István kórház lesz a László kórház is

Az egészségügyi bizottság ellenszavazat nélküli döntését feltehetően megerősíti a fővárosi közgyűlés, így előreláthatólag június 30-ával megszűnik a Szent László Kórház mint önálló költségvetési intézmény, jogutódja pedig a Szent István Kórház és Rendelőintézet lesz.

A két intézmény egyesítésének tervezetét a Szent István Kórház menedzsmentje készítette, még 2006 augusztusában. Akkor az egészségügyi bizottság "részletes megvalósíthatósági tanulmány" kidolgozását kérte az előterjesztőktől. Ezt fogadta el ma, az időközben lezajlott önkormányzati választások után felállt új szakbizottság.

A két ferencvárosi kórház összevonására benyújtott, Tiba Zsolt főjegyző aláírásával futó javaslat szerint "az összevonás szakmai bázisát a kihasználatlan párhuzamos kapacitások megszüntetése képezi". A tervek között olvasható, hogy az összevonás után a Szent István Kórház sebészetén végzik el azokat a beavatkozásokat is, amelyek korábban a Szent László Kórházban történtek. Az István kórházban viszont megszüntethető a III. belgyógyászati osztály, melynek feladatai a László kórház hematológiájára, illetve a többi belgyógyászatra átadhatók. A szakmailag párhuzamos két orr-fül-gégészeti osztály esetében a javaslat megszüntethetőnek mondja a Szent László Kórházban működő 25 ágyat, ám az István kórházi fülészettel, 30 ággyal újjászervezhetőnek tartja az ellátást a László kórház területén. Az előterjesztő szerint mindkét kórházban "szűk keresztmetszet" a patológia. Az összevonás azonban biztonságosabbá és olcsóbbá teszi a kórbonctani munkát.

Az előterjesztő szerint az összevonás tervezete orvos-szakmai

szempontból kielégíteni látszik a vele szemben támasztott igényeket. A mindkét intézet struktúráját érintő profiltisztítás és racionalizálás - az onkológia, a sebészet, a fül-orr-gégészet, a patológia, az aneszteziológia, a diagnosztikai szakmák és a rehabilitáció területén - biztonságosabb és magasabb színvonalú ellátást tesz lehetővé, a jelenleginél kisebb költséggel. Az intézményi változás várhatóan az összevonás által nem érintett orvos-szakmai osztályokon is a nagyobb hatékonyságot segíti elő.

Teljes körű lesz viszont a gazdasági és a kiszolgáló területek összevonása. Ennek következtében 141 ma még betöltött állás megszüntethető, és több mint 300 millió forint éves működési költségcsökkenés várható. Ugyanakkor a mai kor követelményeinek megfelelő informatikai rendszer megteremtése - ha időben szakaszosan is - összességében 765 millió forintba kerülhet.

A kórház összevonásával kapcsolatos kiadás 245 millió forint lesz az idén, amit a fővárosi önkormányzat idei költségvetési javaslata tartalmaz. A tervezett létszámleépítés költsége a számítások szerint további 294 millió forint lesz, amiből 197 millió forint visszaigényelhető.

A javaslat foglalkozik azzal is, hogy az Egészségügyi Minisztérium struktúra-átalakítási felhívására mindkét kórház pályázott. Az így kapott támogatások igénybevételével a Szent László Kórház aktív ágyainak száma 594-re csökkent, krónikus ágya változatlan, azaz 20 maradt. A Szent István Kórház aktív ágyainak száma 834-re csökkent, krónikus ágyainak száma 441-re nőtt. Az egészségügyi tárca január 8-i ajánlása alapján viszont a Szent László Kórház aktív ágyainak száma további 127-tel csökken, a krónikus ágykapacitás ugyanaz marad. A minisztériumi elképzelés szerint a Szent István Kórház aktív ágyainak száma további 216-tal lesz kevesebb, míg krónikus ágyai száma harminccal növekedne.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra