Ilyen túlélni a petefészekrákot

Négy nő petefészekrák elleni harcának történetét ismerhetjük meg, melyekből kiderül, hogy szó szerint életmentő lehet a korai felismerés és az, ha kitartunk saját álláspontunk mellett.

Mint minden ráktípusnál, úgy a petefészekrák esetében is életmentő lehet a korai felismerés. Adora Rodriguez mindössze 16 éves volt, amikor arra kezdett panaszkodni, hogy valami nincs rendben nála: nagyon felpuffadt, és úgy érezte, mintha valami nehéz lenne a hasában - írja a healthline.com . Anyukája szerint várandósnak tűnt, Adora viszont rövid időn belül már aludni sem tudott, ugyanis a háta is fájni kezdett. Ekkor fordultak orvoshoz, ahol terhességi teszt, majd ultrahang várt a lányra - ezután derült ki, hogy van egy csomó a hasában. Még azon a héten eltávolították a csomót, Adora jobb petefészkével és petevezetékével együtt. A korai diagnózis és a gyors beavatkozás megmentette a lány életét, hiszen még 1-es stádiumban bukkantak rá és távolították el, így nem tudott átterjedni más szervekre.

A petefészekrák egyik tünete lehet a puffadás.
A petefészekrák egyik tünete lehet a puffadás. Fotó: Getty Images

Kristinna Abalos kevésbé volt szerencsés: nála négy évvel ezelőtt fedezték fel a bajt, amikor császármetszéssel kellett világra segíteni a kisfiát. A 30 éves nő 4-es stádiumú petefészekrákja már áttéteket képzett a hasában, ezért további műtétekre és kemoterápiára volt szüksége. Azt mondja, a történtek dühössé tették, aminek köszönhetően egy harcos mentalitásával tudott beleállni a rák elleni harcba.

Legyünk saját magunk védőügyvédei

Női daganatok tünetek nélkül Bizonyos daganatok jelenlétére nem utalnak tünetek, így a legtöbb elváltozás korai stádiumban egyáltalán nem hívja fel magára a figyelmet. De a tumormarkerek nagy segítséget jelenthetnek. Részletek itt .

A 73 éves Mariangela DiPietri túlélésében nagy szerepet játszott az, hogy részt vett egy wellnesskonferencián, ahol az egyik előadáson a petefészekrákról volt szó, ő pedig megjegyezte a tüneteket . Gyanús lett neki, hogy néhány ezek közül nála is jelentkezik már egy ideje, mint például a puffadás, az állandó fáradtságérzet, a has- és hátfájdalom, valamint az állandó vizelési inger. További tünet lehet többek közt a hányinger, teltségérzés, étvágytalanság, székrekedés, szex közben fellépő fájdalom, szabálytalan menstruációs ciklus.

Mariangela elment ugyan orvoshoz korábban is, és volt a tarsolyában egy diagnózis, de úgy érezte, nem találták meg nála a valódi problémát. És ő nem is hagyta annyiban a dolgot: további vizsgálatokon vett részt, és kiderült, hogy mindkét petefészkével baj van. Az ezt követő gyors beavatkozásnak köszönhetően nála is 1-es stádiumban sikerült eltávolítani a csomókat, így a tájékozottság és a saját álláspontja melletti határozott kiállás gyakorlatilag megmentette az életét.

A 46 éves Vesna is annak köszönheti a túlélést, hogy nem hagyta annyiban a dolgokat: miután nőgyógyászától nem kapta meg a szükséges segítséget, néhány hét múlva másik orvost keresett a puffadása miatt. Eleinte ott fogadni sem akarták, de végül elérte, hogy megvizsgálják, és az ezt követő gyors beavatkozásnak köszönhetően nála is korai stádiumú petefészek-daganatot távolítottak el. Most azt tanácsolja mindenkinek, hogy hallgassunk a testünkre, ha kell, kérjünk orvosi segítséget. És ha szükségét érezzük, ne féljünk másodvéleményt kérni. "Senki sem ismeri úgy a testünket, mint mi magunk, még a világ legjobb orvosai sem. És a testünk jelez nekünk - fájdalommal, diszkomfortérzéssel... hallgassunk rá" - mondta.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra