további 3 munkanapon belül leletezik a felvételeket. A programnak köszönhetően minden budapesti gyorsabban juthatnak az ilyen vizsgálatokhoz.

Kérdésekre válaszolva Havasi Gábor elmondta, a program megvalósítása érdekében háromoldalú megállapodást készítettek elő az Emberi Erőforrások Minisztériumával és a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelővel. A szolgáltatókkal a fővárosi önkormányzat szerződik, a kerületeknek pedig meghatározták, hogy mekkora keret áll rendelkezésükre. Ezt a kerületi járóbeteg intézmények szakorvosai tudják felhasználni. Karácsony Gergely azt mondta, a betegek mindebből csak azt fogják észrevenni, hogy hamarabb jutnak hozzá a vizsgálatokhoz. A diagnosztikai programot pedig a teljes önkormányzati ciklusban szeretnék fenntartani.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra